Jónás Amália beszéde a Roma Büszkeség Napján

Ez a cikk több mint 7 éves.

amália.jpgSziasztok! Jó estét! Jónás Amália vagyok, A Város Mindenkié aktivistája, 22 évig hajléktalan voltam, idén nyártól költöztem családommal szociális bérlakásba. Mi azon kevesek egyike vagyunk, akik ezt elértük nagy küzdelem árán. Az Üres lakások menetével végigjártuk a belvárost, hogy felhívjuk a figyelmet arra, az üres lakás pazarlás, és mindenkinek joga van az emberhez méltó lakhatáshoz. A menet végén csatlakoztunk hozzátok, mert azt gondoljuk, hogy fontos szövetségeseknek lennünk, mert sok  cigány ember hajléktalan, vagy él rossz körülmények között, szegénységben.  

Vidéken egy tenyérnyi kis faluban nőttem fel egy népes családban. Sokan ismerték szüleimet, és tisztelték őket. A falubeli gyerekekkel együtt játszottam, és sokukkal együtt kezdtük az általános iskolát. De egy borús napon tanítási szünetben egy csapat gyerek kórusba kezdte kiabálni, felém fordulva: cigány-cigány-cigány! 7 évesen fel sem tudtam fogni mit is jelentett valóban, csak azt éreztem, hogy más vagyok, vagy lettem, mint a többi, velem egy korú gyerek. Megszégyenülve mentem haza, és kérdeztem anyámat, miért gúnyolnak a többiek? Anyám dühös lett, és egyben ott ült szemeiben a szomorúság, de még ő sem tudott erre megfelelő választ adni.

Én úgy gondolom, erre nincs is válasz, mert mi emberek ítélkezünk és különbséget teszünk ember és ember között. Ha a mai generáció úgy nő fel, hogy a cigány ember egy semmirekellő és becstelen, és ha tőlem kérdezi majd az unokám, hogy miért is gúnyolják és alázzák meg csupán a bőrszíne miatt?! Hát mit is mondhatnék neki?

Magyarországon több tehetséges cigánygyerek van, több mint gondolnánk. De hátrányos helyzetük miatt sokuk számára, még ha tehetségesek és szorgalmasak is, nem nyílik lehetőség arra, hogy tovább tanulhassanak. Ami az egyik legnagyobb probléma és akadályoztatás. Az alulképzettségből pedig egyenes út vezet a munkanélküliséghez.

Sokan azt szeretnék elhitetni velem, hogy szégyen cigánynak lenni, de én nagyon büszke vagyok származásomra, családomra, szüleimre, és kis nemzetségemre. Büszke vagyok! Mert bárhogy is aláznak meg és taposnak ránk két lábbal, ez a maroknyi nép képes talpon maradni, és emelt fővel járni.

22 évet éltem hajléktalanként Budapesten, és ez még jobban rányomta a bélyegét az életemre. A munkahelyemen csak azért mondtak fel, mert rájöttek, hogy a lakcímkártyámon egy hajléktalanszálló címe szerepel. Az albérlet, és az álláskeresés sem könnyebb. Ma már szinte lehetetlen érvényesülni, mint cigány és egyben hajléktalan ember.

Rajtam kívül még rengeteg ember él az utcán vagy tömegszállón, ami nem megoldás. A hajléktalanság csökkentése és megszüntetése a megfizethető lakhatáshoz juttatás. A pár napja lépett szabálysértési törvény csak arra jó, hogy üldözze a hajléktalan embereket, és eltüntesse őket szem elől.

Budapest több kerületében élnek több generációs cigány családok összezsúfolva néhány négyzetméteres lakásba, holott rengeteg üresen álló és romokban heverő önkormányzati lakás van. Akár önerőből is felújíthatnák az arra rászoruló családok. Budapesten 100 ezer az üresen álló lakások száma, ami azt jelenti, hogy bőven elférnének a cigány és a hajléktalan emberek.

A saját érdekünk, hogy szövetségesekként összefogjunk, hogy fedél legyen minden ember feje felett, származásuktól, vallásuktól függetlenül.

Köszönöm!

2013.október 19.

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.