Felhívás: Gyakornoki program A Város Mindenkiében

Ez a cikk több mint 9 éves.

Kedves Diákok! 

Rendhagyó, önkéntességgel egybekötött gyakornokságra hívunk titeket, egy rendhagyó csoporttal, A Város Mindenkiével.  A csoportunkban hajléktalan aktivisták és szövetségeseik küzdenek együtt a lakhatási szegénység ellen. A csoport célja, hogy lehetőséget teremtsen a hajléktalan embereknek arra, hogy kiálljanak saját méltóságukért és küzdjenek a lakhatáshoz való jogért, illetve ezen keresztül egy egyenlőbb társadalomért.   Ha nem hallottál még rólunk, akkor bővebb információért nézd meg a blogunkon a http://avarosmindenkie.blog.hu/2010/11/02/magunkrol_48 bejegyzésünket! 

gyakornok.jpg

A munkánk nagy részben közösségszervezői módszereken, az érintettek részvételén alapul, és teljes nyilvánosság előtt zajlik. 

A rendhagyó gyakornoki programunk is ezen alapul: a hozzánk jelentkező diákok egy alapos szakmai felkészítés és a csoporttal való megismerkedés után terepkutatást és közösségszervezői munkát végeznek hajléktalan- és lakásszegénységben élő közösségben.

A gyakornoki programba 2014. december 5-ig jelentkezhettek Mekis Péternél, a gyakornokok majdani mentoránál az [email protected] címen. A levél tárgyába írjátok bele, hogy gyakornoki jelentkezés. 

A jelentkezésetekhez önéletrajzot és egy oldalnál nem hosszabb motivációs levelet csatoljatok. A jelentkezésetekbe azt is írjátok bele, hogy meddig kell a szakotokon bejelenteni vagy regisztrálni a gyakorlati- vagy terephelyeteket, és mettől meddig tart a gyakornoki időszakotok. Minden jelentkezőnek időben visszajelzünk a személyes interjú időpontjával kapcsolatban, amit a 2014. december 8-i hétre szeretnénk időzíteni, így a gyakornoksággal kapcsolatos döntés, megegyezés a December közepére várható.

Szeretettel várunk titeket: Az AVM gyakornoki programjának csapata

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.