A Város Mindenkié csoport női munkacsoportja, a HaNEM (Hajléktalan Nők Egymásért Munkacsoport) 2015. június 23-án szakmai napot tartott a Wesley János Főiskolán. A rendezvény célja a csoport által kiadott, a hajléktalan, illetve lakásszegénységben élő nők élethelyzetével kapcsolatos információs Kisokos bemutatása volt. A nap során az információs füzetben megjelenő 4 nagyobb téma mindegyikével kapcsolatban szakmai beszélgetést tartottunk az egyes témák szakértőinek részvételével. Ebben a sorozatban a tematikus beszélgetések összefoglalóit közöljük.
4. rész: Családon belüli erőszak
Szakértők: Lóránd Zsófia (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület, NANE), Hellenbárt László (SOS Krízis Alapítvány)
Lóránd Zsófia előadásában bemutatta azt a segélyvonalat, amelyet a NANE önkéntesei működtetnek bántalmazott nőknek (a NANE segélyvonal ingyenes telefonszáma: 06 80 505101). Ezen kívül az egyesület képzést biztosítanak azoknak, akik különböző szakterületeken bántalmazott nőkkel vagy gyerekekkel is foglalkoznak (pl. szociális munkások, bírók, rendőrök). Iskolai programjuk keretében a párkapcsolati erőszak témában folytatnak ismeretterjesztést. Emellett folyamatosan lobbiznak, próbálnak nyomást gyakorolni a törvényhozókra, több-kevesebb sikerrel. Ingyenes kiadványok megjelentetésével is foglalkoznak, ezeken keresztül tájékoztatják az áldozatokat a jogaikról és lehetőségeikről és a szélesebb közvéleményt általában a párkapcsolati erőszakról. Nagy tudást halmoztak fel, de ezt sajnos nem használja az oktatás és az állami intézményrendszer. Erre példa, hogy a tanítóképzősök, akik az egyetemi hierarchia legkisebb presztízsű szervezete, saját kezdeményezésre hívták meg a NANE-t, hogy tartsanak képzést a számukra. Fontos lenne, hogy a tudás be legyen építve az intézményrendszerbe.
Zsófia beszámolt arról, hogy tapasztalatai szerint a bántalmazott nők sok esetben azért válnak hajléktalanná, mert csak így tudnak elmenekülni a bántalmazójuktól. Az Egyesület ezért azt szeretné elérni, hogy ne a bántalmazottnak, hanem a bántalmazónak kelljen elhagynia a lakást, és ne az áldozatnak kelljen menekülnie. Ezért törvényben próbálják elérni, hogy a bántalmazók eltávolíthatók legyenek a lakásból még abban az esetben is, ha saját tulajdonú a lakás.
Hellenbárt László először méltatta a NANE munkáját: nagyon fontosnak tarja a szervezet pedagógiai munkáját, de ők egyedül lépés. Kevesek ez ügyben, csepp a tengerben. A pedagógusképzésben, a rendes tanmenetben fontos lenne ezt oktatni. Ezek után bemutatta a krízisotthont, amelyet 2005. óta működtet a szervezetük. Az intézmény jogilag családok átmeneti otthonaként működik, korábban csak gyermekkel érkezőket fogadott, de mára már elláthat gyermek nélkül menekülő nőket is. Évente 300-320 az ellátottak száma, kb. a harmada családon belüli erőszak áldozata. Kutatások bizonyítják, hogy Magyarországon a mai napig a kamaszok 50 %-a elfogadja a családon belüli erőszakot.
Ő is kitért arra, hogy szoros kapcsolat van a párkapcsolati erőszak és a nők hajléktalansága között. A bántalmazottak 30 %-a dönt úgy, hogy visszatér a bántalmazó kapcsolatba, ennek sokszor az anyagi ellehetetlenülés is az oka. A krízisközpontban egy évig lehetnek az áldozatok, azt követően nővérszállókon, pedagógus szállókon, esetleg házvezetőnőként próbálnak lakhatást biztosítani számukra. Ma már 14 krízisközpont működik az országban, azonban ahhoz, hogy a segítő szervezetek megnyugtatóan tudjanak segítséget nyújtani áldozatoknak, a jelenleginél 6-10-szer több férőhelyre volna szükség.
