A Város Mindenkié Érdekvédelmi (érdekes) munkacsoportja minden évben kétszer rendezi meg a kunyhós „világtalálkozót”, aminek az a célja, hogy a város különböző területein kunyhóban élő hajléktalan emberek megismerjék A Város Mindenkié csoportot és munkáját, valamint azt, hogy számukra mit tud nyújtani ez a csoport. Ezzel egyidejűleg igyekszünk tagtársakat is toborozni.
Minden ilyen kunyhós találkozón elmondjuk az aktuális, hajléktalan embereket érintő témákat, meghallgatjuk saját problémáikat, tapasztalataikat, kérdéseiket, és eligazítjuk Őket minden olyan témában, amire nem ismerik a megoldást.
Idén először április 13-án térképeztük fel Csillebércet, ekkor kerestük fel az ott élő hajléktalan embereket. Három csoportra oszolva keresgéltük őket és „kirándulásunk” eredménnyel járt. Ennek kapcsán döntött úgy a munkacsoport, hogy a találkozó időpontja április 27-én vasárnap 15 óra lesz.
Amikor vasárnap felértünk Csillebércre, összeszedtük a korábban megismert hajléktalan embereket. A napi programot én vezettem le, és nagy segítség volt, hogy meghívásunkra eljöttek az újpesti kunyhólakók is, akiknek nemrég sikerült megvédenünk az otthonait.
Köszöntés és kölcsönös bemutatkozás után Hajas Gabi bemutatta az AVM-et, majd először a meghívott újpesti kunyhólakók meséltek arról a csillebércieknek, hogy hogyan kerültek kapcsolatba az AVM-el. Meséltek a kunyhójuk lebontására való szándékról, arról, hogy azokat az AVM aktivisták védték meg és elmondták azt is, hogy jelenleg nyugalom van körülöttük. Ezek után Zsolt nevű tagunk mesélte el saját történetét az ő kunyhóját szintén le akarták dózerolni, de az AVM aktivistái mellé álltak és védték a kunyhót.Ezzel együtt, elindítottunk vele együtt egy olyan folyamatot, aminek eredményeként hamarosan lakásba költözhet.
A kunyhósok jogi felvilágosítását Jenő ismertette velük a kunyhólakóknak készült kisokosunk alapján, és jogi kérdéseikre Sándor, az Utcajogász csoport tagja válaszolt. Közvetlen, barátságos, meleg hangú beszélgetés alakult ki, majd piknikeztünk közösen: szendvicsekkel és csokikkal Tessza látott el minket.
Összességében nagyon kellemes napot töltöttünk együtt, és természetesen a következő, őszi kunyhós találkozót is megrendezzük!
Köszönet minden részt vevőnek a munkáért, a kellemes napért!
2014. április 29. Lakatosné Jutka