Lakatosné Jutka és Murányi László beszéde az Üres Lakások Menetén

Ez a cikk több mint 8 éves.

Sziasztok! Lakatosné Jutka vagyok, A Város Mindenkié csoport hajléktalan aktivistája. Szeretettel köszöntjük az itt megjelent és velünk szolidáris vendégeinket. Sziasztok! Murányi Laci vagyok, A Város Mindenkié csoport lakhatási gondokkal küzdő aktivistája, aki a Büntetés Végrehajtási intézetből szabadulva, megjártam a hajléktalanszállótól kezdve a sátor-lakóig a skálát.

A mai nap eseményei a Szegénységellenes Hálózattal közösen zajlik, együtt demonstrálunk az emberhez méltó életért, valamint a lakhatáshoz való jogért. A Város Mindenkié csoport immár 5-ik alkalommal rendezi meg az Üres Lakások Menetét, melynek célja, hogy minél nagyobb körben essen szó a lakhatási gondokról és lakhatási válság ezer arcáról.

lacijutka.JPG

Amiről beszélünk, az-az, hogy Magyarországon lakhatási válság van. Ma Magyarországon egyre több családot érint a lakhatási válság, rengetegen élnek szívességi lakáshasználóként, túlzsúfolt, vagy egészségtelen, nem emberhez méltó körülmények között.

A fiatalok nem tudnak önálló életmódot kezdeni, a családon belüli erőszakot megélt nők nem tudnak a bántalmazó kapcsolatból kilépni, a válóper után nem tudnak külön lakásba költözni. A magyar háztartások 25-26 %-a küzd valamilyen rezsitartozással, nagyjából 15 %-uk lakáskölcsönnel.

Több ezren kényszerülnek a hajléktalanellátó rendszer intézményeiben, eldugott kunyhóikban, vagy utcán élni, mert a szociális bérlakások száma alig 3 %, mégis közel 400.000 lakás áll üresen, lezárva, befalazva, az enyészetre hagyva, akár a spekulációnak kitéve.

A magyar háztartások – európai viszonylatban – jövedelmük nagyon magas százalékát kell, hogy kifizessék lakhatásukra és egyre nő azok száma, akik nem tudnak saját, biztonságos otthont teremteni maguknak.

A közel 400 000 üres lakás egyértelműen mutatja, hogy az állam és az önkormányzatok felelőtlen lakásgazdálkodást folytatnak. Olyan lakásokról beszélünk, amelyet az állam, vagy a tulajdonos nem bocsájt a lakosság rendelkezésére, így súlyosbítva a lakhatási gondokat.

 

A lakhatási válság engem is érint. Munkahellyel nem rendelkezem, a mai plafonig érő albérleti árak miatt alkalmi munkáim jövedelméből  nem áll módomban albérletet fizetni, a hajléktalanságból való kilépésből pedig a kormány, a hatalom, így az önkormányzat sem ad semmilyen segítséget, esélyt. Az ellátórendszer bővítése, a hajléktalanságba kerülő emberek szaporítása helyett az emberhez méltó lakhatás, az emberhez méltó élet lenne a válasz.

A lakásszegénységben élő családok megsegítése csupán politikai akarat kérdése, megfelelő lakáspolitikával megoldható lenne a rászoruló családok lakhatáshoz való juttatása. Ehelyett szokás lett  egyes kerületekben, településeken, az amúgy is nehéz helyzetben élő családokat kilakoltatják, megszüntetik lakhatásukat. Most ütötte fel fejét a nyolcadik kerületben egy kilakoltatási hullám, ahol akár hat családot is kilakoltatnak egyetlen napon.

Pedig a megsegítés, a megegyezés sokkal kifizetőbb, eredményesebb lenne ezeknek a családoknak lakhatásuk megtartására, mint az utána következő állami kiadás ezeknek az embereknek, gyermekeknek fenntartására az ellátórendszeren belül.

A lakhatási válság egyre több embert sodor a hajléktalanság ajtajába, és nem hiszem, hogy bárki is olyan országban szeret élni, ahol csak a kivételezetteknek van mindenre, mindenben lehetőségük, miközben az elesettek, szegény sorban élők a kirekesztés teljes fokát tapasztalják meg.

A Város Mindenkié csoport messzemenőleg kiáll a nehéz helyzetben és hajléktalanságban élő emberek mellett, ezért azt követeli, hogy a magyar kormány felelős lakáspolitikát folytasson, radikálisan növelje a szociális bérlakások számát, minden rászoruló család számára méltó lakhatási támogatást nyújtson, valamint bérleti biztonságot garantáljon.

A kormány segítse a nehezebb helyzetű emberek lakhatási gondjait, a hajléktalanságban élő embereket segítse ki nehéz élethelyzetükből, úgy, hogy a megfizethető bérlakások létrehozását, növelését garantálja.

Ismerje el a kormány, hogy igen, lakhatási válság van, és hatalmánál fogva avatkozzon be a lakásszektorba, a lakások eladása helyett újítsák fel és adják oda rászorulóknak a lezárt lakásokat. Biztosítsa minden ember számára a méltó megélhetést!

A hamarosan induló menet alatt olyan emberek fognak felszólalni, akik a lakhatási nehézségek különböző oldalait tapasztalják meg. Lesz köztük szociális bérlakásban élő – annak minden nehézségével-, nők, akik a nők által tapasztalt lakhatási gondokról fognak beszélni, és fogyatékkal élő is. Külön köszöntjük miskolci barátainkat – az ottani lakhatási küzdelmekről is be fognak számolni.

Hiszem, hogy összefogással eredményes lesz a nép akarata, de ehhez Te is kellesz!

A lakhatási válság Téged is érint, a méltó megélhetés Téged is megillet!

Gyere velünk, szólalj fel, ismerd meg lakhatási jogaidat!

Fotó: Várady István

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.