A Város Mindenkié korábban felhívást tett közzé azért, hogy történeteket gyűjtsünk a hajléktalan emberek és a mentőszolgálat közötti találkozásokról. A történetgyűjtéssel a célunk, hogy a Társaság a Szabadságjogokért szervezettel együttműködve egyeztetést kezdeményezhessünk az Országos Mentőszolgálattal, amelynek során közösen vitathatnánk meg a hajléktalan emberek ellátásával kapcsolatos tapasztalatokat. Sokan küldetek nekünk történeteket és tapasztalatokat, de ahhoz, hogy eredményesen tudjunk tárgyalni az OMSZ-szel, még többet szeretnénk begyűjteni ezekből. Arra kérünk Titeket, hogy ha hajléktalan emberként szükségetek volt már a mentők segítségére, akkor írjátok le nekünk a tapasztalataitokat, illetve ha szociális munkásként, járókelőként vagy esetleg barátként voltatok ennek tanúja, az arról szóló beszámolót is juttassátok el hozzánk. Az alábbiakban Sári történetét közöljük.
A Város Mindenkié „mentős kisokosa” innen letölthető.
A Damjanich utca 28/a közelében egy férfi feküdt a járda közepén, körülötte sugárvonalban a vizelete, a szájából habzott a nyál. Úgy nézett ki mint valaki, aki épp átesett egy epilepsziás rohamon. Az emberek átléptek felette/elmentek mellette, amíg haladtam arrafelé. Mikor odaértem leguggoltam és kicsit megráztam a vállát, hogy megkérdezzem, hogy van, szüksége van-e segítségre, hívjak-e mentőt.
Először nagyon nehezen beszélt, sokáig nem értettem, hogy mit mond. Közben két járókelő, csatlakozott és érdeklődtek, hogy van. A férfi mondta, hogy epilepsziás és kérte hívjuk ki a Vöröskeresztet vagy a Máltai Szeretetszolgálatot, de az OMSZT semmiképpen. Felhívtam a Vöröskeresztet, akik azt mondták, hogy az OMSZ-t hívjam, ők nem tudnak segíteni. A férfi ezt továbbra is kérte, hogy ne tegyem, mert a mentősök durván bánnak vele általában. Mi próbáltuk meggyőzni, hogy hívjuk a mentőket, de itt maradunk vele és megvárjuk.
Végül hívtam a 104-et, a férfi akarata ellenére. A diszpécsernek elmondtam, hogy a Damjanich utcában epilepsziás rohamot kapott egy férfi. Kérdezték, hogy túl van-e már rohamon (igen), hogy hány éves (50 körüli) és hogy mi a cím (Damjanich utca 28/a, közel a Nefelejcs utca Damjanich utca kereszteződéshez, a Nefelejcs utcával szemben). Azt ígérték 10 percen belül jönnek. Míg vártunk hoztunk enni és inni A-nak (a férfi, aki rosszul lett), amit kért.
Felsegítettük a padra és beszélgettünk. Közben csatlakozott egy fiatal lány, egy nő pedig röviden odajött közölni, hogy A. egy hajléktalan, az ő szomszédjához jár fürdeni és iszákos, most is biztos be van rúgva. A. az elején azt mondta még, hogy részeg és azért nem tud felkelni, de aztán meg már azt hangsúlyozta, hogy teljesen józan, nem is ivott semmit. Végül csak a fiatal lány maradt ott velem, illetve csatlakozott hozzánk a barátja.
50 percet vártunk a mentőre, legalább 4 mentő ment el az utcában, akiknek integetve jeleztük, hogy itt vagyunk, de nem álltak meg. 60 perc után, 16:50-kor újra hívtam a 104-et. Érdeklődtem merre járnak, utánanéztek, azt mondták, nem érkezett bejelentés a számról, amiről telefonálok, sem pedig az esetről, amiről beszámoltam. Kérdeztem, hogy akkor most küldenek-e egy autót, azt mondták először beszélni akarnak a beteggel. Megjegyeztem, hogy egy órája várunk és komolyan mondja-e hogy ha én most arra kérem, hogy küldjenek egy mentőt, az említett eset miatt, akkor nem teszik meg. Erre hangnemet váltott a diszpécser és azt mondta, hogy beperelhetem az OMSZ-t, de ha nem adom a beteget, akkor ők perelnek be engem. Erre adtam A-t, aki elmondta nekik is hogy epilepsziás és rohama volt. A mentős gondolom megkérdezte, hogy hajléktalan-e, ő pedig mondta, hogy igen.
10-15 perc múlva megérkezett egy motoros mentő. A motorjáról leszállva azt mondta, hogy kijött már korábban is, de én rossz címet mondtam, Damjanich utca 27/a-t ezért a másik oldalra ment és miután ott nem volt senki eljött. A címet a ház homlokzatáról olvastam le, furcsa lett volna ha 28-at látok és 27-et mondok. De zavarba hozott, így arra is csak később jöttem rá, hogy ha a mentőszolgálatnál nem regisztrálták az első hívásom, akkor hogy lehet, hogy ő már korábban is kijött csak rossz címre… Mindemellett, hogy lehet, hogy nem vett észre a közepesen forgalmas Damjanich utca szemközti oldaláról minket, illetve mi őt.
Ezek után levette a bukósisakját, megközelítette egy méterre A-t és felelősségre vonó hangnemben elkezdte kérdezgetni, hogy szedi-e a gyógyszerét (A: tegnapelőtt fogyott el. OMSZ: Mindjárt gondoltam.) és hogy ivott-e (A: nem ittam két napja. OMSZ: Na látja az a baj). Végül megmondta, hogy ha nem szedi a gyógyszereit ez lesz, A. elég zaklatottan megkérdezte, miért motorral jött, hisz így nem tudja bevinni őt a kórházba. A mentős kitért a válasz elől, mi pedig megkérdeztük, hogy tudunk-e segíteni neki kiváltani a gyógyszerét. A mentős mondta hogy sok helyre lehet menni de ezt A-nek kell intéznie. A. szitkozódott egy sort, majd a mentős megkért, hogy írjak alá egy papírt, és barátságosan érdeklődött, hogy mitől vagyok ilyen segítős kedvemben. Kérdeztem tőle, hogy mit csináljak szerinte, ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülök. Erre azt mondta, hogy jól cselekedtem, ilynekor hívni kell a mentőt. Majd egy újabb rövid szóváltás után A-val, felszállt a motorjára és elhajtott.
A-nak adtunk egy kis pénzt a gyógyszerre, amiről pár perc múlva azt állította, hogy ingyen is meg tudja szerezni és most elindul érte. Elbúcsúztunk, megköszönte a segítségünket, de megjegyezte azt is, hogy ezért nem szereti az OMSZ-t.
A történetekben nem kell személyes adatokat leírni, elég a helyszín és a dátum megnevezése, valamint az eset viszonylag részletes leírása. Az eseteket ide várjuk e-mailben: [email protected]
