Sára Botond józsefvárosi alpolgármester a napokban azt nyilatkozta, hogy „a kerületiek lakáshelyzetének javítására mindig is kiemelt figyelmet fordít és fordított Józsefváros önkormányzata” – pedig a valóság inkább az, hogy a lakáspolitikát az önkormányzat a szegénységben élő kerületiek elüldözésére, megbüntetésére használja. A városvezetés szándéka egyértelműen a szegényebb lakosság kiszorítása és megrendszabályozása: míg a kerület arculatváltása és felújítása egy újonnan bevonzandó, módosabb lakosságnak szól. Ebben a folyamatban a kerületi lakásgazdálkodás kiemelt szerepet játszik.
Jelenleg több olyan folyamat is zajlik a kerületben, amelyek a szegénységben élők kiszorítását célozzák, és amelyek mindenképp nagyobb nyilvános figyelmet érdemelnének. A józsefvárosi képviselőtestület szeptember közepén döntött arról, hogy a kerület 150 önkormányzati bérlakást közalkalmazottaknak fog kiadni, méghozzá piaci áron. Ez a döntés egyértelműen felháborító annak ismeretében, hogy a kerületben nem írnak ki szociális alapon elbírált lakáspályázatot, és hogy semmilyen módon sem teszik lehetővé, hogy az arra legrászorultabbak lakáshoz juthassanak. Ezzel párhuzamosan a kerület korábban három legproblémásabbnak ítélt városrészből különböző módokon zajlik a szegénységben élő bérlők kiszorítása. Egyrészt a Corvin sétány program utolsó ütemének keretében lebontandó önkormányzati bérházakból korábban már számos családot kilakoltattak, az ottmaradók közül pedig korántsem mindenkivel kötnek tisztességes megállapodást. Másrészt a Magdolna Negyed Program keretén belül felújított házakból megindult egy kilakoltatási hullám, pedig a programnak éppen a szegény embereknek kellene tartós lakhatási megoldást nyújtania. Harmadrészt pedig az Orczy negyedben is felgyorsultak a kilakoltatások a Ludovika projekt keretében felépíteni tervezett épületek „terepének” előkészítésére. Mindeközben a kerület folytatja azt a gyakorlatot, hogy a szegényebb bérlők lakásainak felújítására nem szán forrásokat, ezért rengetegen laknak egészségkárosító, már veszélyességig leromlott állapotú lakásokban.
150 közszolgálati lakás
A 150 önkormányzati bérlakás bérbe adása közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek és a többségi állami tulajdonú cégek dolgozóinak azért ordítóan igazságtalan, mert az elmúlt években általános, mindenki által megpályázható, kifejezetten szociális szempontok alapján elbírált lakáspályázat egyáltalán nem volt a kerületben. A kerületi vagyongazdálkodási cég honlapján közzétett lakáspályázati eredmények alapján 2012 óta összesen 71 bérlakást adtak ki pályázati úton, mindegyik esetben gondosan célzott és kiválogatott célcsoportnak (például devizahitelesek, fiatal házasok, stb.), de tényleges rászorultsági feltétel nélkül. Amikor kerületi lakosok, komoly lakásszegénységgel küzdők az önkormányzathoz fordultak, következetesen azt a választ kapták, hogy nincs lakás, figyeljék a pályázatokat (amelyeket vagy nem írtak ki, vagy nagyon szűken értelmezett kör volt pályázásra jogosult, vagy ha jogosultak is voltak lakásszegénységben élők, kevés eséllyel nyertek). Hasonlóan elutasító választ kaptak azok, akik minőségi lakáscserét szerettek volna, például kisebb, olcsóbb bérlakásba költözni a hátralékok felhalmozásának elkerülése érdekében, vagy akiknek a Corvin sétány bontásai miatt költözniük kellett, és a felajánlott elfogadhatatlan állapotú cserelakások helyett kértek megfelelő alternatívát – a válasz mindig az volt: nincs lakás!
