A nyár végén fordult hozzánk segítségért egy 5 gyerekes édesanya, aki akkor várta hatodik kisbabáját egy csepeli családok átmeneti otthonában (CSÁO). Az újszülött érkezésére a Magyar Vöröskereszt intézménye azzal válaszolt, hogy jelezte az édesanya felé, hogy a hatodik gyereket oda már nem hozhatja haza, ennyien szerintük ott nem férnek el, hiszen mindenkinek külön ágy kell és a kiságy már nem fér be. A kérdésre, miszerint akkor állami gondozásba veszik-e a kicsit, ha addig nem találnak lakhatást, csak vállvonogatás volt a válasz és sajnálkozó hümmögés. Az intézményben dolgozó családgondozó semmilyen érdemi segítséget nem nyújtott Viktóriának abban, hogy új lakhatást találjon a családjának, ehelyett folyamatosan emlékeztették őket arra, hogy közeleg az idő, amikor már nem maradhatnak az intézményben és sürgették az édesanyát, hogy találjon magának más lakhatást.
Az édesanya mindent meg is tett ennek érdekében: segítséget kért A Város Mindenkié csoporttól és más önsegítő csoportoktól, és közben folyamatosan talpalt albérlet után, de gyerekekkel ez eleve szinte lehetetlen vállalkozás – nagyon sokan fordulnak az AVM-hez azzal a problémával, hogy már 2 gyerekkel teljesen kilátástalan az albérletkeresés. Noha a családi helyzete alapján sem lehetne senkit hátrányosan megkülönböztetni, a jelenlegi, szabályozatlan albérletpiacon semmi sem védi a családokat az ilyen diszkriminációtól. Ebből is nyilvánvaló, hogy a jelenlegi kormány csak üres szavakban védi a családokat, a szegénységben élő családokról egyáltalán nem gondoskodik. És amikor Viktóriáék végre találtak egy lakást, ahová beköltözhettek volna, akkor kiderült, a jövedelmük nem elég a kaució kifizetéséhez – a férje nagyon keveset keres, ő pedig 5 gyerek mellett nem tud fizetett munkát is vállalni, a gyerekek után járó szociális ellátások összege pedig nagyon alacsony.
Emellett a helyzetére való tekintettel méltányossági alapon igényelt szociális bérlakást a csepeli önkormányzattól. Egyik lánya autoimmun beteg, neki az otthonban való közösség is problémát jelent. Hiszen a hibás immunválasz miatt egy egyszerű fertőzés is életveszélyes állapotba sodorhatja. Másik gyermekének folyamatos cisztaképződése van. Betegségét, tünetei kialakulását nagyban befolyásolja a lelkiállapot. A kérelmét elutasították, de azzal biztatták, hogy majd adjon be rendes szociális bérlakás pályázatot. Ennek kiírását először júliusról augusztusra halasztották, azonban akkor sem jelent meg pályázat a kerületben. Mivel nem volt pályázat, amire jelentkezhetett volna, Viktória krízislakás-kérelmet adott be a humán szolgáltatások igazgatóságán. Ekkor már csak januárra ígérték a pályázatot, de Viktória időpontot kapott Nagyné Kovács Tímea szociális és egészségügyi referenshez – ő volt az előadója annak a lakosnak, aki nyáron méltányossági alapon bérlakást kapott –, de ő csak annyit mondott, hogy nincs lehetőség pályázaton kívül lakáshoz jutni. Ő Viktória ügyében a lakhatási válsághelyzet rendezésében nyújtott segítség helyett csupán egy, a családdal szemben januárban lezajlott gyámügyi eljárással azzal volt elfoglalva, miközben ezt következmények nélkül megszüntette a gyámhatóság. Időközben pedig az is kiderült, hogy a krízislakás-kérelmét is elutasították a hivatalban, illetve még csak bizottság elé sem került a kérelme.
Mi számít vajon a kerületben méltánylandó, illetve válság helyzetnek, ha 5 gyerek, akik közül többen súlyos, illetve tartós betegségekben szenved és egy újszülött állami gondozásba kerülése nem?
