Erdősné Csurika el nem mondott beszéde a Fővárosi Közgyűlésben

Ez a cikk több mint 8 éves.

Tisztelt Képviselők!

Erdős Mária Csurika vagyok, A Város Mindenkié csoport tagja, és azért vagyok ma itt hogy ne szavazzák meg a Fővárosi Közgyűlés ülésére beterjesztett előterjesztést „az Oltalom Karitatív Egyesület használati szerződésének felmondására a Bp., V. József nádor tér 10. sz. alatti ingatlan vonatkozásában”. Szeretném felolvasni Önöknek A Város Mindenkié csoport nyílt levelét.

blog2_8.jpg

A Város Mindenkié csoport elfogadhatatlannak tartja az előterjesztést, amely anélkül szüntetné meg A József nádor téren üzemeltetett 64 férőhelyes női szállást, hogy biztosítaná azok pótlását. A lakókat a BMSZKI Gyáli úti „munkásszállójának” helyeznék el – bár erre még nincs garancia –, úgy hogy mind a nők számára elérhető helyek és a munkásszálló helyeinek száma csökkenne. Ez azt jelenti, hogy csökkennének a legszegényebb budapestiek számára hozzáférhető szállás­lehetőségek. Bár a hajléktalan nők aránya az összes hajléktalan ember körében nőtt a rendszerváltás óta, a női férőhelyek száma ezt a növekedést nem követte. Ma alig van Budapesten csak nők számára elérhető szálló, most ezen kevés helyek egyike is eltűnne, az ott élők pedig a külvárosba szorulnának ki.

Azzal sem értünk egyet, ami a döntés indoklásaként a Belváros­Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. részéről az előterjesztés mellékleteként közölt levelében szerepel, miszerint az átmeneti szállónak „nem itt van a helye a kerületben”. A fővárosi hajléktalan­ellátás már most is indokolatlan mértékben koncentrálódik a város külső részeiben, ami abba a szélesebb folyamatba illeszkedik, amelynek során a szegényebb városlakók (gyakran hathatós önkormányzati és állami segítséggel) kiszorulnak a belvárosból. Ráadásul az V. kerületben ez az egyetlen hajléktalan­ellátó intézmény, a kerület még annak a jogszabályi kötelezettségének sem tesz eleget, hogy biztosítsa a hajléktalan emberek nappali ellátását.

blog3_2.jpg

Eközben sem a főváros, se az önkormányzatok nem biztosítanak kivezető lakásokat a hajléktalanságban élő városlakóknak, pedig a valódi megoldást az jelentené, ha ezek az átmeneti szálláshelyek valóban átmenetiek lennének.

A József nádor téri szálló működésével kapcsolatban társtulajdonosok által említett problémákra (amelyeket ráadásul gyakran nem is a szállás lakói okoznak) bizonyára lehetne minden fél számára elfogadható megoldást találni.

Ráadásul nehéz elvonatkoztatni attól, hogy a döntés esetleg összefüggésben lehet azzal a ténnyel is, hogy híradások szerint a József nádor téren hamarosan luxusszálloda nyílik, és emiatt szorítják ki a hajléktalan nőket jelenlegi szálláshelyükről.

Azt szeretnénk, ha a József nádor téri fejlesztéseknek a tér gyönyörű, idős fái után nem esne áldozatul a belváros egyetlen hajléktalan­ellátó intézménye is. Azt szeretnénk, hogy a József nádor téren nem csupán a luxusszálloda milliomos vendégeinek, hanem a legszegényebb budapestiek is jutna hely, ezért arra kérem Önöket, ne szavazzák meg az előterjesztést!

(A beszédet végül Csárdi Antal, LMP mondta el a közgyűlésnek.)

Fotó: Várady István

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.