A Város Mindenkié (AVM) tavalyi adatigényléséből is kiderül, hogy ez tényszerűen nem igaz; a kerületben 2014-ben közel 600 önkormányzati bérlakás állt üresen. A jelenleg meghirdetett közszolgálati bérlakás-programmal pedig egészen nyilvánvalóvá vált, hogy a „van-e lakás” kérdése a kerületben elsősorban politikai szándék kérdése.
A kiszorítást célzó általános lakáspolitikai intézkedések
Az önkormányzat politikai szándéka láthatóan az, hogy a kerületben csak a középosztály tagjai vagy az önkormányzat által „érdemesnek ítélt” szegények rendkívül szűk köre számára legyen elérhető egy önkormányzati lakás – az arra érdemtelennek nyilvánított embereket pedig ki kell szorítani a kerületből. Ennek számos eszköze van: a szelektív feltételekkel kiírt, bizonyos csoportokat eleve kizáró lakáspályázatok (melyeket nyíltan hirdet meg az önkormányzat, és „bárki” indulhat, aki a feltételeknek megfelel); a méltányossági lakáskérelem rendeletbe foglalt, de a gyakorlatban nem létező lehetősége (melynek célja az lenne, hogy a rendkívül élethelyzetbe került, különös nehézségekkel küzdő családok méltányossági alapon juthassanak megfizethető lakhatáshoz); illetve az utóbbi időben felpörgő kilakoltatások.
Különösen a kilakoltatások száma megdöbbentő: A Város Mindenkié adatigénylése szerint 2014 eleje óta több mint 300 önkormányzati lakásból történt kilakoltatás a 8. kerületben! Ez a többi kerület kilakoltatási adataihoz képest kiemelkedően magas arány. Eközben az önkormányzat folyamatosan privatizálja a lakásait: 2014 eleje óta 125 lakást adtak el. A szociális alapon kiadott önkormányzati lakások aránya minimális, az összes kiadott lakásnak csupán 9 százaléka.
A szegények kiszorításának szándékára utal a kerületi lakásrendelet júniusi szigorítása is: a rendeletbe bekerült többek között az a kitétel, hogy akinek egyszer jogerős bírósági határozata van a lakáskiürítéssel kapcsolatban, azzal már az önkormányzat soha nem köthet újra lakásbérleti szerződést. Ezzel éppen a leginkább rászorulók egy jelentős körét zárja ki az önkormányzat a megfizethető lakhatás lehetőségéből.
Leromlott, egészségkárosító lakások
A kerületi lakásállomány jelentős része rendkívül leromlott állapotú, a lakások gyakran vizesek, penészesek, egészségkárosítóak. A kerület nem végez rendszeres karbantartást vagy felújításokat, csupán tűzoltási jelleggel avatkozik be, amikor már muszáj (aránytalanul magas költségekkel).A napokban például egy olyan önkormányzati lakás plafonját fogják kitoldozni – ahogy erről az AVM-mel kapcsolatban álló bérlőtől értesültünk, ami a vizesedés miatt leszakadt – a puszta szerencsén múlt, hogy a kisgyermekes család tagjai épp nem tartózkodtak ott, és nem esett komoly bajuk.
A súlyos penészedés tartós egészségkárosító hatása orvosi úton kimutatott, a rossz állapotú lakásokban pedig a rezsiköltségek is magasabbak, ezzel tovább növelve az eladósodás veszélyét. Egy közelmúltban megvalósított kutatás eredményei alapján a VIII. kerületben kiemelkedően magas az energiaszegénységben élők aránya; sokan a jövedelmük nagyon magas hányadát költik lakhatási költségeik fedezésére, és még így sem tudják megfelelően fűteni lakásukat.
Corvin sétány: Józsefváros újjáépül – de kinek?
