Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) elé idézték a Budapest Rendőr-főkapitányságot (BRFK), mert egy civil vizsgálat azt mutatja: hajléktalan embereket az átlagnál jóval gyakrabban igazoltatnak akkor is, ha semmiféle normát nem sértenek meg. A rendőrségnek most bizonyítani kell, hogy gyakorlata nem diszkriminatív és nem zaklatás.
Sándor Ferenc tavaly október 7-én a Nyugati pályaudvar előtt üldögélt az egyik padon. Ő kétségtelenül minden tekintetben hajléktalannak számít, kilenc éve került utcára, viseltes ruháiban és erős műanyagszatyorral a lába mellett azon a napon is hajléktalannak látszott. Három órája volt már ott, nem viselkedett kihívóan, nem italozott vagy lármázott, csak csendesen ücsörgött, amikor este 7 tájban hozzálépett a rendőr, hogy igazolja magát. Az intézkedő ugyan köszönt, de – bár kötelessége lett volna – nem mutatkozott be és nem közölte az igazoltatás célját. „Seri”, persze, nem lepődött meg, volt ilyenben már része, papírjai rendben voltak, körözés alatt nem állt, így gyorsan szabadult.
Tőle két padra ugyanúgy három órája üldögélt a nálánál 30 évvel fiatalabb Papp Gáspár is. Ő se csinált semmi különöset, csak várakozott, nála éppenséggel hátizsák volt, nem műanyag-szatyor, és ő kétségkívül nem festett hajléktalannak, hanem afféle városi középosztálybeli fiatalnak tűnt, ami igaz is. Hozzá valami ok miatt nem lépett oda rendőr. Ugyanazok az intézkedők még három személyt igazoltattak este 8-ig, történetesen ők cigányok voltak, akikkel, mivel minden rendben találtatott, szintén nem történt semmi egyéb.
Szimpla eset – mondhatjuk. Sokat látni ilyet a városban, különösen forgalmi csomópontokon. A különbség az, hogy ezt most minden részletében dokumentálták, és bizonyítékként csatolták egy az EBH előtt folyó eljárásban, amit azért indított A Város Mindenkié csoport és Magyar Helsinki Bizottság, mert a köznapi tapasztalatot, hogy a hajléktalan embereket „rutinszerűen” vegzálja igazoltatással a rendőrség, most már empirikus, szakszerűen gyűjtött adatok is igazolják.
„Seri” és „Gazsi” ugyanis nem véletlenül üldögéltek a Nyugati előtt. Ők és az AVM más aktivistái, szimpatizánsai tesztelési eljárásban vettek részt. Ez arra szolgált, hogy megnézzék, vajon a rendőrök hasonlóan járnak-e el hajléktalan emberekkel, mint jól szituált állampolgártársaikkal. A két megfelelően felkészített csoport magatartása semmiben nem tért el egymástól, nem viselkedtek provokatívan, normasértően, az egyetlen megfogható különbség a rendőrök számára a „kinézet” volt. A tesztelés során a rendőrök csakis a hajléktalan aktivistákat igazoltatták.
A vizsgálat nem merült ki a tesztelésben. A tesztelők rögzítették, ott tartózkodásuk alatt kiket tartóztattak még fel a rendőrök. Itt az derült ki, hogy az igazoltatottak majd fele volt hajléktalan állampolgár. A kutatás hajléktalan résztvevői arra is vállalkoztak, hogy 2014. október 27-től november 11-ig űrlapokon rögzítik, a velük vagy másokkal szembeni rendőri intézkedéseket. A kéthetes megfigyelés és teszteléssel során összesen 12 igazoltatás történt, ebből három is olyan volt, amikor az intézkedés alá vont aktivista létfenntartását biztosító szolgáltatást (ételosztást, orvosi ellátást) vett igénybe. Ráadásul, az igazoltatások egyikét sem a rendőrségi törvényben megjelölt cél érdekében hajtották végre; illetve ha olykor-olykor meg is indokolták a rendőrök az intézkedést, az igazoltatások céljáról való tájékoztatás valamennyi esetben jogszerűtlen volt (pl. rutinigazoltatás, általános ellenőrzés stb.). Eszerint egy hajléktalan embert átlagosan havi két alkalommal igazoltatnak rendőrök.
