Ami a számomra megragadó, hogy egyáltalán van ilyen mementó, ahol emlékezni lehet a méltatlan halállal elhunytakra, a számkivetettekre a perifériára szorultakra, amit a Hajléktalanok a hajléktalanokért Egyesület állított a temetőben az 56-os emlékhely mellett.

Azt gondolom, hogy nagyon kevesen vannak, akik ellátogatnak ide. Magyarország lakosságához képest is, és az így élőkhöz képest még inkább, mert nagyon sokan vannak, akik az utcán élnek, mégis kevesen látogatnak, vagy keveset gondolnak arra, hogy ők is így járhatnak, vagy legalábbis magányosan fognak meghalni. Ehhez képest kevesen látogatnak ide nem csak november 1-én, de egész évben. Az emberek az aranyhalaiknak vagy a mosóporuknak nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, mint a méltatlan halált haltaknak.

Jutka 1 órával a találkozó előtt már ott volt, én is korábban érkeztem. A lányok krizantémokat és gyertyát hoztak, én füstölőt vittem, más pl. lekváros és spenótos pogácsát hozott, ami kedves figyelmesség egy hajléktalan közösségben.

Nagyon jók voltak a versek, a kortárs hajléktalan költőktől, és a fotók, amik a megemlékezésen készületek. Volt, aki magának hozott verset és volt, aki a Tessza által kinyomtatott versekből választott magának. Ismert költők, és hajléktalan emberek (a Fedél Nélküliben megjelent) verseit olvastuk fel egymás között a megemlékezés keretében.

2014. november 17.                                                                                                     Imi

Fotó: Fókusz Alapítvány