A gazdasági válság után újrainduló Corvin sétány projekt építkezései miatt ez év decemberéig további öt önkormányzati bérházat fognak lebontani, a telkeket pedig átadják a projektet fejlesztő Futureál cégcsoportnak. A projekt korábbi ütemeihez képest jelentősen romlottak a feltételek: a cserelakásokkal kapcsolatos egyezkedések előtt már sok bérlőt kilakoltattak hátralék vagy egyéb okok miatt, akiket pedig kompenzált az önkormányzat, azoknak is gyakran rossz állapotú cserelakással vagy a lakás értékének csupán 60%-át kitevő pénzbeli kompenzációval kellett megelégedniük (korábban a kompenzáció a lakás értékének 100%-a volt).
A bontandó házakban ma már nagyon kevesen maradtak, ők viszont kitartanak amellett, hogy méltányos kompenzáció nélkül nem mozdulnak. Hiszen, ahogy az egyik lakó nagyon találóan fogalmazott: „nem mi költöztünk a Corvin negyedbe, a Corvin negyed költözött hozzánk!” Ő azon kevesek közé tartozik a most költözni kényszerülő lakók közül, aki jó minőségű, megfelelő méretű lakásban él családjával. Az önkormányzat eddig nem ajánlott nekik olyan megoldást, ami a jelenlegihez hasonló lakáshelyzetet tett volna számukra lehetővé. Nem ők kérték a projektet, nem ők akartak otthonukból elköltözni, ,és azzal is tisztában vannak, hogy azok a telkek, ahol most az omladozó önkormányzati bérházak állnak, a bontás és a lakók kiköltöztetése után, a jelenleginél sokkal többet fognak érni.
A Magdolna Negyed Program szociális célkitűzéseinek torzulása
A kerületi lakáspolitika különös iróniája, hogy a Magdolna Negyed Program (MNP) keretén belül felújított házakból is elindult egy kilakoltatási hullám. Az MNP a Magyarországon és nemzetközileg is gyakran jó példaként idézett ún. prototípus szociális városrehabilitációs program, amelynek kimondott célja volt, hogy – például a ferencvárosi városrehabilitációval vagy a Corvin sétány projekttel szemben – a jelenleg a városrészben élők érdekeit szolgálja, az ő helyben maradásuk mellett, számukra újuljon meg a fizikai környezet. Ezzel szemben a gyakorlat azt mutatja, hogy a felújított házakból számos addigi bérlőt lakoltatnak ki. Tény, hogy a kilakoltatási eljárások gyakran korábbi tartozások alapján indulnak meg, viszont úgy látszik, hogy végigvitelük a felújítás befejezése után vált „sürgőssé”. Ez különösen az MNP utolsó ütemében felújított házakra igaz – ezeket eleve a hátralékos bérlők magas aránya alapján választották ki, és bár a kiválasztásról szóló háttértanulmány kitér arra, hogy a lakbérek várhatóan 20-30 százalékkal (!) emelkedni fognak a felújítás után, arról nem tesz említést, hogy a tetemes hátralékokat milyen módon kívánják kezelni. Úgy tűnik tehát, hogy a „szociális” városrehabilitációs programban eleve kódolva volt a lakosságcsere. Mindezt úgy, hogy az MNP keretében a bérházak felújítását finanszírozó európai uniós pályázat kiköti, hogy az ebből a forrásból felújított lakásokat szociális alapon kell hasznosítani. Ezt a kikötést egyértelmű módon megszegi, hogy a piaci alapon bérbeadandó 150 új közalkalmazotti lakás közül 18 az MNP keretében felújított házakban található.
A Magdolna utca 12. szám alatti ház jó példa a fenti folyamatra. Az épületet az MNP utolsó ütemében újították fel, és nemrég itt is megindult egy kilakoltatási hullám. Ebben a házban 80 százalék felett van a hátralékosok aránya, akiknek csak kis százaléka kapott részletfizetési lehetőséget (és sok önkormányzati bérházban nem sokkal jobb a helyzet) – ez pedig a kilakoltatások számának megugrásának veszélyét jelzi előre.