Mindez összhangban áll az AVM 2011-es kérdőíves vizsgálatának eredményeivel is. Itt közel 400 hajléktalan válaszadó 59%-a számolt be arról, hogy a megelőző egy hónapban igazoltatták. Az igazoltatott emberek egyharmadával ez 30 nap alatt több mint négyszer is megesett. Az intézkedések háromnegyedére közterületen került sor.
A 2015. július 14-én kedden induló EBH-eljárásban a rendőrségen van a bizonyítási teher: a BRFK-nak kell igazolnia, hogy munkatársai igazoltatási gyakorlata nem sérti az egyenlő bánásmódra vonatkozó előírásokat, vagyis nem társadalmi csoporthoz tartozásuk vagy vagyoni helyzetük miatt igazoltatják gyakrabban a hajléktalan embereket, hanem más, objektív okok miatt. Az igazoltatás ugyanis fogvatartásnak, mozgásszabadság korlátozásának, a magánszférába való beavatkozásnak minősül. Ez hátrányként jelentkezik abban is, hogy a kívülálló számára éppen a rendőri fellépés rendszeressége erősíti meg az előítéletet: „a hajléktalanok nyilván különös veszélyt jelentenek a társadalomra, ha ennyire figyelni kell rájuk”.
A keddi tanúmeghallgatás előtt a rendőrség megküldte észrevételeit az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak. A 9 pontba szedett válaszra részleteiben nem térünk ki., a azonban furcsálljuk, hogy „Seri” fentebb idézett igazoltatását azzal magyarázták, hogy mivel 59 éves, a rendőrök attól féltették, ki fogják zsebelni. Vajon a figyelmeztetésen túl mi szükség volt őt igazoltatni is?
Az is különösnek tűnik, hogy a rendőrségi reakció szerint a tömegközlekedési csomópontokon „huzamosabb ideig ott lévő személyek köre a rendőr számára – szakmai rutinjánál és az adott helyszín adottságainál fogva – olyan figyelmeztető körülmény, amely adott esetben vezet ahhoz, hogy a csoportban megjelenő és magukra a figyelmet ily módon felhívó személyeket intézkedés alá vonja”. Ezek szerint csak maga a csoportos megjelenés „adott esetben” elég indok az igazoltatáshoz. Még furcsábbá teszi a magyarázatot, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság 2014-ben az alábbi indoklást adta arra, miért nem igazoltatták a devecseri romák otthonait megtámadó szélsőjobboldali garázdákat 2012 augusztusában, vagy miért nem intézkedtek. Azért nem – szólt a válasz –, mert fellépésük „a rendőrség és a demonstrálók összecsapását eredményezte volna, amely nemcsak a rendezvény részvevőit és a rendőri erőket, hanem a lakosságot is közvetlen veszélynek tette volna ki”.
Ha mindkét magyarázat igaz lenne, vészjósló képet festene a rendőrség működéséről: egyrészről a normát nem sértő hajléktalan embereknek elég az, hogy forgalmas helyen legyenek, és azzal máris „rutinszerű” rendőri intézkedésnek teszik ki magukat, míg a felbőszült, másokat támadó tömegben senkinek nem kell attól tartania, hogy a rendőr a helyszínen fellép vele szemben.
A hajléktalan emberek ügyében indított eljárás 2015. július 14-én 09:30-kor tanúmeghallgatással folytatódik az EBH székhelyén (1013 Bp., Krisztina krt. 39/B). Az eseményre idézték az érintett hajléktalan embereket, a kutatás egyik koordinátorát és a BRFK képviselőjét is. A tanúmeghallgatás nyilvános, az érdeklődőket szeretettel várjuk!
A tanúmeghallgatás Facebook-eseménye
