Kunyhóvédelmi ABC kezdőknek és haladóknak

Ez a cikk több mint 10 éves.

abc_kicsi.jpgA Város Mindenkié információi szerint a Belügyminisztérium utasítása alapján a fővárosban több kerületi rendőrkapitányság is felmérte a saját építésű kunyhókat, azzal a feltételezett céllal, hogy az ott élő embereket kilakoltassák, otthonaikat lebontsák. Ezt az információt támasztja alá a közelmúltban megjelent belügyminisztériumi rendelettervezet is. Tudomásunk szerint a IV. kerületben jelenleg érintett 35 emberen túl a minisztérium több mint 400 ember otthonának elbontását tervezi az egész fővárosban. Mivel A Város Mindenkié kapacitásai is végesek, arra kérjük a barátainkat, hogy segítsetek eljuttatni a megfelelő információkat a kunyhóban élő embereknek, és ha kell, támogassátok őket otthonuk megvédelmezésében.

Elöljáróban fontos elmondani, hogy A Város Mindenkié tagjai szerint sem elfogadható, hogy a XXI: században Magyarországon több ezer embernek az utcán, saját építésű kunyhóban vagy pincékben, barlangokban, sátrakban kell élnie. Ennek ellenére tény, hogy jelenleg nem áll rendelkezése az a szociális bérlakás és lakástámogatási rendszer, ami lehetővé tenné, hogy a rászorulók megfelelő lakhatásba kerüljenek. A saját építésű kunyhóban élő emberek hosszú évek alatt teremtették meg maguknak az önálló élet feltételeit, amelyhez képest a tömegszállások nem jelentenek valós alternatívát. Ameddig a magyar állam és az önkormányzatok nem biztosítják, hogy minden rászoruló állampolgár hozzáférjen az emberi méltóságot és az önrendelkezést tiszteletben tartó lakhatáshoz, addig elfogadhatatlannak tartjuk, hogy emberek otthonait erőszakosan elbontsák, eldózerolják. Ebben kérjük tehát a segítségeteket!

NAGYON FONTOS: hivatalos eljárás és írásos értesítés nélkül az engedély nélkül épített kunyhókat sem lehet elbontani! Ha bármely szervezet hivatalos eljárás és írásos értesítés nélkül kezd neki a bontásnak, illegális tevékenységet végez!

Mit tehetsz, ha megtudod, hogy kunyhóban élő embereket bontással fenyegetnek?

–          adj nekik abból a kisokosból, amit az AVM jogászai állítottak össze, hogy tudják, milyen jogok illetik meg őket;

–          kérd el az érintettek nevét, elérhetőségét (sok helyen van telefon);

–          kérdezd meg, hogy milyen régóta élnek a területen, mikor épült a kunyhó és ki építette;

–          kérdezd meg őket, hogy tudomásuk szerint kié a terület, amin a kunyhó található;

–          ha nem tudják, hogy kihez tartozik a terület, akkor érdemes megnézni a terület helyrajzi számát és a tulajdonost az illetékes földhivatalban – mindkét információt ingyen kiadják, és nagyon nagy szükség van rá az érdekvédelmi munkánkhoz;

–          kérdezd meg őket, hogy pontosan mikor és ki (mely szerv beosztottja) fenyegette meg vagy tájékoztatta őket a bontásról (pl. közterület-felügyelet, rendőrség, közterület-fenntartók, szociális munkások stb.). Ha valamilyen egyenruhás hatóság fenyegette meg őket (pl. közteresek, kerületőrük vagy rendőrök), próbáld meg kideríteni, hogy kinek a kötelékébe tartozik (pl. kerületi vagy fővárosi);

–          kérdezd meg őket, hogy pontosan mit mondott az, aki megfenyegette őket/tájékoztatást adott nekik: mikor kell elhagyniuk a területet, milyen megoldási lehetőséget ajánlott, hozott-e magával valamilyen hivatalos papírt stb.

–          kérdezd meg az érintetteket arról, hogy miben kérnek pontosan segítséget (pl. időt kérnek, a területen szeretnének maradni, szállóra szeretnének kerülni, tárgyalni szeretnének az önkormányzattal/illetékessel stb.)

–          ha az érintettek az otthonukban szeretnének maradni és ehhez jogi és érdekvédelmi segítségre van szükségük, akkor add meg nekik A Város Mindenkié elérhetőségeit. Fontos, hogy KIZÁRÓLAG azoknak tudunk segíteni, akik személyesen is felkeresnek minket!

o   jöjjenek el az Utcajogászra, ami minden pénteken 15 és 17 óra között tart ügyfélfogadást a Blaha Lujza téren (jó időben a téren, rossz időben az aluljáróban) vagy

o   add meg nekik Udvarhelyi Tessza telefonszámát: + 36 20 381 8996, hogy ő tudjon egyeztetni velük vagy

o   ha nem tudnak telefonálni, juttasd el hozzánk az elérhetőségüket és az összes információt, amit begyűjtöttél az [email protected] email címre, és mi kapcsolatba lépünk velük.

–          ha az érintetteknek elsősorban szociális segítségre van szükségük (pl. átmeneti szálló, munkásszálló, ruha stb.), lépj kapcsolatba a területen szociális munkát végző szervezettel – erről a Menhely Alapítvány Diszpécserszolgálatától érdeklődhetsz (Budapesten: +36-1-338-4186)

–          add meg az érintetteknek a saját elérhetőségedet is (név és telefon), hogy tudjanak szólni, ha baj van.

Mit NE tegyél, ha kunyhóban élő embereket bontással fenyegetnek?

–          soha ne oszd meg nyilvánosan a kunyhók helyét!

–          csak azoknak mutasd meg a kunyhók helyét, akiknek feltétlenül szükséges!

–          ha a sajtót szeretnéd értesíteni a bontással kapcsolatban, először lépj kapcsolatba A Város Mindenkié csoporttal (a média nyújtotta nyilvánosság néha többet árt, mint használ, így érdemes ezt átbeszélni)

–          ha a kunyhókról képeket akarsz közölni (pl. a Facebookon), mindenképpen kérd ki az érintettek előzetes engedélyét és minden esetben nagy óvatossággal járj el!

–          ne kerülj fizikai konfrontációba az eljáró hatósággal (pl. rendőr, közteres)!

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.