Pedig Viktória több helyről vitt ajánlást a polgármesteri hivatalba. A családok átmeneti otthonának ajánlása végén szerepel az, hogy a bérlakással kikerülhetnének a hajléktalanságból. Ezek szerint az átmeneti otthonban élés hajléktalanságnak számít. Ezek szerint egy 5 gyerekes hajléktalan család kérése nem ér annyit, hogy bizottság elé vigyék.
Viktória közben folyamatosan, minden eszközzel próbálta megoldani a családja lakhatását. 2012-ig visszamenőleg átnézte a képviselő-testületi ülések jegyzőkönyveit és ezek alapján azt találta, hogy mások kaptak pályázaton kívül (tehát méltányossági alapon) szociális bérlakást. Eközben az ő ügye sem az szeptemberi, sem az októberi testületi ülésen nem volt napirenden. Ekkor felhívta a szociális bizottság elnökét, aki közölte vele, hogy nem hallott még a családról és márciusnál előbb vélhetően nem lesz pályázati lehetőség. Mindeközben tovább súlyosbodott az édesanya helyzete: az addig nagyon szépen teljesítő gyerekek tanulmányi eredményei romlani kezdtek, az eddig iskolaérett gyermeke visszafejlődött. Az otthonban uralkodó minősíthetetlen egészségügyi állapotok miatt valószínűleg kapott egy fertőzést, ami miatt elveszítette a babát. Még valószínűbb, hogy a baba halálának az oka az volt, hogy otthon kellett tartózkodnia a rovarirtás alatt, akarata ellenére is. Körülbelül egy hétig köhögött, tüsszögött még a rovarirtó szertől, a bepermetezett ágyneműben kellett aludni, majd a következő ultrahangon kiderült, hogy nincs szívhang. Minden bizonnyal a lakhatásukkal kapcsolatos rengeteg idegeskedés is nagyban hozzájárult ehhez a tragédiához.
Időközben az AVM segítségével időpontot kapott az alpolgármestertől, hogy a következő fogadóóráján előadhatja a problémáját és a méltányossági kérését. Amikor Viktória kikerült a kórházból a halott kislánya megszülése után, szinte az első útja az alpolgármesteri fogadóórára vezetett. Itt Ábel Attila alpolgármester elmondta, hogy továbbra is folyamatban van a lakásrendelet módosítása, ez remélhetőleg (!) januárra elkészül, arra biztatta Viktóriát, hogy pályázzon akkor. Emellett azt is megígérte, hogy utánanéz azoknak a méltányossági lakáskiutalásoknak, amelyekről ő nem tudott és Viktória hívta fel a figyelmét rájuk a találkozó során.
Az ünnepek előtt Viktória hivatalos értesítőt kapott az alpolgármestertől, ami alapján a családnak továbbra sincs reménye érdemi támogatásra az önkormányzattól. A 3 oldalas levél jelentős része a felelősség előző vezetésre hárításában merül ki, illetve a kerület hátrányos helyzetű lakóinak egymás ellen fordításában: több bekezdést szentelt az alpolgármester annak az évekkel ezelőtti folyamatnak a bemutatására, amikor a jogcím nélküli lakáshasználók helyzetét rendezték és ezzel ők hivatalosan is szociális bérlőkké váltak. Mindezzel azt sugallja az alpolgármester, hogy azért nincs bérlakás, mert a jogszerűtlenül beköltözők foglalták el azokat. Még véletlenül sem azért, mert az önkormányzat nem von be új lakásokat az állományába és a meglévővel sem bánik felelősen. Lehet az előző vezetésre mutogatni, de nem volt kötelező polgármesternek és képviselőnek jelölteniük magukat a jelenlegi pozíciójukra. Arra esküdtek fel, hogy ezeket a problémákat megoldják.
