Kedves Barátaink! Két éve ugyanitt álltunk és ugyanarra kértük a Magyar Országgyűlés képviselőit, mint ma: ne szavazzák meg a szabálysértési törvény módosítását, amely büntetné a közterületen való életvitelszerű lakhatást. Sajnos akkor sem sikerült megállítani az embertelen törvénykezést.

Magyarország kormánya három éve nyíltan, törvényi szinten próbálja kiűzni a hajléktalan embereket a közterületekről. Három éve a többség jogaira, a rendre és a közbiztonságra hivatkozva teszik egyre megbélyegzettebbé, kirekesztettebbé és jogfosztottabbá  a fedél nélkül élőket.

Tavaly a szabálysértési törvénnyel kapcsolatban az Alkotmánybíróság kimondta: a hajléktalanság büntetése alkotmányellenes, és törölte a törvény vonatkozó szakaszát.

Ennek ellenére Pintér Sándor újra benyújtotta a közterületi hajléktalanságot büntető javaslatait, és ma már nem csak az utcán élést, de a kunyhóépítést is szabálysértéssé nyilvánítanák. Tarlós István főpolgármester pedig már nemcsak az aluljárókat takarítaná ki, hanem egyenesen hajléktalanmentes övezetekről beszél.

Nagyon szomorú, ha egy kormány csak ennyire képes az egyik legsúlyosabb társadalmi probléma kezelésében.

Nem csak A Város Mindenkié aktivistájaként, hanem több éve a hajléktalan-ellátásban dolgozó szociális munkásként is megdöbbentett, ahogyan a múlt héten egy vidéki hajléktalanellátó intézmény vezetője nyilatkozott az új törvényi szabályozással kapcsolatban. Azt mondta, mélyen egyetért a módosító javaslattal. Szerinte ma a hajléktalan emberek csak azért nem mennek be az intézményekbe, mert gondot okoz nekik a közösségi együttélés szabályainak betartása. Ebből arra következtethetnénk, hogy a hajléktalanszállók csodálatos helyek, és az emberek csak azért nem mennek be, mert szeretnek az utcán élni.

Én a munkám során egészen mást tapasztalok.

A valóságban a hajléktalanszállók többsége túlzsúfolt, gyakran élősködőkkel fertőzött, nincs lehetőség a magánszféra kialakítására. Kevés olyan hely működik, ahol párokat is befogadnak, vagy ahová háziállatot lehet bevinni. A nagy hidegekben előfordul, hogy a folyosókon vagy a földön, még az asztal tetején is alszanak az emberek. Ezekben az intézményekben szinte lehetetlen autonóm, felnőtt emberként létezni.

Az sem igaz, hogy minden közterületen élő  embernek jutna hely a hajléktalan szállókon, bármennyire is ezt sulykolják a kormánypárti politikusok. A tények: országosan ma kb. 10 ezer férőhely van, és az intézmények 100% feletti átlagos kihasználtsággal működnek. Ugyanakkor csak Budapesten több mint 4000-en élnek fedél nélkül, az utcán. Ha egy nap az összes utcán élő ember úgy döntene, hogy bemegy egy szállóra, bizony nem jutna nekik hely!

Az új szabályozás azon kívül, hogy embertelen és alapjogokat sértő, nagyon veszélyes is. A büntetéssel és a hajléktalanmentes övezetek létrehozásával nem fog csökkenni a közterületi hajléktalanság – csak kevésbé lesz látható. Az utcán élő emberek teljesen ellehetetlenülnek, ha kiszorítják őket a város forgalmasabb területeiről. Ha megfosztják őket a kialakult kapcsolatrendszerüktől, azzal megfosztják őket a túlélés feltételeitől. Nem lesz, aki rájuk néz, ételt visz nekik, vagy beengedi őket a lépcsőházba, ha éjjel nagyon hideg van. És nem lesznek olyanok sem, akik észreveszik, ha az utcán élő ember beteg. Ha elrejtőznek a hatóságok elől, az utcai szociális munkások sem biztos, hogy megtalálják őket, ami – különösen a hideg időszakban – komoly veszélyt jelent.

Biztos vagyok benne, hogy a szociális szakemberek többsége is hasonlóan vélekedik a hajléktalan emberek üldözéséről  és nem ért egyet a szabálysértési törvény módosításával. Bízom abban is, hogy egyre többen adnak majd hangot tiltakozásuknak és a hajléktalan emberekkel együtt állnak ki ez ellen az ostoba, jogellenes és megbélyegző szabályozás ellen.

Amikor az egyetemen kézhez vettük a szociális munkás diplománkat, elmondtunk egy esküt is, amelyben a következő sorok is szerepeltek: „Szakmai tudásomat az emberi nélkülözés és szenvedés megelőzésére, enyhítésére és a kiszolgáltatottak képviseletére fordítom. Arra törekszem, hogy a hatalmon lévők és az egész társadalom figyelmét felhívjam a társadalmi igazságtalanságokra.” Én eszerint végzem a munkámat, de úgy gondolom, hogy ez nemcsak szakmai, de állampolgári felelősség is. Ne hagyjuk, hogy a legszegényebbeket üldözzék!

2013. szeptember 30.