2013. november 6-án Jelinek Csaba, a CEU hallgatója tartott előadást A Város Mindenkié tagjainak a devizahitelezésről és a lakáshitelesek mozgalmairól Magyarországon. Mint az előadásból kiderült, a devizahitelezés kiinduló alapja az volt, hogy a külföldi anyabankok valutában adtak pénzt a magyarországi leányvállalatoknak, amelyek viszont az itthoni ügyfeleknek forintban adták a hitelt az autó vagy lakásvásárlásra. Bár a hitelek nagy része is eleve lakásvásárlásra szólt, a más jellegű hitelek jelzálogát is igen gyakran terhelték a lakásra. Jelenleg kb. 7-800 ezer háztartásról van szó, amelyek devizahitelt vettek fel.
1980-ig rengeteg lakás épült Magyarországon, főleg lakótelepek. A rendszerváltás után azonban beindult a nagy privatizáció, vagyis az Önkormányzati lakásokat meg lehetett vásárolni nagyon kevés pénzért. 2000-től kezdve a FIDESZ kormány alatt a bankok nagyon olcsón, állami támogatással kezdtek el hitelezni. Ekkor fel lehetett venni lakáscélra akár 6%-os fix kamatozású kölcsönt is. Ez sokak számára hatalmas lehetőség volt, és nagy volt a felfutás a lakásvásárlás területén. Aztán az EU-csatlakozással együtt érkező külföldi bankok számára a devizahitel is ÁRU lett. Az OTP és a Postabank monopóliuma megdőlt, és a bankok elkezdtek versenyezni egymással a hitelezésben, mert a devizát olcsón kapták.
Míg korábban az ÁLLAM adósodott el a lakásépítésekkel és fejlesztésekkel, a banki liberalizációval a kockázat átkerült a LAKOSSÁGRA. Megjelentek a hitelközvetítők, akik a bankokkal voltak leszerződve, és a céljuk az volt, hogy az emberek minél több hitelt vegyenek fel, de a kockázatról gyakran nem vagy nem elég egyértelműen világosították fel ügyfeleiket. Az általános bankpolitika szerint a hitelkockázatot ráterhelték a lakásokra. Így az emberek elkezdtek lakást vásárolni, ami felpörgette a fogyasztást, és javította az állami mutatókat.
2008-ban beütött a pénzügyi válság, aminek következtében egy korábban például ötmillió forintot érő lakásért már kb. kilencmilliót kellene visszafizetni a hiteleseknek. Hogy mindebben ki a hibás –a politika, az állam, a bankok vagy a hitelfelvevő –ma is heves vita tárgyát képezi!
Ennek a háttér információnak az ismeretében leírom egy ismerős hölgy kálváriáját. A családi gondok miatt – válás és egyebek – egyedül maradt két gyermekével, és az addig lakott lakást a bírósági végzés értelmében 2001-ben el kellett hagynia. A nehéz élethelyzetbe még beleszólt a gyámhatóság: ha lakhatását nem oldja meg, elveszik a gyerekeit. Az volt a legfontosabb, hogy ezt megoldja! Mivel a nagyobb gyerek általános iskolás volt, őt sikerült kollégiumban elhelyezni, a kisebb viszont még óvodás volt. Több pincefordulóban eltöltött hét után egy iskolai osztálytárs anyukája elmondta, hogy létezik az ún. anyaotthon intézménye, ahova a vezető jóindulatával sikerült bekerülniük.
Az ott eltöltött egy év után még mindig a lakáshelyzet megoldása volt a cél. Mivel az anyuka dolgozott, a jövedelme túl magas volt ahhoz, hogy szociális bérlakást kapjon. Egyetlen megoldás maradt hát, hogy a lakhatását megoldja, és ne vegyék el a gyerekeit: banki kölcsönből lakást vásárolni. 2004-ben ezért fel is vette a kölcsönt. Hogy miért nem az albérletet választotta? Mert az albérleti díj lényegében ugyanannyi lett volna, mint a banki törlesztés. Ráadásul úgy gondolta, hogy a magánszemély bármikor kirakhatta volna a lakásból, viszont ha letelik a törlesztés, akkor a lakás a saját tulajdona lesz és nem lesz annyira kiszolgáltatott.
A kis értékű lakás ma is a bank tulajdonában van, és azonnali végrehajtás van rajta, de a végrehajtás azért nem realizálódott eddig, mert a végrehajtó megérti a fizetési szándékot. Ez azonban azt jelenti, hogy ameddig nem tudja fizetni a mindig emelkedő költségeket, kilakoltathatják és ismét az utcára kerülhet több ezer sorstársával együtt. Elképzelhető, hogy – ahogyan szintén egy másik ismerőssel történt – a kilakoltatás után továbbra is fizetnie kell majd a lakástörlesztését, hiszen az elveszett lakás nem feltétlen fedezi minden tartozását. Ma az ismerősöm alig tud élelemre, ruházkodásra költeni – amiért megdolgozik, azt lényegében mind elviszi a bank.
Ez csupán egy élettörténet a sok közül. Nagyon fontos, hogy NE ítélkezzetek senki felett anélkül, hogy ismernétek az élethelyzetét!
2013. november 25. B. Magdi
