Értesítési cím: az AVM nyílt levele Pintér Sándor belügyminiszterhez

Ez a cikk több mint 8 éves.

Tisztelt Pintér Sándor belügyminiszter úr!

A Város Mindenkié hajléktalanságot megtapasztalt és lakhatási szegénységben élő aktivistákból és szövetségeseikből álló csoport, akik tenni akarnak egy egyenlőségen alapuló és igazságos társadalomért. Célunk, hogy kiálljunk a hajléktalan emberek méltóságáért és küzdjünk a lakhatáshoz való jogért.

Csoportunk évek óta kiemelten kezeli a lakcím kérdését, mivel a megfelelő lakcím hiánya súlyos nehézséget okoz a hajléktalan és lakásszegénységben élő embereknek ügyeik intézésében és jogaik érvényesítésében. A hajléktalan és bizonytalan lakhatásban élő emberek életét nagyban megkönnyítené a lakcímmel egyenlő jogi kategóriába tartozó és azzal azonos jogokat biztosító értesítési cím bevezetése.

lakcimkartya_1.jpg

Az értesítési cím intézménye 2012-ben került be a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvénybe, azonban ahogyan erről több okmányirodától és a minisztériumtól is tájékoztatást kaptunk, azóta sem került be a napi ügyintézés gyakorlatába. Az értesítési cím rögzítésére továbbra sincs lehetőség a nyilvántartásban és az ehhez szükséges űrlap sem létezik (noha ennek tartalmát a törvény rögzíti). Vagyis összességében az értesítési cím rögzítését a mai napig nem lehet igényelni, annak ellenére, hogy a törvényi lehetőség több éve fennáll.

Amikor közel fél évvel ezelőtt érdeklődtünk a Belügyminisztérium Jogszabály-előkészítő és Koordinációs Főosztályánál, hogy mi hátráltatja azt, hogy az állampolgárok be tudják jelenteni az értesítési címüket az okmányirodában, azt a választ kaptuk, hogy ehhez komoly informatikai fejlesztésekre van szükség. Válaszukban Dr. Magyariné Dr. Nagy Edit szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár azt is írta, hogy az ehhez szükséges fejlesztések már a végső stádiumban vannak. Az akkori tájékoztatás szerint  2016 első negyedévében nyílt volna meg a lehetőség arra, hogy közel négy évvel az értesítési cím törvényi bevezetése után a gyakorlatban is ki tudják kérni ezt azok az állampolgárok, akiknek erre az olyan alapvető problémák megoldásához van szükségük, mint az álláskeresés, gyermekeik beiskoláztatása vagy az alapvető egészségügyi ellátás.

A Belügyminisztériummal az utolsó levélváltás januárban történt, azóta három és fél hónap telt el, a helyzet viszont változatlan: az okmányirodákban továbbra sincs mód arra, hogy a polgárok értesítési címet kérjenek maguknak.

Önök egy ideje – törvényi kötelezettségük ellenére – nem válaszolnak leveleinkre. A Város Mindenkié csoport továbbra is azt szeretné megtudni a Belügyminisztériumtól, hogy mikor teremti meg a lehetőségét annak, hogy azok az állampolgárok is egyenlőként tudjanak élni a jogaikkal és az állampolgári alapon járó szolgáltatásokkal, akiknek nincs állandó lakcíme. Kérjük, tájékoztassák csoportunkat és a közvéleményt, hogy mikor orvosolják ezt a mulasztásos törvénysértést, egyéb esetben kénytelen leszünk az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához fordulni.

A Város Mindenkié csoport

[email protected]

2016. május 16.

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.