A Város Mindenkié csoport női munkacsoportja, a HANEM (Hajléktalan Nők Egymásért Munkacsoport) ebben az évben kampányt indított a családok átmeneti otthonaival kapcsolatban. A HANEM tagjainak személyes tapasztalatai és a sok-sok hozzánk forduló nő panaszai alapján nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy nagy gondok vannak ezekkel az intézményekkel. Az alábbiakban összefoglaljuk azokat a fő problémákat és hiányosságokat, amiket eddig jeleztek felénk a lakhatási gondokkal küzdő anyák. Kampányunkkal ezeken szeretnénk hosszú távon változtatni. 

* Európai Emberi Jogi Biztos általános ajánlásai a lakhatás területén (2009):

– az átmeneti lakhatási lehetőségeknek is el kell érniük egy minimum színvonalat – pl. a lehető legnagyobb fokú önállóságot kell biztosítania a lakók számára

– gyermekes családok lakhatását az államnak támogatnia kell – bérelt ingatlant és saját tulajdont egyaránt

* A legtöbb CSÁO és anyaotthon tömegszállás, ahol egyetlen szobába vannak bezsúfolva szülők az összes gyerekükkel, közös a fürdő és a WC, nincsen a családoknak magánszférája.

* Sok CSÁO-ban, anyaotthonban élő panaszkodott arra, hogy a szociális munkások állandó felügyelete alatt állnak, mindenért engedélyt kell kérniük, folyamatosan felügyelik, mit tesznek éppen a gyerekeikkel. Olyan is előfordult, hogy valakit azzal fenyegettek, hogy elveszik tőle a gyerekeit.

* A CSÁO-ban, anyaotthonban maximum 2 évig maradhatnak a családok, de 2 évig is csak akkor, ha néhány hónap vagy egy év után meghosszabbítják a szerződésüket (ha nincs térítési díjtartozásuk például). Ez alatt az idő alatt is nagy nyomást helyeznek a családoknak, hogy találjanak más lakhatási megoldást.

* Nincsenek érdekvédelmi szervek a szállórendszerben. Ha valakivel méltatlanul bánnak vagy igazságtalannak érzi, hogy el kell hagynia a szállót, akkor csak az intézményvezetőhöz vagy a szálló fenntartójához fordulhat, ha egyáltalán tudja, hol kell panaszt tennie, de ha tesz is panaszt, kevés az esély, hogy neki adnának igazat.

* Bárkit bármikor elhelyezés nélkül elküldhetnek, nincs jogi kötelezettségük, hogy gondoskodjanak a családok további lakhatásáról. Van olyan tagunk, akinek el kellett hagynia a CSÁO-t, ahol néhány hónapos gyermekével és bántalmazó partnerével élt, mert a szociális munkások szerint erőszakos volt a többi lakóval (azzal, hogy a férfi bántalmazta őt, nem foglalkoztak). A partnere ezután elhagyta az intézményt, a gyermekük pedig emiatt állami gondozásba került.

* Nincsen központi felvételi folyamat a CSÁO-kba, anyaotthonokba, a jelentkezőknek egyenként fel kell keresnie minden intézményt. Teljesen változó, hogy hova mit kérnek a felvételihez, és hogyan lehet jelentkezni (van, ahova telefonon kell először, van, ahova e-mailben, van, ahova személyesen lehet csak bemenni). A legtöbb otthontalan embernek nincsen lehetősége jegyeket, bérletet vásárolni, telefonálni, e-mailezni, sokan nem ismerik ki magukat eléggé a városban, emiatt segítség nélkül ez egy nagyon nehéz folyamat. Ráadásul sok szálló csak bizonyos kerületekből fogad családokat.

* Ha sikerül is felvételi interjút kapni egy szállón, hónapokig is várakozhatnak családok. Ha várandós nőről van szó, könnyen előfordulhat, hogy nem sikerül a gyermek születéséig felvételt nyernie (hiszen senkinek sincs jogi kötelezettsége felvenni őt). Ez esetben már a kórházból sem viheti haza a gyermekét, annak ellenére, hogy a gyermekvédelmi törvény kifejezetten tiltja, hogy a szülők lakásgondjai miatt helyezzenek gyerekeket állami gondozásba.

* A felvételi folyamat teljesen átláhatatlan, nem lehet tudni milyen eljárásban kit vesznek fel és miért. Előfordult olyan eset, hogy egy szociális munkás keresett helyet ügyfeleinek egy CSÁO-ban, ahol azt mondták neki telefonon, hogy felkerült az ügyfél a váróslistára. Később kiderült, hogy nem is írták fel az ügyfél nevét.

* A felvételinél előnyt élveznek azok, akiknek sok gyereke van, mert több állami támogatást kapnak értük az intézmények. Emiatt viszont egy egy gyermekes vagy várandós anyának nehéz bekerülnie CSÁO-ba, anyaotthonba.

* Nagyok a területi aránytalanságok a CSÁO-k, anyaotthonok elhelyezkedésében: vidéken, ahol nehéz a megélhetés, rengeteg üres hely van a CSÁO-kban, míg Budapesten, bár rengeteg rászoruló lenne, lehetetlen helyet találni hónapokig tartó várakozás nélkül.

* Az előbbi probléma azzal is összefügg, hogy az önkormányzatok nem szívesen adnak helyet a kerületben otthontalan családoknak. Volt, akinek azért akartak vidéki CSÁO helyet ajánlani, hogy ki tudják lakoltatni az önkormányzati bérlakásból, ahol élt. Ha egy család a központi költségvetésből finanszírozott CSÁO-ba, anyaotthonba költözik, akkor az önkormányzat „megszabadul” tőlük, nem őt terheli az ellátásuk kötelezettsége.

* Bár sok anyaotthon, CSÁO tart fent bántalmazott nőknek és gyermekeiknek krízishelyeket. Ezek titkosak, hogy a bántalmazók ne tudják meg, hol vannak a bántalmazottak. Ezeknek a helyeknek a szakmai működése nem átlátható, az intézmények nem nyújtanak speciális segítséget a bántalmazottaknak, sőt, olyan is előfordult, hogy a bántalmazott nő kifejezett kérése ellenére a szociális munkások odahívták a bántalmazót „békítési szándékból”, aki utána ismét fizikailag bántalmazta a nőt.

* A CSÁO-k, anyaotthonok nem akadálymentesítettek, nincsenek speciális intézmények vagy szolgáltatások fogyatékkal élő embereknek.

További információ:

A Város Mindenkié csoport családok átmeneti otthonaival kapcsolatos tapasztalatairól bővebben itt olvashat.

Az AVM Hajléktalan Nők Egymásért munkacsoportjának követeléseit ezen a linken találja.

Fotó: Vörös Anna