Már megint olvasok, és megint józsefvárosi önkormányzat lapját, amitől – szép lassan – frászt kapok. Megáll az eszem, hogy valaki, aki okosnak tartja magát, milyen megnyilvánulásokra ragadtatja magát a választások előtt. Talán abban hisz, hogy mindenki ujjongva fogja fogadni durva megnyilvánulását? Én hiszem, hogy nem. Hiszem, hogy a jó érzésű emberek borzadva utasítják el azt a véleményt, amit Pintér Attila, a Jobbik józsefvárosi politikusa fogalmaz meg.

Pintér Attila így nyilatkozik: „a törvénysértőkkel és a közösségi együttélés szabályait megszegőkkel szemben a legszigorúbban fel kell lépni. A Jobbik fel fogja számolni a drogosok okozta problémákat, a kerület hajléktalan ellátó intézményeinek számát pedig csökkenti a kerület eltartó képességéhez  igazítja, hogy a Józsefvárosiak végre nyugalomban lehessenek. Mi nem ijedünk meg néhány balliberális hangoskodó jogvédőtől, azok hangoskodásától.”

Aztán – szerintem merő véletlenségből –  akad egy értelmesnek tűnő kezdeményezés is, (persze az más kérdés, hogy ez valóban megvalósul-e), miszerint Józsefváros lakóinak közmunka lehetőséget dolgoznak ki oly módon, hogy a bért a mindenkori minimálbér összegére emelik. (Az persze csak a minimum, hogy „egyenlő munkáért egyenlő bér jár”, az más kérdés, hogy a minimálbér is jócskán a létminimum alatti pénzt jelent, különösen Budapesten, mint ahogy arról is hallgat a politikus, hogy az önkormányzati közmunkaprogramok alkalmatlanok arra, hogy visszajuttassák a résztvevőket a tényleges munkaerőpiacra.)

És hogy tisztán lásson mindenki, egy kis adalék a jobbikos Pintér Attila részéről:
„véget vetünk az ingyen élésnek, a segélyeket feltételekhez kötjük”, és így tovább… Milyen kedves.

A hajléktalan ember (ahogyan egyébként lényeégben minden munkanélküli) köteles a minimális juttatásért cserébe együttműködni a Munkaügyi Hivatallal – ami a hajléktalan álláskeresők szegregációjának következményeként konkrétan a IX. kerületi Haller utcában lévő kirendeltséget jelenti, és csak a teljes együttműködés kapcsán állapítják meg azt a segélyösszeget, amely a éhen halástól talán megvéd, azonban a megélhetéshez nyilvánvalóan kevés. Ezt akarja Pintér Attila felülvizsgálni, szigorítani.

Pedig nyílt kapukat dönget: rendszeresen talál a Fővárosi Önkormányzat is okot arra, hogy halassza, késleltesse, elvegye még ezt a szégyenteljes összeget is, de miért is ne tromfolna rá erre még – mondjuk – egy politikus is, aki bizonyos hatalmat élvez és bizonyosan NEM 22.800 forintból él meg. De ha esetleg Pintér Attila nem tudná, esetleg elfelejtette volna, szerény tájékoztatásommal felhívom figyelmét arra is, hogy ezen segély (aktív korúak ellátása) kormányunk kitalációja és rendelkezései szerint egy családban csak egy főnek jár, hát, tessék nyugodtan megregulázni minket, mi a francnak nekünk ennyi pénz, ha nem tudunk a kedves párt-és kormány hatalmi embereinek megfelelően élni!

DE!  Legelőször is talán gondoskodnia kellene az államnak hosszú távú, tisztességesen megfizetett MUNKAHELYEKRŐL, nem? Munkahelyekről, amelyek nem csak látszatmegoldások, amelyek nem csak arra szolgálnak, hogy kihasználják munkaerőnket, fizikai állóképességeinket, időnket, hanem a valódi megélhetést biztosító, hosszú távú munkát, amellyel már valóban megvalósítanak egy – mindenki számára fontos – integrációs programot, mely a pártoknak – talán – dicsőség volna (hogy tesznek valamit az országért), a munkanélküli embernek pedig remény egy jobb élet felé. Olyan munkára van szükség, amelynek bére elég a megélhetésre, ideértve az emberhez méltó lakhatást is.

Mire ezek a sorok megjelennek, már túl leszünk az önkormányzati választások. A zsarnoki Fidesz-KDNP – részemről – sajnálatos módon biztosan viszi a pálmát, és azt is tudom, hogy a Jobbik itt is előrébb tör. Mert hát ma úgy áll az ország, hogy vagy félrevezetett hívek, vagy félelemben élő emberek szavaznak, vagy el sem mennek szavazni, mert már nem hisznek semmiben. Legalábbis a demokráciában biztosan nem. A változásban sem. Sajnos nagyon kevesen vannak, akik ki mernek állni, és jól informáltan, hitük, lelkiismeretük szerint szavazni, ezért van fölényes győzelem ott, ahol csak az újabb fenyegetettség érződik programként.

Kedves Pintér Attila! Remélem, nem mindenki értékeli az Önök törekvését. Remélem, más is látja, amit én, hogy lelkileg terrorizálnak fenyegető üzeneteikkel, természetesen azokat, akik ökrében – egyelőre! – a leggyengébb az érdek- és jogvédelem, a mélyszegénységben és hajléktalanságban kényszerűségből élő embereket. Ehhez csak gratulálni tudok! Tudja, ehhez hatalmas erő kell, dicsőség, hogy Ön meg merte tenni!

Egy biztos: én soha nem fogom önöket támogatni, megbízni szavazatommal. (Mert van szavazati jogom!)

2014. október 19.                                                                           Lakatosné Jutka, hajléktalan nő