2014. július 02-án megtisztelő feladatnak tettünk eleget. Magyarországon járt az Európa Tanács Emberi Jogi Biztosa, Nils Muiznieks Úr és munkatársai, akik A Város Mindenkié csoport aktivistáit kérték fel arra, hogy bemutassák, elmondják a jelenlegi hajléktalansággal összefüggő problémákat, visszásságokat. Fekete Nagy Miklós és én mint hajléktalan aktivisták és Dósa Mariann szövetséges találkozott a Biztos Úrral és kíséretével.
Elég nehézkesen indult a nap, mindannyiunknak segítséget kellett kérnünk ahhoz, hogy eljussunk a Népszigeten lévő Isola szállóra, ahol elkezdődött a nap. Szerencsére időben megérkeztünk, a szálló vezetése és dolgozói szeretettel fogadtak minket és rövid várakozás után megérkezett a Biztos vezetésével a küldöttség is.
Elsőnek az Isola szálló vezetője számolt be arról a szomorú helyzetről, ami náluk uralkodik. Elmondta, hogy az általa vezetett intézmény sajnos nem éppen az emberi méltósághoz alapvető kritériumokkal rendelkező szálló, de anyagi, gazdasági helyzet miatt ezen nem tud változtatni.
A szálló 46 férőhelyes, ahova 35 év feletti férfiakat fogadnak be. Rendszeresen visszatérő vendégeik vannak, elsősorban azért, mert a Népszigeten – ahol a szálló van – nincsenek kitéve zaklatásnak a hajléktalan emberek, és azért is, mert ide akár ittas állapotban is befogadják őket.
Beszélt arról is, hogy az állami finanszírozás visszásságai miatt hátrányos helyzetbe kerülnek a hajléktalan emberek, s időközönként az ellátó rendszer egy-egy szolgáltató helye is. Elmondta, hogy a rendszeres zaklatás Budapesten rákényszeríti a hajléktalan embereket, hogy különféleképpen kényszerüljenek a büntethetőséget kikerülni, van, aki ide, ebbe a jelenleg még nyugodt melegedőbe, vagy pedig olyan külterületre kénytelen elmenni, ahol nem érik utol rendészeti eszközökkel. Arról is beszélt az Isola szálló vezetője, hogy a hajléktalanságból ma Magyarországon nincs kiút, véletlenszerű, ha egyeseknek valahogyan sikerül. Kevés az olyan program és lehetőség, ami ténylegesen a kivezető útról szól.
A rövid beszélgetés után megtekintették a szállót, majd beszélgettek egy ott élő hajléktalan emberrel a helyzetéről, arról, hogyan látja saját jövőjét és hogy mit szeretne üzenni a döntéshozóknak.
Ezek után indultunk kocsikkal egy kunyhóban élő családhoz, akik A Város Mindenkiével együttműködve védték meg otthonukat a hatósági elbontástól. Az utazás alatt részletesen kitértem a hajléktalansággal kapcsolatos problémákra. Elmondtam a KENYSZI rendszer jogszabályi alap nélküli gyakorlatát, visszásságait, hátrányait ami miatt a hajléktalan emberek elesnek szolgáltatásoktól, amire szükségük lenne. Beszéltem az ellátó rendszerben tapasztalt jogtalan bejegyzésről is.
A Szabálysértési Törvény minden hátrányát és jogtalanságát is bemutattam, a különféle kitiltási területektől a rendészeti eszközök gyakorlásán át az országosan felállított speciális szabálysértési hatóságig. Beszéltem az erre fordított és tervezett hatalmas költségvetési összegekről, amivel az Orbán-KDNP Kormány következetesen diszkriminálja a legelesettebb rétegeket.
Ennek a Szabálysértési Törvénynek taglalása folytán beszéltem arról, hogy A Város Mindenkié csoport hogyan, milyen eszközökkel igyekezett szót érteni a döntéshozókkal, és, mivel még csak szóhoz sem jutottunk, a törvény elleni akciókban vettünk részt, amiket szintén elmeséltem. Beszéltem a kunyhóban élő hajléktalan emberek büntethetőségéről is, a kunyhóbontásokról, a perekről (Ferencváros, Zugló), a kunyhók megvédéséről és a jelenleg is fennálló fenyegetettségről.
Megérkeztünk a kunyhós család szerény, de tiszta otthonához, ahol szintén az érintettek élethelyzetére vonatkozó kérdéseket tett fel a Biztos Úr. Ők elmondták megélhetésük lehetőségeit, a régebbi fenyegetést hatósági emberek részéről – bár most csend van körülöttük – és bemutatta otthonukat.
Visszafelé jövet a kocsiban folytattam az általunk felvetni való témákat, így beszéltem a jogtalan gyermekelvételről, arról, hogy kevés az anyaotthoni és CSÁO (családok átmeneti otthona) hely, ahol együtt tarthatnák a családokat. Beszéltem a mókuskerékről, ami miatt nem találnak kivezető utat. Ha nincs lakás, nem adják vissza a gyermeket. Ha nincs a gyermek a család ellátásában, nincs lakás! Nonszensz a rendszer! És azt is támogatni kellene, hogy a lakáskiutalás ne függjön a lakcímtől.
Lakhatási munkacsoportunk munkájáról elmondtam, hogy a lakhatáshoz való jog törvénybe foglalása közös ügyünk, ezért rendszeresen megszervezzük az üres lakások menetét, harcolunk, dolgozunk az elsőként lakhatás programon, ami már két kerületben – a kunyhóban élő emberek révén – megvalósult. Ezt szeretnénk országos szinten is elérni, dolgoznak az üres lakások kiadása, illetve adóztatása terén, követeljük a szociális bérlakások számának növelését, azt, hogy minden rászoruló embernek elérhető, emberhez méltó lakhatása legyen. Ehhez pedig követeljük a lakhatási támogatás megemelését, hogy a lakhatás megtartható legyen.
Utunk végén a küldöttség megköszönte a rájuk szánt időt, a munkánkat, további sikereket kívánva. Kellemes hangulatú, nagyon hasznos délelőttöt töltöttünk együtt.
2014. július 10. Lakatosné, Jutka