Az SOS Krízis elsődleges célja az életmentés, ilyen esetben gyakran autóval menekítik az áldozatot. Vidéki településen helyezik el őket, ahol viszont nincs munkalehetőség, ami komoly egzisztenciális kiszolgáltatottságot is jelent. Kevés alkalommal adódik ideális megoldás, a krízisközpontok célja a konkrét életveszély elhárítása.
Bántalmazás esetén az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) ingyenesen hívható a nap 24 órájában a 06 80 20 55 20 telefonszámon. A vonalon tisztában vannak azzal, hogy épp hol van szabad férőhely és a krízisszállók segítenek megszervezni a menekülést. Az SOS Krízis munkatársai például a pályaudvaron várják a menekülőt vagy autóval érte mennek. Az életveszély elhárítására 60 nap áll rendelkezésükre, ezalatt orvosi ellátást is kaphat a menekülő, valamint teljes körű ellátást (étkezés, tisztító szerek, útiköltség). Mindezt az Emberi Erőforrás Minisztérium finanszírozza. Céljuk, hogy a 60 nap alatt biztonságos lakhatást biztosítsanak a menekülő számára. Pszichológiai és jogi segítséget is nyújtanak az áldozatoknak, de pszichoterápiába nem fognak bele, mert arra a 60 nap kevés. Ha szükséges, akkor elindítják a folyamatot, hogy az édesanya visszakaphassa a gyerekeit.
Kérdések és válaszok
Az egyik résztvevő arról kérdezte a szakértőket, hogyan lehet kivédeni, hogy elvegyék a bántalmazott nők gyerekeit.
Hellenbárt László válaszul elmondta, hogy ha vannak gyerekek is a családban, akkor családok átmeneti otthonában helyezik el az ügyfeleket, vagy anyaotthonban. Ezek az intézmények a gyermekjogi ellátás részét képezik, ezért nem hajléktalannak minősül a bántalmazott nő, így vele maradhatnak a gyerekei.
Lóránd Zsófia elmondta, hogy sok esetben azért emelik ki a gyerekeket a családból, mert az anya kényszerűségből együtt él a bántalmazóval. Tehát nem a bántalmazót emelik ki, hanem a gyerekeket választják el az édesanyjuktól is. Fontos, hogy a bántalmazás stuktúráját felismerjék a nők és az ő segítésükre hivatott intézmények is. A statisztikai kutatások szerint átlagosan 3-7 alkalommal térnek vissza a bántalmazott nők a bántalmazóhoz. Nem azért, mert szeretik őket, hanem a félelem viszi vissza őket – egyedül nem tudnak boldogulni, a bántalmazó és sok esetben maguk az intézmények ezt elhitetik velük.
Dallos Judit gyermekvédelmi szakember a közönség soraiból hozzátette, hogy az ilyen esetekben nagyon fontos az érdekvédelem és az áldozatok képviselete (pl. elkísérni a különböző hivatalokba vagy a rendőrségre), hogy a bántalmazottnak legyen támasza. A gyermekvédelemben tapasztalatai szerint egyáltalán nem figyelnek erre.
Hellenbárt László egyetértett azzal, hogy szükséges és fontos lehet a segítő jelenléte az ügyféllel hivatalos helyeken. Elmondta, hogy őket mint szolgáltatót, segítőt, bármikor és bárhová beengedik. Ha az ügyfél ír egy papírt, amelyben adatvédelmi szempontból engedélyezi a kísérő jelenlétét, megítélése szerint ezzel nehezen tudnának vitatkozni.
Lóránd Zsófia megjegyezte, hogy fontosabb volna a megvalósításhoz eszközöket kellene adni az érintetteknek (az áldozatoknak és a hivataloknak), mint mindig csak a jogszabályokon dolgozni. Fontos lenne több tudást átadni. A szociális munkás képzésben például kevés szó esik a családon belüli erőszakról és szexuális bántalmazásról. A szemléletet kellene megváltoztatni, azt alapvetővé tenni, hogy nem szabad gyerekeket és nőket verni.
A közönség soraiból az egyik résztvevő elmondta, hogy a párjától kapott egy kiadványt, amit a NANE készített, ezt elolvasta, és úgy gondolja, hogy ennek alapján a fél országot le lehetne csukni. Kiélezettnek ítéli a helyzetet, úgy látja, hogy alacsonyabb társadalmi helyzetben előfordulnak kitörések. Magára vette az elhangzottakat, ő is néha kitör, nem tudja kezelni az indulatait és bántalmazóvá válik. A szakértőket arról kérdezte, hogyan tudna segíteni magán, hogy ez ne történjen meg.
