Elmondtuk a Demokratikus Koalíciónak a lakáspolitikai javaslatainkat

Ez a cikk több mint 10 éves.

hrw_kicsi_1.jpg2014. január 16-án találkoztunk – A Város Mindenkié csoport két aktivistája: Lakatosné Jutka és Misetics Bálint – a Demokratikus Koalíció (DK) képviselőjével, Arató Gergellyel azért, hogy elmondjuk neki a csoport társadalompolitikai javaslatait a hajléktalanság megelőzésével és csökkentésével kapcsolatban. Más pártok képviselőivel is találkoztunk már ezügyben: a cél mindig az, hogy az AVM javaslatai megjelenjenek a pártok programjában, valamint – és persze ez a lényeg – a parlamenti munka, és adott esetben a kormánypolitika kialakítása során.

A találkozón ezúttal részt vettek a Habitat for Humanity Magyarország és a Városkutatás szakértői is, a legfontosabb téma így természetesen a magyarországi lakhatási szegénység, valamint az ennek enyhítésére szolgáló átfogó lakáspolitikai javaslatok voltak, amelyeket minden csoport képviselt. Szó volt a szociális bérlakások számának növeléséről (és ennek érdekében szociális Lakásügyönkségek létrehozásáról), a megfizethető lakásokhoz való hozzáférés előmozdításáról (a lakásfenntartási átmogatás radikális emelésén keresztül), a mélyszegénységben élők lakásvesztésének megelőzéséről, és olyan további – egy-egy szervezet által már részletesebben is kidolgozott – javaslatokról, amelyek egyaránt fontosak volnának a devizahitelesek, a rezsihátralékosok, a kilakoltatás küszöbén álló, illetve a hajléktalan emberek számára. A DK eddig nyilvánosságra került programjaival kapcsolatban is kritikát fogalmaztunk meg.

Lakatosné Jutka arról beszélt, hogy A Város Mindenkié hajléktalan érdek-és jogvédő csoport fő célja, a lakhatáshoz való jog törvénybe iktatása, és annak kikényszeríthetősége (akár fokozatosan bevezetve, kezdve a leginkább rászoruló csoportokkal: gyermekes szülőkkel, idősekkel, tartós betegekkel, családon belüli erőszak áldozataival, stb.). Elmondta, hogy célunk, hogy minden embernek legyen megfizethető, emberhez méltó otthona, ennek megtartásához pedig munkahelyre (tisztességes bérezéssel), és radikálisan megemelt lakásfenntart támogatásra is szükség van. Érintettük azt a kérdést is, hogy az üresen álló lakások hasznosítása miként szolgálhatná a szociális bérlakás-hálózat kiterjesztését.

Elmondtuk, hogy a hajléktalanság kriminalizációjának minden formáját elutasítjuk, és ezzel kapcsolatban külön is hangsúlyoztuk az MSZP felelősségét, és szóba hoztuk Horváth Csaba  nemrégiben nyilvánosságra került interjúját is, amelyben sajnos kormánypárti politikusokhoz hasonlóan nyilatkozik a kérdésről. Beszéltünk a hajléktalanellátásról is: A Város Mindenkié álláspontja ezzel kapcsolatban, hogy nem megoldás a hajléktalan embereknek olyan túlzsúfolt intézményekbe való bekényszerítése, amelyekből nem tudnak aztán megfizethető lakhatáshoz jutni. A hajléktalanszállók csak rövid átmeneti időszakra szükségszerűek, a hajléktalanságot mielőbb fel kell számolni, éppen ezért nem ezeknek a férőhelyeknek a bővítése a legfontosabb feladat. Ennek kapcsán Jutka beszélt a jelenleg rosszul működő KENYSZI-rendszerről is, amelynek következtében a hajléktalan emberek olyan szolgáltatásoktól esnek el, amelyekre élethelyzetük kapcsán feltétlenül szükségük volna. Ennek átgondolása, átdolgozása is fontos feladat, hogy minden hajléktalan embernek minden szolgáltatás feltétel nélkül elérhető legyen.  

2014. január 25.                                                                                             Lakatosné Jutka

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.