Boldog István képviselő és a törökszentmiklósi hajléktalan emberek

Ez a cikk több mint 9 éves.

Nem is olyan régen megdöbbentő cikk látott napvilágot. Egy cikk, amely arról számolt be, hogy Törökszentmiklóson bezártak egy hajléktalan embereket fogadó szállót azért, mert a pénzügyekkel megbízott vezető „eltapsikolta” a rá bízott összeget. Természetesnek vette a helyi önkormányzat, hogy emiatt takarékossági intézkedést kell hozniuk, s ki máson takarékoskodnának, mint az amúgy is kritikus helyzetben, fedél nélkül élő embereken. Így kerültek ezek az emberek abba a disznóólba, amiben egykor saját állataikat tartották. Az állatokra még valamennyire tudták fűteni az ólat, de maguk számára már ezt a kis meleget sem tudják biztosítani.

egyetlen.jpg

Akkoriban a város lakói közül voltak, akik Boldog István képviselőhöz fordultak a hajléktalan emberek védelmében, és kérték, hogy vizsgáltassa ki, miért zárták be a szállót, miért kellett ezeknek az embereknek disznóólba menekülni. Nos, Boldog István úr ígéretet tett, de egyben cinikusan felelt a jó szándékú lakosoknak: ”örülök, hogy ilyen segítő szándékú emberek laknak itt, de amíg intézkedni tudok, fogadjanak be egy hajléktalant!…”

Talán nem kell mondanom, hogy Boldog úr annak a Fidesznek a tagja, amely keresztény Magyarországról beszél és nagy kereszténységű cselekedetük a hajléktalan emberek kriminalizálása, kirekesztése, büntetése. De – mivel semmi nem elég ezeknek az embereknek a megalázására –, íme, ez egy újabb példa, disznóólba kényszerültek egy pénzügyileg megbízhatatlan vezető miatt.

Eltelt pár hónap. Végtelenül kíváncsi lennék, hogy a tél közeledtével, a hajléktalan ellátásban krízis időszaknak számító időszakban – tehát jelenleg – hogyan oldják meg a fedél nélkül élő embereknek a sorsát. Kiváncsi lennék, mert az a Boldog úr, aki akkor cinikusan felelt a jóérzésű, segítőkész lakosoknak, újra hírt adott magáról a médián keresztül. Na, nem az elesettek iránti szolidaritás, humanitás kapcsán, hanem…..

Újabb újságcikk:….Boldog István a kistelepülések polgármestereinek fizetésének emelését javasolja, miszerint: az 500 főnél kisebb falvakban 150.000-ről 224.000-re, az 501 – 1500 lélekszámú falvakban 300.000-ről 374.000-re emelné a tiszteletdíjakat.

Igen, ott, ahol nincs jog-és érdekképviselet a hajléktalan emberek védelmében, ott tiszteletdíjakat kell emelni azoknak, akik kirekesztő, embertelen magatartást tanúsítanak legelesettebb polgárainkkal szemben.

Boldog Úr! Szeretném, ha tudná, nem az a bajom, hogy fizetésemelést kér. Az a bajom, hogy arról nem ad hírt, hogyan intézkedett a szerencsétlen emberek sorsának javításáról, nem ad hírt arról, hogyan segítik őket – mondjuk, meleg szállással. Mit tett annak érdekében, hogy ezek az emberek méltó fizetéssel, emberhez méltó munkát kapjanak, mit tett azért, hogy emberként élhessenek és a falu kis közösségének egyenlő tagjai lehessenek. Az a bajom, hogy azoknak kér fizetésemelést, akik embertelenül megalázzák a hajléktalan embereket.

Ön pontosan ugyanazt csinálja, amit az ön pártja – a kormányzó Fidesz kirekeszti, megalázza, és nem szociális problémaként kezeli az elesetteket. Pedig egy jó képviselőnek hatalmánál fogva lehetősége is van és kötelessége is minden polgárnak szolgálatára tenni, segíteni! Mintha erre felesküdtek volna! Vagy ez ugyanolyan csúsztatás, az önökben bízó polgárok beetetése volt, mint annyi minden más? Én nem hiszem, hogy azok, akik önökre, (önre is) szavaztak, nem azzal bízták meg magukat, (magát) hogy kirekesszenek nehéz helyzetben élő embereket, családokat. Nem hiszem, hogy szavazatukkal arra biztatták volna önöket, hogy válasszák szét az embereket. Nem hiszem, hogy arra kaptak volna felhatalmazást, hogy kriminalizáljanak, büntessenek rétegeket azért, mert fedél nélküliek, vagy megszűnt a munkahelyük és képtelenek fizetni a rezsijüket. Nem hiszem, hogy a szavazók célja az volt, hogy több száz családot lakoltassanak ki és szakítsanak szét a közelgő tél tudatában is. Nem hiszem, hogy azok a polgárok, akik megbíztak önökben azért adták le voksukat önökre, hogy a gyermekeket törvénytelenül állami gondozásba, nevelőszülői felügyeletre, a szülőket pedig hajléktalan ellátásba tereljék, magas állami kiadással, természetesen az adófizető polgárok pénzéből, úgy, hogy egyre több adót vetnek ki rájuk (legalábbis a szegényebbekre). Önök minden szociális érzelem nélkül pocsékolják a közvagyont!

Hiszem, hogy minden jó érzésű polgár a szociális problémák megoldását várta önöktől. Hiszem, hogy bíztak abban, hogy önök végre kialakítanak egy lakhatási politikát, amely mindenki számára elérhető, emberhez méltó lakhatást és valódi munkahelyeket, valódi fizetéseket jelent. S hogy mennyire visszaélnek önök – így ön is – a hatalmuk adta lehetőségekkel, a választások lezajlása utáni példák bizonyítják. Minden intézkedésük, minden törvényük ott hoz hasznot, ahol már amúgy is van (tehát a jó körülmények között élőket segítik) és ott káros, ahol a legnagyobb szükség lenne segítségre – ott hátat fordítanak.

Éppen ezért várom a következő média híradást önről. Meglepődnék, ha hamarosan arról számolna be egy újságcikk, vagy bármilyen média, hogy Boldog István képviselő segítségével ismét emberhez méltó körülmények közé kerültek a fedél nélkül élő emberek és lehetőséget kaptak a munkára, hogy önállóan biztosítsák megélhetésüket.

Meglepődnék…!

2014. november 20.                                           Lakatosné, Jutka – egy kormány által kirekesztett hajléktalan nő
       

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.