A Hős utcai munkánkról az Angelusz Szakkollégiumban

Ez a cikk több mint 8 éves.

2016 májusában az ELTE-n működő Angelusz Szakkollégium meghívásának eleget téve csoportunk két tagja (Fruzsi, Tibi) vett részt az egésznapos rendezvényen. Mi a délutáni kötetlen beszélgetésbe kapcsolódtunk bele, ahol az ELTE Társadalomtudományi Kar hallgatói által tavaly a Hős utcában végzett szociológiai kutatáshoz adtuk észrevételeinket, véleményünket a Városkutatási Kft. és a Kontúr Egyesület tagjaival közösen.

angelusz.jpg

Beszámoltunk a hallgatók előtt, hogy a mi csoportunk miképp került a Hős utcai lakók problémáival kapcsolatba és hogyan dolgozunk jelenleg is a Kontúr Egyesülettel közösen. A Városkutatás Kft. képviselője (Somogyi Eszter) a felmerülő szociológiai gondokat, bajokat, problémákat elemezte. Ezek után válaszoltunk a hallgatók kérdéseire a Hős utcával és a lakhatással kapcsolatban.

Véleményem szerint jó volt a kezdeményezés, mert így sikerült a szociálisan érzékeny hallgatók figyelmét felkelteni, a városi gettósodás problémájára és veszélyeire. Remélem még meg fognak hívni minket többször is!

Magyari Tibi

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.