A Város Mindenkié 2014. október 7-i műsora

Ez a cikk több mint 7 éves.

Ezen a napon a stúdióban jelen volt Kulcsár Kari és Papp Csaba. Az első téma, amiről beszéltünk, a film volt, amelyben szerepeltünk. Majd felhívtuk a hallgatók figyelmét a jövő heti adásra, és pedig beszéltem az Egyenlő Bánásmód Hatóság Azonos tisztelettel című filmpályázatáról.

Meséltem arról a két eseményről is, amelyen részt vehettem mint meghívott vendég. Az elsőn, a Mátyás utcában először példa filmeket mutattak be a diszkriminációról, majd a legjobb tíz alkotást mutatták be. Ezek mind ötpercesek voltak. Utána kerekasztal-beszélgetés volt a rendezőkkel és a zsűritagokkal. A második egyben zárórendezvénye a Támop projektnek a Gellért szállóban. Itt még hallhattunk az EBH történetéről és sikereiről: ma már mind a 19 megyében van irodájuk és referensük. Utána a 3 legjobb filmet újra megnézhettük, majd a Grund színház színészei játszottak nekünk különböző helyzeteket és ebbe bevonták a közönséget is. Bárki megállíthatta és beleszólhatott, hogy ő hogyan csinálta volna inkább. Nagyon érdekes volt! A műsor végén Csaba elmondott egy Petőfi-verset, amely ma is aktuális lehetne.

2014. október 10.                                                                                      Kulcsár Károly

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.