Néma Tanúk felvonulás

Ez a cikk több mint 9 éves.

2014. november 22-én a NANE által szervezett Néma Tanúk Felvonuláson életemben először vettem részt. Gyülekezés után bementünk az ELTE egyetem egyik termébe és meghallgattuk a felolvasásokat, beszédeket. Megemlékezések után kimentünk az utcára felvonulni. Mondták, hogy lehet vinni a piros, fából készült nőalakokat, akik az elmúlt évben családon belüli erőszak áldozatává vált nőket jelenítik meg. Találomra kiválasztottam egyet, majd csoportfotó készült.

blog_17.jpg

Ezután kezdődhetett a Felvonulás, ami a „16 akciónap a nők elleni erőszak ellen” rendezvénysorozat megnyitása volt. Vittem a piros táblát, amelyik egy halott nő történetét mutatta. Valaki azt írta, hogy szokatlan, hogy az élők vitték a holtak emlékét piros sziluettbábu formájában. Kicsit szokatlan érzés volt a felvonulás. Meneteltünk a Parlament felé, némelyek érdeklődve néztek utánunk, némelyek nagy ívben kerülgettek minket.A hosszú táblás séta végén odaértük a Parlamenthez, néma csendben álltunk, egypáran gyertyát gyújtottak. Ott is volt fotózkodás, beszédek felolvasása. Ezután sorban letettünk a kijelölt helyre a piros táblákat, elköszöntünk egymástól és szétszéledtünk.

Nagyon emlékezetes nap volt és tanulságos is.

2014. december 20.                                                                                     Németh Évi

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.