Adományozás A Város Mindenkiének

Ez a cikk több mint 9 éves.

A Város Mindenkié munkája során sokszor ajánlanak fel ismerősök és ismeretlenek is adományokat a tagjaink, vagy a velünk kapcsolatba kerülő hajléktalan emberek számára. Ennek nyilván nagyon örülünk, a szándéknak mindenképpen, hiszen az már önmagában fontos, és helyes, hogy ha valakinek nincs már szüksége valamire, akkor az első gondolata nem az, hogy a lomtalanítókat hívja, vagy a szemetesbe dobja a megunt holmiját, hanem gondol arra, hogy másoknak ez még hasznos lehet – ami a társadalom és a környezet szempontjából is okos gondolat! Amiért azonban ez a bejegyzést írjuk, az az, hogy nehéz meghúzni a határt, hogy mikor tudunk elfogadni, vagy továbbítani egy-egy adományt, ezért arra kérünk mindenkit, aki szeretné megunt holmiját ilyen módon továbbadni, hogy fontolja meg a következőket.

adomany.jpg

 A Város Mindenkié tagjai és a velünk dolgozó emberek többsége lakásszegénységben él vagy hajléktalan. Csoportunk nagyrészt az ő munkájukon és tevékenységükön alapul, amiben a szövetségesek támogatják őket, az érintett tagjainkhoz hasonlóan önkéntesen.

Sajnos a legtöbb esetben nem elég az érintett tagjaink számára az a felajánlás, ha valaki azt mondja: itt van ez és az a holmi, gyere érte, vidd el! Ha olyasmiről van szó, ami a kérésünkre érkezik adományba (pl. szemüveg, elektronikus eszköz, építőanyag), akkor megoldjuk a szállítást akkor is, ha kézben nem vihető el az adott holmi. De általában nem ez a helyzet az adományokkal, hiszen mi is csak ritkán teszünk közzé ilyen felhívást.

Sok olyan megkeresés fut be hozzánk, amikor szennyestartót, polcot, ruhát, könyvet, asztalt, kisebb-nagyobb tárgyakat olyan módon ajánlanak, hogy kell-e valakinek nálunk. Ezeket a megkereséseket továbbítjuk a tagjaink felé, de sokszor mégsem tudunk élni a felajánlással. A felajánlók egy része ugyanis sokszor a kidobás, a fizetett lomtalanítás alternatívájaként ajánlanak fel nekünk (vagy másoknak) holmikat. Ezeknek – különösen, ha bútorokról vagy nagyobb mennyiségű holmiról van szó – az elszállítása rengeteg pénzbe kerülne, hiszen ilyen jellegű megkeresések szinte heti rendszerességgel futnak be hozzánk. Mivel az AVM-nek nincs saját irodája, sajnos nincsen lehetőségünk arra sem, hogy tároljuk a hozzánk érkezett felajánlásokat. Ezen kívül, sokszor a felajánlók leírásai hiányosak, vagy alig mondanak el valamit arról, hogy mi is a felajánlott tárgy. Nagyon nehéz dolgunk van az olyan felajánlásokkal, amikor „egy jó nagy szekrényt” egy „régi, de még éppen használható” ágyat, egy „nem működő, de könnyen megjavítható” sütőt, vagy akár csak „jónéhány holmit” szeretnének rajtunk keresztül szegény embereknek adni.

Kedves adományozók! Nagyon köszönjük Nektek a beérkezett felajánlásokat! Sok szegény embernek nagy segítséget jelentenek az adományok, de kérünk titeket, hogy ha adományozni szeretnétek, akkor a következőkre figyeljetek:

– Ha tehetitek, akkor a közvetlen környezetetekben élő szegény vagy hajléktalan embereknek ajánljatok föl holmikat! Nagyon kevés szervezetnek van kocsija, vagy pénze arra, hogy adományokat elszállíttasson, ez még olykor a nagy segélyszervezeteknek is sok gondot okoz.

– Ne bántódjatok meg, amiért az AVM csak kivételes esetekben tud segíteni adományok elszállíttatásában. Mi egy teljesen önkéntes alapon működő jog- és érdekvédő csoport vagyunk, így sem autónk, sem pénzünk nincs szállításra. Nagyon köszönjük, ha adományoztok nekünk, de kérünk Titeket, hogy segítsetek célba juttatni a felajánlásokat.

– Ne várjátok el a legszegényebb emberektől, hogy egymaguk állják az adott esetben kidobásra ítélt bútorok sokszor tetemes szállítási költségét! Ha nem tudjátok elvállalni a szállítás szervezését, akkor kérjük, írjátok meg nekünk, hogyan vagy mekkora összeggel tudtok beszállni az adott holmi célba juttatásában.

– Olyat adjatok ami működő, nem hibás, és nem sérült. A legszegényebb embereknek sajnos nincs pénzük megjavíttatni a felajánlott holmikat

– Ha lehet, fényképezzétek le az adott holmit, illetve pontos méretet, leírást adjatok hozzá!

Ha mindezt nem tudjátok vállalni (ami tudjuk, hogy sokszor nem könnyű), akkor arra kérünk titeket, hogy ne A Város Mindenkiét keressétek, hanem egy nagyobb segélyszervezetet, amelynek az adománygyűjtés- és osztás a fő tevékenységei között van és ezért rendelkeznek eszközzel, forrással az adományok fogadására. 

Reméljük, mindez senkit nem riaszt el az adományozástól, hiszen nagyon sok embernek segítettetek már! Ez a bejegyzésünk inkább azért született, hogy ha segítsünk nektek a döntésben arról, hogy mit és hogyan érdemes nekünk felajánlani. Köszönjük szépen, hogy elolvastátok!

A Város Mindenkié pénzügyi rendszere

Támogass minket!

Hogyan segíthetsz hajléktalan embertársaidnak?

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.