Az Együtt – Párbeszéd Magyarországért programja egy különálló, de meglehetősen rövid alfejezetet szentel a hajléktalanság és lakhatás kérdésének. A fő problémának – a legutóbb szemlézett MSZP-programhoz hasonlóan – az Együtt-PM is azt tartja, hogy a jelenlegi kormány segítségnyújtás helyett üldözi a hajléktalan embereket, hogy csökkent a lakhatás biztonsága, és a szociális háló védőereje. A program kijelenti, hogy a hajléktalan emberek hatósági üldözése helyett a hajléktalanság visszaszorítására van szükség, különböző lakhatási eszközökkel.

A lakhatáshoz való jog kapcsán ugyan az Együtt-PM választási programja nem beszél annak alkotmányban való rögzítéséről, fontos elköteleződést jelez, hogy a pártszövetség a gyermekes családok körében vállalást tesz annak gyakorlati érvényesítésére. Ennek megvalósítását egyrészt a közösségi lakásszektor kiszélesítésével, másrészt a családok átmeneti otthona intézményeinek megerősítésével képzelik el. Mindkét ígéret fontos, bár az AVM szerint hosszútávon csak a tartós lakhatás és nem az átmeneti intézmények jelenthetnek valódi megoldást. Mindenképpen előrelépés, hogy a pártszövetség egyáltalán beszél a lakhatáshoz való jog érvényesítéséről, ráadásul egy olyan veszélyeztetett csoport esetébe, mint a kisgyerekes családok, azonban az AVM fontosnak tartja, hogy a lakhatáshoz való jog, ha csak fokozatosan is, de végül mindenkire kiterjedjen.

A pártszövetség lakáspolitikai programjával kapcsolatban pozitívum, hogy egyértelműen elköteleződik a szociális bérlakás-állomány kiszélesítése mellett, noha ezzel kapcsolatban nem tesz konkrét vállalást, és a program az intézkedés forrásigényéről sem ír. Izgalmas és egyben praktikus felvetésnek tűnik a jelenlegi kormány által kifejezetten a devizahitelesek megsegítésére létrehozott Nemzeti Eszközkezelő átalakítása, hogy az ne csak a devizahitelük miatt bajba kerültek családoknak segítsen, hanem a közösségi lakásszektor bővítésének alapintézményévé váljon. Jó lenne erről az elképzelésről konkrét részleteket megtudni, amivel sajnos a program adós marad.

Értékes javaslatnak tartjuk, hogy az Együtt-PM a közösségi lakásszektor bővítését a lakhatási támogatási rendszer kiterjesztésével együtt képzeli el. Ráadásul a támogatásokat úgy alakítanák át, hogy az valóban a rászorulókat támogassa. Ezzel tulajdonképpen kritikát fogalmaznak meg az elmúlt időszak lakáspolitikájával kapcsolatban, amely jóval több forrást fordított a tehetősebb rétegek, mint a rászorulók lakhatásának támogatására. Ehhez kapcsolódó javaslat még a lakások energiahatékonyságának növelését célzó lakásfelújítások betervezése, amely szintén hozzájárulhat a lakhatási költségek csökkentéséhez és a lakhatási körülmények javításához. Ennek megvalósítása során nagy kihívást jelent, hogy az erre fordított forrásokhoz azok az alacsony jövedelmű háztartások is hozzá tudjanak férni, akiknek nincsenek megtakarításaik, és nem is hitelképesek.

Ami a lakhatási válság megoldásainak modelljeit illeti, az MSZP-hez, a DK-hoz, és az LMP-hez hasonlóan az Együtt-PM javaslataiban is szerepel az üresen álló lakások bérlakásként történő felhasználásának ösztönzése „új együttműködési formák, közvetítő szervezetek fejlesztésével”. A javaslat azonban ennél konkrétabban sajnos nincs kifejtve.

