A hajléktalan emberek lakásba költöztetése működőképes modell

Ez a cikk több mint 9 éves.

sajtótáj.jpgA Habitat for Humanity Magyarország, A Város Mindenkié csoport és a Kőbányai Önkormányzat közös sajtóközleménye. Az elmúlt egy év tapasztalatai bebizonyították, hogy Magyarországon is sikeres lehet egy olyan program, mely az utcán élő embereket azonnal lakáshoz segíti − hangzott el 2014. április 28-án A Város Mindenkié, a Habitat for Humanity Magyarország és a Kőbányai Önkormányzat közös sajtótájékoztatóján a X. kerületi Polgármesteri Hivatalban, ahol a hazánkban kísérletként indult „Elsőként Lakhatást” típusú programokban elért sikereikről számoltak be a felszólalók. A sajtótájékoztatót egy önkormányzati szakemberek számára rendezett zártkörű tájékoztató fórum előzte meg a programok eddigi eredményeiről.

Az „Elsőként Lakhatást” megközelítést először az 1990-es évek elején az USA-ban próbáltak ki. Követői felismerték, hogy hiányoznak a hajléktalanságból kivezető utak, és komolyan vették a rászoruló emberek által megfogalmazott igényt: hogy legfőképpen egy otthonra van szükségük, ahol élhetnek. Ebben a modellben a hajléktalan embereknek első lépésként önálló lakást biztosítanak, ahol szociális munkások segítik őket a lakás megtartásában, szociális és egészségügyi problémáik megoldásában és az álláskeresésben. Ez a megközelítés nem átmeneti megoldást kínál − például egy ideiglenes elhelyezést egy hajléktalanszállón −, hanem a hajléktalan emberek helyzetének tartós megoldását.

Az utóbbi időben Budapesten indult „Elsőként Lakhatást” programok keretében Kőbányán, Újpesten és Budafok-Tétényben költözhetnek hajléktalan emberek önkormányzati bérlakásokba. Az „Elsőként Lakhatást” modell egyik első megvalósítása a Kőbányai Önkormányzat jóvoltából, A Város Mindenkié kísérleti programja keretében jöhetett létre. 2013. március 28-án két hajléktalan pár költözött üresen álló szociális bérlakásokba. A program első négy résztvevője azelőtt saját építésű kunyhóban élt egy kőbányai erdős területen. A lakásokat a Város Mindenkié és a Szociális Építőtábor Egyesület önkéntesei több segítő szervezettel összefogva és a leendő lakók segítségével újították fel. A program sikere nyomán a Kőbányai Önkormányzat idén újabb két lakást ad ki hajléktalan pároknak, és az „Elsőként Lakhatást” programot integrálja lakásgazdálkodási és szociális ellátási politikájába. A beköltözőket a Magyar Vöröskereszt és az Utcáról Lakásba egyesület szociális munkásai segítik.

A Habitat for Humanity Magyarország szerint megfelelő támogatással az utcán élő emberek is képesek önállóan lakásban élni, és azt meg is tartani. A szervezet az Aktion Deutschland Hilft támogatásával, a Twist Olivér Alapítvánnyal, valamint az Újpesti és a Budafok-Tétényi Önkormányzattal együttműködésben olyan közterületen élő hajléktalan embereknek keres tartós és önálló lakhatási lehetőséget, akiknek kunyhóját a 2013-as árvíz során megrongálta vagy elsodorta a Duna. A hajléktalan emberek önkormányzati bérlakásba költözhetnek, amelyet a program során felújítanak, és ahol intenzív, egyénre/családra szabott szociális munkával segítik őket lakhatásuk megtartásában.

Néhány éve hazai hajléktalan ellátó szervezetek is végeznek hasonló programokat részben Európai Uniós támogatással (melyek időben korlátozott támogatást jelentenek csak). E programok pozitív tapasztalatai is megerősítik, hogy az utcán élő hajléktalan emberek közvetlenül, az intézményi lépcsőket kihagyva is önálló otthonhoz segíthetők. Így akár a 10-15 éve tartó hajléktalan élethelyzet is megváltoztatható.

Az „Elsőként Lakhatást” megközelítés a hajléktalanságból kivezető utat elsősorban a lakhatás biztosításban látja, ami egyben a társadalmi életben való teljes értékű részvétel alapját is jelenti. A sajtótájékoztatón felszólaló szervezetek arra hívták fel a figyelmet, hogy Magyarországon közel félmillió magán- és önkormányzati tulajdonú lakás áll üresen, amelyek szociális alapú hasznosítása lehetővé tenné, hogy a több ezer méltatlan körülmények között élő ember biztonságos és megfizethető lakhatáshoz jusson. E cél megvalósítását különösen hatékonyan segíthetik a sajtótájékoztatón bemutatott „Elsőként Lakhatást” programok. 

Képek a mai napon tartott fórumról és sajtótájékoztatóról itt

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.