Lóránd Zsófia elmondta, hogy a legfontosabbak az áldozatok. Az elkövető felelőssége, hogy ne kövesse el a bántalmazást, erre nincsen mentség, senkinek nincs joga a bántalmazásra. Egyetemes emberi jog, hogy senkit se bántalmazzanak. De sajnos kevés a tudás az állampolgárok kezében. Valóban a fél országot felelősségre lehetne vonni a bántalmazás miatt. Kiemelte, hogy az egy elterjedt előítélet, hogy szegénységben élők, romák a leginkább bántalmazók, de ez a NANE több évtizedes tapasztalatai és a kutatások alapján egyáltalán nem igaz.
Hellenbárt László szerint azonban addig a helyzet nem fog változni, ameddig az elkövetők nem kapnak segítséget. Arra, ha a bántalmazó kér segítséget, nincs válasz a rendszerben.
Lóránd Zsófia szerint fontos lenne, hogy a rendszerben legyen erre megoldás. Viszont az áldozatoknak (nőknek és gyerekeknek) sincs segítség és akkor az nagy kérdés, hogy mire fordítják a forrásaikat. Az biztos, hogy a bántalmazók megváltozása hosszú folyamat volna, rendszeres terápiára lenne szükségük. Jelenleg tízből egy, akinek sikerül változtatni, ez a valóság. Könyvek olvasását javasolja. Például a Stop-Férfierőszak projekt ingyenesen letölthető kiadványait (http://www.stop-ferfieroszak.hu/kiadvanyok), illetve Lundy Bancroft két könyvét: Lehet-e jó apa a bántalmazó? és Mi jár a bántalmazó fejében?
A következő kérdés egy gyermekbántalmazás közvetett áldozatától érkezett. Ő azt szerette volna megtudni, hogy hová lehet fordulni abban az esetben, amikor az apa bántalmazza a gyerekét és azzal fenyegeti, hogy intézetbe küldi. Ő a család barátjaként próbál segíteni a fiúnak.
Hellenbárt László válaszul elmondta, hogy a gyerek saját jogán kérheti, hogy gyermekvédelmi ellátásban részesüljön. Ehhez be kell mennie a helyi gyámhivatalba menjen be a gyerek. Itt részletesen tudják tájékoztatni a lehetőségeiről (pl. lakóotthonba költözhet és idősebb korában utógondozásban is részesülhet). Ezek alapján a gyerek maga tud döntést hozni arról, mit szeretne.
Lóránd Zsófia elmondta, hogy a bántalmazó családban élő gyerekeknek nagyon fontosak az „értő tanúk”, azaz azok az emberek, akik látják a bántalmazást és a gyerek pártján állnak. Ők erőforrást jelentenek a gyerek számára és így fontos eszközök lehetnek abban, hogy hogyan tudnak meggyógyulni. Fontos, hogy tudja a gyerek, hogy nem lesz egyedül, van, aki támogatja, segíti.
Egy másik résztvevő arról érdeklődött, hogy Budapesten mikor lesz félutas ház. Ennek hiányában a fogyatékkal élő emberek egyáltalán nem tudnak hová fordulni.
Hellenbárt László röviden bemutatta a félutas ház intézményét: ez egy továbblépési mód, ahol 5 évig maradhat az áldozat, folyamatos támogatás mellett. Budapesten nincs ilyen szállás. Az SOS Krízis Alapítvány szeretnéne félutas házat létrehozni, de már 2 éve hiába várják, hogy a pályázat megjelenjen. A családok átmeneti otthonában csak 12 hónapig maradhatnak az ügyfelek, utána nagyon nehéz számukra megnyugtató lakhatási megoldást találni. A családon belüli erőszak pedig fogyatékkal élő áldozatok esetében különösen sok esetben nem kerül a szakemberek látóterébe, mert az ő kiszolgáltatottságuk miatt az átlagosnál is jóval nagyobb a látencia.