Az elemzett pártprogramok közül az Együtt-PM programja az egyetlen, amely megemlíti az „először lakhatást” programot, amelyet az AVM elsőként lakhatás elnevezéssel népszerűsít. Ez egy olyan modell, amely a hajléktalanság megszüntetését a lépcsőzetes ellátórendszer helyett a megfelelő lakhatás biztosításában látja. Ebben a megközelítésben a tartós és önálló lakhatás nem a szociális ellátás végső célja, hanem a hajléktalanságból történő kilépés kiindulópontját jelenti.

A legtöbb párt programjához hasonlóan az Együtt-PM is külön részben foglalkozik a devizahitelesek problémájával. Egyik kapcsolódó javaslatuk az adósságkezelési rendszer kiterjesztése minden településre oly módon, hogy mindenkinek támogatást nyújtson, aki eladósodás miatt lakhatási bizonytalanságba vagy a hajléktalanság veszélyébe kerül. Ez a devizahitelesek körén túlmutatóan minden lakhatási bizonytalanságban élő ember szempontjából fontos javaslat.

Összességében pozitív, hogy ez a program tartalmaz a hajléktalanság és a lakhatási problémák tartós megoldása felé mutató javaslatokat. Az azonban hiányként felróható, hogy az MSZP-hez hasonlóan meglehetősen kevés konkrét javaslatot fogalmaz meg, pedig az Együtt 2014 és a PM szövetségi megállapodásában több konkrét intézkedés is szerepelt a lakhatási és a hajléktalansági kérdéseket illetően. A korábbi szövegben például – annak a társadalmi egyenlőtlenség-csökkentő hatását kiemelve – a pártok javaslatot tesznek a rászorulóknak járó lakásfenntartási támogatások kiterjesztésére és növelésére. A választási programból szintén kimaradt, de a szövetségi megállapodásban még szerepelnek a lakhatás strukturális problémái, valamint a foglalkoztatás bővítésének lakáspolitikai vonatkozásai is. Még fontosabb, hogy ez utóbbi dokumentum számszerű vállalást tesz a közösségi lakásszektor kibővítését illetően („az első négy évben több ezer lakást kell bevonni a rendszerbe”), még ha ezt a vállalást az AVM egyébként rendkívül kevésnek is tartja, illetve megjelöli azon területeket is („szabályozási, támogatási és intézményrendszert”), ahol a megfizethető lakhatási lehetőségek megteremtése érdekében változtatásra van szükség. Szintén többet tudhatunk meg a szövetségi megállapodásból az Együtt-PM-nek a hajléktalanság megelőzésére és kezelésére vonatkozó elképzeléseivel kapcsolatban. Míg a szövetségi megállapodás kihangsúlyozza a lakhatási egyenlőtlenségek csökkentését és a szegregált telepek felszámolását, a választási program ezekről szintén nem tesz említést. Szintén sajnálatos, hogy nem került át a programba az elhelyezés nélküli kilakoltatások tilalmának érvényesítése, amely az AVM egyik fő követelése.

A konkrét intézkedések és vállalások hiánya a PM esetében visszalépést jelent továbbá a 2010-es LMP programhoz képest is, amelyről akkor azt írtuk, hogy „kellő részletességgel vázolja fel a mostani helyzetet és mutat rá a lehetséges megoldásokra, kivezető utakra”.

Pozitívumnak tartjuk azonban az Együtt-PM programjával kapcsolatban, hogy nemcsak a lakhatással és hajléktalansággal foglalkozó részek azok, amelyek kifejezetten a rászorulók megsegítését és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését célozzák meg, hanem hogy ez az egyetlen általunk vizsgált választási program, amely konkrét vállalásokat fogalmaz meg a jövedelmi különbségek és a szegénység mértékének csökkentése kapcsán. Sajnálatos viszont, hogy a javaslatok forrásigényét tárgyaló részben egyáltalán nem szerepelnek a lakáspolitika intézkedések, vagyis nem derül, ki mennyi pénzre van szükség ennek megvalósítására és azt miből teremtenék elő.

Összességében az E14-PM programja pozitív, előremutató lakáspolitikai intézkedéseket fogalmaz meg, de mind a lakhatási válság okainak föltárása, mind az ezek orvoslására szolgáló konkrét intézkedések és vállalások megfogalmazása hiányzik a szövegből.