Azok a családok, akik a Magdolna utca 12-ben jelenleg kilakoltatás előtt állnak, csak sokkal rosszabb helyzetbe kerülhetnek. Ha kilakoltatják például azt a nyugdíjas nőt és gyámsága alatt álló, fogyatékkal élő fiát – akiket egyébként az MNP első üteme miatt költöztettek át abból a lakásból, melynek díjait addig tudták fizetni! –, ők a szociális ellátórendszerbe kerülnek, ahol támogatásuk nemcsak sokkal többe kerül az államnak, de ez a változás akár helyrehozhatatlan törést is jelenthet életükben. A két gyermekét egyedül nevelő fiatal özvegy nő pedig elmehet egy számukra szinte elfogadhatatlan körülményeket kínáló anyaotthonba, ha egyáltalán bejut – de akkor is csak egy évre. Utána pedig ismét kezdődik a teljes bizonytalanság, a gyermekei elvesztésének félelme.
Hátralékok, lakásszegénység és kilakoltatások
Az önkormányzati bérlők hátralék-felhalmozása elsősorban nem egyéni probléma és felelőtlenség, hanem rendszerhiba. A lakhatási és rezsiköltségek sokak számára megfizethetetlenek, a magyar háztartások eladósodottsága nagymértékű, a VIII. kerületben pedig különösen magas a lakásszegénységben élők aránya. A kerületi lakásrendelet alapján, ha valakinek hátraléka keletkezik, az a legtöbb esetben már nem jogosult szociális lakbérre (a lakás bérleti díja automatikusan költségelvűvé változik). Amennyiben valakivel szerződést bontanak, akkor megemelt lakáshasználati díjat kell fizetnie, és a Hálózat Alapítvány sokszor döntő jelentőségű rezsihátralék-csökkentési támogatásra sem lesz jogosult. Így, ha valaki egyszer egy kicsit is megcsúszik a befizetéssel, akkor elindul az eladósodási spirál. Erre a strukturális problémára pedig semmilyen szinten sem ad választ a VIII. kerület érdemes és érdemtelen szegényeket szortírozó, a szegényeket alapvetően kiszorítani igyekvő lakásgazdálkodási stratégiája.
Persze a lakásszegénység problémáját nem is lehet pusztán önkormányzati szinten megoldani – amíg nincs állami lakáspolitika, addig a települési önkormányzatok gazdaságilag abban érdekeltek, hogy bérlakás-állományukat leépítsék, a fennmaradókba pedig minél fizetőképesebb bérlőket költöztessenek. Pedig a kilakoltatott emberek állami ellátórendszerekben való forgatása aztán nagyságrendekkel többe kerül, mint ha abban kapnának támogatást, hogy lakhatásukat meg tudják tartani. Így a kilakoltatások, melyekkel a kerület a saját költségeit igyekszik csökkenteni, hatalmas terhet rónak az állami költségvetésre is.
Az elhelyezés nélküli kilakoltatások nem nyújtanak megoldást a lakhatási válságra, csak elmélyítik azt, hiszen az érintett családok számára sokkal nehezebbé teszik, hogy bármikor esélyük legyen a biztonságos, stabil lakhatás visszaszerzésére. A kilakoltatott embereknek pedig akkor is lakniuk kell majd valahol, ha Józsefváros már megszabadult tőlük – vagyis a probléma ezen a módon legfeljebb áthelyezhető, de nem megoldható. Úgy tűnik, a VIII. kerület vezetésének pontosan ez a célja.
A VIII. kerület példája mutatja, hogy a lakásgazdálkodás erős eszköz lehet egy tudatos városvezetés kezében arra, hogy befolyásolja a kerület lakosságának összetételét és életminőségét. Határozottan tiltakozunk az ellen, hogy a lakásgazdálkodást a szegények büntetésére és kiszorítására használják fel. A Város Mindenkié csoport egy olyan lakáspolitika megalkotását és alkalmazását követeli a VIII. kerületi önkormányzattól, melynek célja valóban a megfizethető lakhatás biztosítása, és a kerületben élők lakhatási gondjainak megoldása, nem pedig a lakosság lecserélése.