Az érintett család előtt álló lehetőségekre sajnos csak egy bekezdés jutott, és az sem túlzottan biztató: majd lesz pályázat, arra majd pályázzon a család. Az alpolgármester azt is leírja a levélben, hogy 2011 óta van 3 krízislakás a kerületben, de arról nem ír, hogy Viktória erre miért nem bizonyult jogosultnak – az ő tudomása szerint ezekből jelenleg csak 2 van használatban. És ebben a bekezdésben még arra is maradt hely, hogy finoman lebeszélje Viktóriát a pályázaton kívüli igénylésről, mondván, hogy erre ugyan van lehetősége, de az övéhez „hasonló vagy hasonlónak mondható helyzetben – sajnos – meglehetősen sokan élnek.”
Csakhogy Viktória egyik kérelme sem került még csak bizottság elé sem. Az alpolgármester a személyes ügyfélfogadáson egy kinyomtatott levelezéssel igyekezett bizonyítani, hogy Viktória ügyében intézkedett. Ezek szerint júniusban értesítették őt arról, hogy pályázaton kívül is kaphatnának bérlakást a bizottság minősített többségű döntésével. Erre azonban esélyt sem kapott. Az lenne az igazságos, ha minden beérkező kérelmet megtárgyalnának, nem pedig az adott ügyintéző döntené el, hogy kié kerül a bizottság elé. Ez ugyanis lehetőséget ad a korrupcióra, illetve a személyes ismeretség válik döntővé. A legutóbbi levelében az alpolgármester azt is kifejtette, hogy egy nagymama azért kapott szociális bérlakást, mert számára az anyaotthon nem opció. Mindeközben jelenleg is lakik nagymama az unokáival az intézményben. Az idős házaspár részére is lehetőség lett volna a nyugdíjasház, hiszen ilyen is van a kerületben és ez önálló garzonlakásokat jelent szemben egy anyaotthonnal.
Természetesen Viktória és az AVM is egyetért azzal, hogy akik korábban méltányossági alapon lakást kaptak (idős beteg házaspár, sokgyerekes nagymama), azok nagyon jó, hogy kaptak. Azt azonban elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a hivatal arra hivatkozik, hogy Viktória a családok átmeneti otthonán keresztül már részesül ellátásban, és ha minden ilyen lakossal bérleti szerződést kötnének, akkor azonnal elfogyna az összes bérlakás a kerületben. Egyrészt a tömegintézmény nem megoldás: egy CSÁO-ban nem lehet 1-1,5 évnél tovább lakni és a körülmények sem alkalmasak arra, hogy ott emberek hosszú távon éljenek, ahogyan ezt a magzat elvesztése is tanúsítja. Másrészt az az önkormányzat felelőssége, hogy hány szociális bérlakást tart fenn és ezek milyen gyorsan telnek meg. Nem természeti törvényszerűség a magyarországi 3%-os bérlakás arány – nálunk semmivel sem gazdagabb Csehországban például a lakások közel 20%-a szociális bérlakás.
Ráadásul, bár az alpolgármester azt ígérték, alaposan utánanéznek a kiutalásoknak, kifelejtettek belőle olyat is, ami nemrég történt. Ott egy olyan bérlő költségelvű lakás kiutalását módosították, aki jelezte, hogy túlságosan magas neki a költségelvű lakbér. Ez alapján a versenytárgyaláson előnyhöz jut az, aki több havi lakbér fizetését ígéri, majd közli, mégsem tudja azt teljesíteni. (http://www.csepel.hu/anyagok/dokumentumtar/Testuleti_anyagok/2015/0430/szem_adatnelk_149_et_Jav_onkorm_tulajd_lakas_berbeadasa.pdf)
Ahelyett, hogy az önkormányzat a kerületi lakhatási válsággal kapcsolatos felelősséget a legkiszolgáltatottabb helyzetű állampolgárokra és az előző vezetésre hárítja, inkább vállalja fel azt, hiszen ezért indult a választáson. Nagyon várjuk az új lakásrendeletet, Viktória be fogja adni a pályázatát és nagyon bízik benne, hogy a sok biztatás után ezzel már valóban rendezni fogja tudni családja lakhatását.
