Nem kaptunk szót: az AVM Pécs levele a helyi képviselőknek

Ez a cikk több mint 7 éves.

bizottsag1_1.jpgA Város Mindenkié Pécs tagjai utoljára március 8-án jártak a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság ülésén, ahol megszavazták, hogy a későbbiekben ügyrendbe veszik és a Népjóléti és Sport Bizottsággal közösen tárgyalják a Schlauch Imre Városrendezési Programot. Azóta vártuk a meghívást, amire a képviselők jelzése alapján számítottunk egyszer április 5-én, majd április 19-én. Ehhez képest két nappal a mai ülés előtt kaptunk meghívót egy nem is összevont bizottsági ülésre.

Nem baj, hónapok óta várjuk a lehetőséget, hogy beszéljünk erről a különös és szemérmetlenül átgondolatlan programról, azonban Oszoli Dénes a bizottság elnöke azonnal jelezte, hogy a három napirendi pont közül csak egy szoborfelállítás ügyét kívánja tárgyalni, holott Girán János alpolgármester úron kívül minden meghívott megjelent. Ezen hatalmas vita alakult ki, amiről nyugodtan kijelenhetjük, hogy akár a Trónok Harca izgalmasabb jeleneteinek élményszintjét is döntögette, amiről sajnos a pécsi polgárok 99,999% lemaradt. Mivel szót nem kaptunk, levélben reagáltunk a képviselőknek.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság!

Ezúton szeretnénk megértésüket kérni az ülést megzavaró hirtelen távozásunk miatt. Úgy véljük teljesen felesleges modortalanság volt a szót megtagadni aktivistánktól, miután türelmesen végighallgattuk annak a napirendi pontnak a törléséről szóló vitát, ami miatt meghívott vendégekként érkeztünk és személyesen lettünk megszólítva Erb József bizottsági tag által.

Nem kívántunk a bizottsági munkáról folyó vitában véleményt alkotni, mindössze szerettük volna jelezni, hogy tudomásunk van arról, hogy az április 21-i közgyűlés elé terjeszteni kívánt éves Cselekvési Terv fogja tartalmazni a Schlauch Imre Városrendezési Program részleteit, melyről Girán János alpolgármester úr úgy nyilatkozott, hogy várhatóan az utolsó pillanatra fog elkészülni. Minket is rendkívüli módon aggaszt, hogy ezúttal is előfordulhat, hogy nem lesz lehetőség a terv megismerésére a szavazás előtt.

Emiatt sem értjük, miért függ ennyire a program napirenden tartása Girán János alpolgármester úrtól, hiszen az ülésen jelen volt Magay Miklós a Városüzemeltetési főosztály vezetője és Csaba Ders a város főépítésze is, akik vélhetően részt vesznek a cselekvési terv megalkotásában. Rajtuk kívül ebben a pillanatban a Város Mindenkié Pécs csoport is rendelkezik annyi információval a programról, hogy egy előzetes megbeszélés segíthette volna a képviselőket abban a várható helyzetben, hogy a Cselekvési Terv részleteit valószínűleg csak a közgyűlés előtti napokban, vagy akkor sem ismerhetik meg, mégis április 21-én szavazniuk kell róla.

Sokkal inkább szükség lenne a Népjóléti Bizottsággal ígért összevont ülés megtartására a Schlauch program ügyében, mint Girán János alpolgármester úr együttműködésére, ezért ezúton kérünk magyarázatot arra, hogy ez miért nem lehetséges!

Valamint szeretnénk megragadni a lehetőséget, hogy visszautasítsuk Erb József képviselő úr azon megjegyzését, hogy „balhézni” jöttek a megjelentek. A Város Mindenkié Pécs csoport az elmúlt időben minden lehetőséget megragadott az információszerzésre és a tárgyalások kezdeményezésére, de rajtunk kívül megjelentek más civil csoportok tagjai, illetve pécsi polgárok is, érdeklődve a Schlauch Program tárgyalása iránt. Ezért minden pécsi állampolgár nevében kikérjük magunknak, hogy a bizottságnak akár csak egy tagja is így értékelje a megkeresésünket, munkánkat, jelenlétünket.

Egyúttal jelezni szeretnénk, hogy amennyiben a Schlauch Imre Városrendezési Program elemeit tartalmazó Cselekvési Terv tárgyalási és véleményezési lehetőség nélkül kerül a közgyűlésen szavazásra, tiltakozni fogunk! Hiszen lassan több mint három hónapja igyekszünk megismerni a programot és véleményezési lehetőséghez jutni. Nemkülönben a város képviselői is, így úgy véljük, ebben az ügyben egy oldalon állunk.

Tisztelettel,

Aradi Fanni
Konkoly-Thege Júlia
Révész József
A Város Mindenkié Pécs aktivistái

rajzok: Tétényi Gabriella művészeti karos hallgató

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.