Európai lakhatási találkozó Párizsban – beszámoló

Ez a cikk több mint 10 éves.

parizs.jpgLakhatással foglalkozó európai szervezetek találkozóján vettem részt másodmagammal Misetics Bálinttal Párizsban. A találkozót a Droit au Logment francia  szervezet hozta össze: egyik nap az ő irodájukban, másik nap pedig egy olyan épületben beszélgettünk, amelynek a lakásaiba a segítségükkel költözött be 8-10 bevándorló család, akik egyelőre jogszerűen használhatják az ingatlant. Két napon keresztül francia, belga, spanyol, portugál, lengyel, német, ír és angol aktivisták és szakértők beszélgettünk a szociális bérlakás kérdésről, a kilakoltatásokról, valamint a lakhatáshoz való jogért folytatott különböző küzdelmekről. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy A Város Mindenkié munkáját – és különösen azt, ami az érintettek, vagyis a hajléktalanok helyzetbehozását és önszerveződését – nagy érdeklődés és elismerés övezi külföldön is.

Az egyik fontos téma a nemzetközi pénzügyi piacok és a helyi lakhatási problémák összefüggése volt, annak kapcsán, hogy hamarosan megrendezésre kerül Franciaországban a egy hatalmas ingatlanpiaci szakkiállítás, a MIPIM. Ezt a találkozót – a nemzetközi globalizáció-kritikai mozgalom által a Kerskedelmi Világszervezet vagy a G8 találkozók alkalmából szervezett nagy tüntetések mintájára – többen kitűnő apropónak gondolták egy nemzetközi tiltakozás összehozására. A találkozó végére úgy tűnt, hogy ehelyett idén inkább csak összehangolt helyi események fognak majd megvalósulni.

parizs1.jpgElső este volt alkalmunk összefoglalni a találkozó résztvevőinek és a foglaltház lakóinak, hogy mi a helyzet a hajléktalanság kriminalizációjával Magyarországon. Megdöbbenve hallgatták a beszámolónkat. Szép volt, ahogyan őszintén felháborodtak azon, ami nekünk lassan már mindennapos valóság – volt aki már a hétvégén rögtön a magyar nagykövetség elé akart menni tüntetni. Másnap arra jutottunk, hogy jó volna, ha a többi szervezet 2014-ben egy előre kiválasztott napon, összehangolva tiltakozna a hajléktalanság büntetése ellen. Ennek elősegítése érdekében küldünk majd francia- és angolnyelvű összefoglalókat és videókat a baráti szervezeteknek.

A feszített munkatempó miatt (reggeltől estig tartott mindkét nap a találkozó, rövid szüntekekkel) nem sokat láttunk Párizsból. A lényeg azonban az, hogy egy kicsit tájékozódtunk más európai országok lakhatási problémáiról, és talán sikerült további nemzetközi támogatókat szereznünk a hajléktalan emberek hatósági üldözése elleni magyarországi harchoz.

 2014. január 3.                                                                      Fekete-Nagy Miklós és Misetics Bálint

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.