Jegyzetelés képzés – beszámoló

Ez a cikk több mint 9 éves.

jegyzetelés_kicsi.jpg2014. április 2-án A Város Mindenkié csoport megtartotta az első jegyzetelés képzését, Bárász Tamás vezénylésével. Azért volt fontos egy ilyen képzést tartanunk, mert az AVM-ben nagyon sok megbeszélést, találkozót tartunk, és fontos számunkra, hogy azok is értesüljenek a megbeszéltekről, akik nem tudnak személyesen jelen lenni. Ezért mindig jegyzetet készítünk – most arról tanultunk, hogyan lehet olyan jegyzeteket készíteni, amiben benne van a lényeg, és azok számára is érthető, akik nem voltak jelen a találkozón.

A képzésen kezdésként megnéztünk egy pár perces videót, ami egy olyan kiadóról szólt, amely bárkinek kiadja a könyvét, aki felkeresi őket. Erről kellett mindannyiunknak egy saját jegyzetet készíteni.
 
Aztán átbeszéltük, hogy mi a lényege a jegyzetelésnek: tartalmat visszaadni, közreadni, dokumentálni valamit, tanulás segítőként vagy egyszerűen csak emlékeztetőként is lehet használni; és fontos része volt a képzésnek, hogy mi magunk jöjjünk rá mindezekre. Átbeszéltük még, hogy ezen célokhoz külön-külön minek kell milyennek kell lennie a feljegyzésnek, és minek kell benne szerepelnie. Például fontos az érthetőség minden válfajban, de tanulásnál elég akár ha csak saját magunknak érthető; míg a közreadásnál nagyon fontos az, hogy mások is értsék miről van sző, és fontosak lehetnek még az érvek, szempontok, hozzászólások.

Tamás bemutatott még egy külön jegyzetelési formát, a Cornell módszert, melyet leginkább tanuláshoz jó használni. Hogy mitől jó egy jegyzet? Mit csináljunk, hogy jó legyen? Mindezekre a kérdésekre is megkerestük mi magunk a választ. Majd AVM-es jegyzetek alapján megnéztük, hogy az efféle feljegyzésbe minek fontos benne lennie, milyennek kell lenni.

A képzés vége felé megnéztünk még egy videót Zrínyiújvár régészeti kutatásáról, aminél ugyanaz volt a feladat, mint az elsőnél. Itt sajnos elmaradt a szempontok megadása (vagyis hogy milyen célból írunk éppen), de megbeszéltük, hogy legközelebb ezt előre tisztázzuk.

Legvégül elfogyasztottuk az Ági által készített nagyon finom ösztönzősütit, és a sok friss tudással a birtokunkban hazaindultunk. Köszönjük a felkészülést, felkészítést és a finomságot! 🙂

2014. április 6.                                                                                                  E. Márta

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.