AVM Akadémia: Sajtónyilatkozás képzés

Ez a cikk több mint 9 éves.

2014. november 29-én képzést tartottuk az AVM-ben a sajtóban való nyilatkozás csínjáról-bínjáról. Én 16 óra körül értem az előadás helyszínére, amikor éppen hírműsorok adásainak vetítése folyt.

blog_12.jpg

„Figyeld meg a híradást és elemezd, hogy az egyes médiumok hogyan mutatják be a nyilvánosság számára ugyanazt (!) az eseményt”, melyet az AVM szervezett. Minden híradás a hajléktalan emberek „helyzetére” mutatott rá, és a csoport a helyzet megváltoztatása érdekében kampányolt. Ugyanaz esemény a hajléktalan emberek érdekeit segítő hír, vagy az utcán élő emberek érdekével nem egyező üzenetet hordoz, ha munkánkkal szimpatizáló vagy azzal ellenszenvező médiumon keresztül kerül bemutatásra.

Beszéltünk arról is, hogy hogyan készüljünk fel, ha nyilatkozatot adunk valamilyen formában? Hogyan nyilatkozzunk? Határozottan, 2-3 üzenetet fogalmazzunk meg, és tudjuk hogyan, mit mondva akarjuk, hogy elhangozzon a részünkről. A nem odaillő kérdés válaszában is elhangozhat a fontos üzenet, például átkötéssel.

Statisztikai adat max. 3 alkalommal szerepelhet elmondásunkban. Ha képekben fogalmazunk, az színesíti a mondandónkat (pl. sok lúd disznót győz, ahol lúd = polgár, disznó = hatalom). Saját példa is hatásos érv tud lenni az üzenet elfogadása, a pozitív hangulat érdekében. Megbeszéltük még azt is, hogy a riporter társaságában felvételen kívül is az ügyet képviseljük gondolatban, szóban, viselkedésben.

2014. december 5.                                                                                      Imi

Fotó: Várady István

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.