Találkozás Karácsony Gergellyel és Szabó Rebekával

Ez a cikk több mint 9 éves.

A tavalyi őszi választás után kiderült, hogy a szavazók új polgármestert választottak Zuglóban, Budapest XIV. kerületében. A Város Mindenkié úgy gondolta, hogy lakáspolitikai szakmai anyaggal kéne leülni tárgyalni az új zuglói polgármesterrel, Karácsony Gergellyel. A polgármester mellett Szabó Rebeka Alpolgármester fogadott minket január 20-án, aki a kerületben a szociális ügyekért felelős. Mi öten képviseltük az AVM-et: Csizi Zsolt, Balog Gyula, Németh Évi, Sándorfi Gábor (kommunikációs segítő) és Udvarhelyi Tessza.

zuglo_kicsi.jpg

Ahogy közeledett az év vége, annál nagyobb volt a várakozás. A csoport közösen eldöntötte, hogyan, mit, milyen javaslatokat fogunk letenni. Nagyon sokan hozzátettük a gondolatainkat. Később időpontkérés után megkaptunk a hírt, hogy mikor fogad a zuglói polgármester. Onnantól már nagyon készültünk.

Eljött a nagy nap, mehettünk zuglói polgármesteri hivatalba. Egész úton izgultam, de megnyugtattak, hogy nem lesz gond. A polgármesteri hivatalban eligazítottak, majd sorra kerültünk. Ott Karácsony Gergely polgármester és Szabó Rebeka ökológus-szociálpolitikus alpolgármester fogadott Minket. Találkoztunk, leültünk, röviden, sorban bemutatkoztunk, odaadtuk a leírt szakmai javaslatot átolvasásra a lakhatás, a közterületi hajléktalanság és a szociális ellátás területén (lásd a javaslataink teljes listáját alább).

Mindenki elmondta szóban a javaslatot, lényegre törően, a legfontosabbakat. Kezdtünk egyre jobban belejönni, egymásra figyelve folyamatosan tárgyaltunk a csoport témájának koreográfiája szerint.

A polgármester és az alpolgármester is megerősítette, amit már a kampány során is hangsúlyoztak: a lakásszegénység kérdését prioritásként kezelik és mindenképpen szeretnének lényegi változásokat elérni ezen a területen. Karácsony Gergely már elkezdett tárgyalni szakértőkkel arról, hogyan lehet növelni a kerületi szociális bérlakásállományt, Szabó Rebeka pedig az akadálymentesítés és a nyilvános illemhelyek ügyében tett ígéretet arra, hogy megvizsgálja a fejlesztési lehetőséget. Beszéltünk arról is, hogy Zuglóban az egyik legszigorúbb helyi rendelet van, ami az utcán élő embereket bünteti „életvitelszerű közterületen tartózkodás” miatt. A polgármester ígéretet tett, hogy mindent meg fog tenni, ami politikailag lehetséges, hogy a kerületben visszavonják a rendeletet (azóta a Kúria ezt megtette helyette szerencsére!).

Reméljük, sikerülni fog, valami elindul, és izgatottan figyeljük Karácsony Gergely Polgármester, Szabó Rebeka Alpolgármester által vezetett Budapest-Zugló önkormányzat sajtónyilatkozatait.

A Város Mindenkié javaslatai a zuglói önkormányzatnak innen letölthetők

2014. február 3.                                                                                           N. Évi

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.