Lóránd Zsófia hozzátette, hogy nemrégiben Magyarországon is rendeztek ebben a témában egy konferenciát és nagyon ígéretes, ami ott elindult. Magyarországon még nem volt ilyen kutatás, ezért egyelőre csak külföldi adatok állnak rendelkezésre. A magyar intézmények nem veszik figyelembe a magas látenciát. Ebben a témában nemrég jelent meg ismeretterjesztő írásuk.
A beszélgetés egyik résztvevője három témába vágó esetről számolt be, amelyek nagyon felkavarták. Az egyikben a nagymama stroke után a gyerekeihez került, akik eladták a lakását. Elhanyagolják, nem gondoskodnak róla rendesen, a nyugdíját azonban kihasználják. A másik esetben a villamoson pofozott egy férfi egy nőt, majd a nő visszaadta a pofont. A harmadikban az anya egyedül neveli a gyerekét, akit bántalmaz. A nagymama segítséget kér, beindul a gyerekvédelem. Az anya segítséget kér, mert ős is bántalmazta az édesanyja, az a nagymama, aki most fordult segítségért. A bántalmazó sokszor bántalmazott is, akinek szerinte szüksége volna önsegítő csoportra.
Lóránd Zsófia válaszul elmondta, hogy nagyon fontos pontosan átlátni és megérteni, hogyan működik a bántalmazás. Ha a nagymama számára, a kérése ellenére segítséget kérünk, nem biztos, hogy a jó megoldást választjuk. Sokat kellene beszélgetni vele, megértetni vele, hogy joga van kikerülni abból a helyzetből, amiben él. A veszekedés és a bántalmazás között nagy a különbség. Ami megkülönbözteti az, hogy fél-e az egyik szereplő a másiktól.
Hellenbárt László elmondta, hogy sok esetben eszköztelen a szülő, sosem tanulta meg, hogy tudja erőszakmentesen kezelni a konfliktusait. Ilyen esetekben szakemberekhez kell fordulni, bölcsődéhez, óvodához, ott megvan a megfelelő tudás. A CSÁO-ban is nyújtanak ilyen esetekben segítséget.
Lóránd Zsófia hozzátette, hogy nem mentség és nem törvényszerű, hogy ha valakit gyerekkorában bántalmaznak, abból bántalmazó legyen.
Dallos Judit a közönség soraiból azzal egészítette a válaszokat, hogy ha egy gyerek elhagyja a szülői házat, az eljárásban a gyámhivatal meghallgatja a szülőt és hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyerek átköltözzön a segítőhöz. Ebben az esetben a családi pótlékot is átirányítják a nevelésbe vevőhöz.
Egy másik résztvevő arról érdeklődött, hogy ha egy 60 év feletti nőt bántalmaz a gyerekük vagy unokájuk miatt, akkor az áldozat hová fordulhat. Nem tesz feljelentést, mert fél.
Lóránd Zsófia bátorította, hogy hívja fel a NANE segélyvonalát. Nehéz dolog feljelentenie a bántalmazónak a saját gyerekét vagy unokáját. Távoltartást is lehet használni erre az esetre. A NANE-ban minden hívóval biztonsági tervet készítenek, melyet kockázatelemzés előz meg. Esetleg krízisközponthoz irányítják az áldozatot.
Hellenbárt László szerint az áldozat felelőssége abban áll, hogy kimondja „itt a vége, megállj!” Megelőző távoltartást lehet kérni ilyen esetekben, ehhez az áldozatnak túl kell lépnie a saját félelmein – például a hozzátartozi feljelentésével kapcsolatos félelmein. Enélkül nem fog tudni elindulni. Őt kell abba a helyzetbe hozni, hogy meghozza ezt a döntést.
Lóránd Zsófia ezzel részben vitatkozva megerősítette, hogy az áldozatot semmilyen módon nem lehet felelőssé tenni a bántalmazásával kapcsolatban. Joga és lehetősége van feljelentést tenni, ezeket kell erősíteni benne.
Hellenbárt László ezek alapján pontosította a véleményét és elmondta, hogy a segítő szervezetek is felelősséget vállalnak azzal, ha eljuttatják az áldozatot addig, hogy felelősséget tudjon vállalni a döntéséért.
Végül a résztvevők megállapodtak abban a véleményben, hogy mindenkinek Joga van ahhoz, hogy ő legyen felelős saját magáért és ne legyen másoknak kiszolgáltatott.
