A Város Mindenkié csoport tagjai is képviseltették magukat 2014. november 10-én a Budapest Kör által szervezett beszélgetésen a Makadám Mérnök Klubban. A Budapest Kör egy informális szakmai vitafórum, amelyen városfejlesztéssel foglalkozó szakemberek ülnek össze rendszeresen, hogy megvitassák a fővárost érintő főbb ügyeket és problémákat – többek között szociális, lakhatási vagy akár építészeti – szempontból.
A novemberi találkozó fókuszában a lakhatási válság, és annak fő okozója, a megfizethető lakások hiánya volt, és az az abszurdum, hogy míg tízezrek élnek hajléktalanul, legalább 400 ezer ingatlan áll országszerte üresen, amelyek nagy részét lehetne lakhatási célra hasznosítani. A nehézség az üresen álló lakásokkal, hogy többségük (több mint 90%-uk) magánkézben van. Pedig az üres lakás probléma megoldása nélkül nem fog a lakhatási válság sem megszűnni.
Ezen a Budapest Körön a Városkutatás Kft. munkatársai egy szakpolitikai modellt kínáltak megoldásképp, az AVM aktivistái pedig arról meséltek, hogy lehet aktivista eszközökkel felhívni a figyelmet a problémára, és nyomást gyakorolni.
Először Hegedűs József, a Városkutatás Kft. ügyvezetője vázolta fel a lakhatási válság jellemzőit, többek között azt, hogy nagyon alacsony a szociális alapon bérbe adott lakások száma, ezért az alacsonyabb jövedelmű emberek gyakran nem tudnak maguknak megfelelő lakhatást biztosítani, és az utcára vagy a hajléktalan-ellátó rendszer útvesztőibe kényszerülnek. Eleve nagyon kevés és átlagosan nagyon rossz állapotú az önkormányzatok tulajdonában maradt lakásállomány, és a forráshiányosságuk miatt nem valószínű, hogy a közeljövőben egyedül ők tudnának enyhíteni a szociális bérlakáshiányon. A Városkutatás Kft. ezért kidolgozott egy modellt, amelynek célja, hogy ösztönözze az üresen álló, magánkézben lévő lakások tulajdonosait, hogy lakásaikat szociális alapon adják bérbe.
A Somogyi Eszter által bemutatott modell lényege, hogy egy központilag működtetett szociális lakásügynökség olyan feltételeket teremt meg, amelyek hosszú távon előnyösek mind a bérbeadó – vagyis az üres lakással rendelkező tulajdonos -, mind a bérlő számára. Jól jár a lakástulajdonos, hisz hosszú távon meg van oldva a lakása kiadása, és jól jár a bérlő is, mert a számára megfizethetetlen piaci bérleti árnál jóval jutányosabban jut biztos bérleti lehetőséghez. Persze a modell megvalósításának elengedhetetlen feltétele, hogy legyen politikai akarat a rendszert működtető lakásügynökség létrehozására, és a megfelelő pénzügyi ösztönzők biztosítására. Többet a Szociális Lakásügynökség modelljéről itt és itt lehet olvasni.
Az AVM aktivistái ezt követően bemutatták, hogy alkalmazza az AVM és más csoportok a házfoglalás eszközét arra, hogy felhívja a figyelmet az üresen álló lakások és a megfizethető lakhatás hiányának a problémájára. Erdőhegyi Márta beszélt a házfoglalások és a squat-mozgalmak nemzetközi és magyarországi történetéről. Egy személyes történettel nyitott: elmesélte hogy lett 18 évesen egy éjszakára squattoló punk barátok vendége, és ezzel akaratlanul is egy házfoglalás részese. Megemlítette az ’56-os forradalom alatti tömeges lakásfoglalásokat, és azt is, hogy a rendszerváltás utáni első lakás-jellegű squat a Fidesz tagjainak szervezésében jött létre, még 1989-ben a VIII. kerületben. A nemzetközi példák közül beszélt a brit Focus 15 csoport közelmúltbeli foglalásáról, amelyben gyermeket váró és kisgyermekes anyukák 29 fős csoportja beköltözött egy üresen álló épületbe Londonban, hogy felhívják a figyelmet az egyedülálló, fiatal anyukák súlyos lakhatási gondjaira. Kiemelte azt is, jogilag tulajdonképp mennyire elfogadott a házfoglalás Franciaországban, ahol 3 napos foglalás után már csak bírósági eljárás lefolytatásával lehet kitenni a foglalókat.
Átal Dóri ezután beszélt az AVM saját házfoglalási akcióiról, azok előkészítéséről, a házak kiválasztásának szempontjairól, a foglalások céljáról, és várt hatásukról. Először a Csányi utcai, évek óta üresen álló önkormányzati tulajdonban álló épület 2013. januári foglalásáról, amely során 27, erőszakmentesen tiltakozó aktivistát állítottak elő. Az épület, amely legalább tíz családnak tudna otthont adni, sajnos azóta is üresen áll, de az akciónak köszönhetően jelentős figyelem irányult arra, hogy tömegével állnak önkormányzati ingatlanok kihasználatlanul. A másik, közelmúltbeli példa, a Benczúr utcai épület 2014. szeptemberi elfoglalása. Az elfoglalt épület ezúttal magántulajdon, egy offshore cégé, 20 éve áll üresen, pedig előtte évtizedekig kórház működött benne. Míg az első akciónál főleg az erős figyelemfelkeltés, politikai üzenetküldés volt a cél, itt már az is, hogy minél több, a lakhatási szegénység által érintett ember és csoportjuk részt vegyen a foglalásban, és különböző programok tartásával bemutassuk, hogyan lehet „belakni” és közösségi célra fordítani az üres épületet. A foglalásban az AVM hajléktalan és nem lakhatási szegénységben élő aktivistái mellett részt vettek közmunkások, menekültek, és más kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekkel foglalkozó aktivisták is.
Kisebb vita kerekedett arról, mennyire célravezető esetenként jogszabályokat is áthágó módszerekkel felhívni a figyelmet a lakhatási problémákra. Az AVM tagokon kívül többen is markánsan hangot adtak véleményüknek, hogy csak egyfajta, kevésbé figyelemfelkeltő módszerrel nem lehet eredményt elérni. Most, mikor megszűnik az eddig félmillió rászoruló háztartásnak járó lakásfenntartási támogatás és az adósságkezelési szolgáltatás is, még többen kerülhetnek utcára, fontos, hogy az akadémia, a szakmai szervezetek, az intézmények vezetői, és az aktivisták összefogjanak, és együtt gyakoroljanak még nagyobb nyomást a lakhatási krízis tartós enyhítése érdekében.
2015. január 2. Erdőhegyi Márta és Átal Dóri
Fotó: Csoszó Gabriella
