Csizi Zsolt beszéde az Alkotmány utcában

Ez a cikk több mint 7 éves.

zsolt_beszed_kicsi.jpgCsizi Zsolt vagyok, 43 éves, fizikai munkás, 4 gyermek apja. Szakmám szerint nehézdarus. 2009 óta hajléktalan, kunyhólakó. A nemsokára megszavazásra kerülő törvény szerint elzárással büntethető személy. Miért? Pusztán, mert kunyhóban élek.

Miskolcon születtem, a Diósgyőri Acélművekben dolgoztam. 2008-ban a gyár bezárása után lettem munkanélküli. Feleségemtől elváltam, gyermekeimmel továbbra is ápolom a kapcsolatot. 2009-ben jöttem Budapestre. Mivel az albérletek megfizethetetlenek, rövidesen kunyhóba költöztem, amit testvéremmel együtt építettünk. Azóta is ott élek, és jelenleg alkalmi munkákból tartom el magam.

Több ezren vannak hozzám hasonló helyzetben Budapesten. A város különböző erdeiben, egyedül vagy kisebb-nagyobb kolóniákban élünk és túlélünk. Ha van munkánk, onnan járunk be dolgozni. Ha nehezen is, de megteremtjük létfeltételeinket, eltartjuk magunkat.

Ehhez képest kapaszkodásunkat a jelenlegi kormány nem támogatással, nem segítséggel jutalmazza, hanem megaláztatással és büntetéssel.

A kunyhóban az élet végtére is nehéz és kényelmetlen, mégis megvan az intim szférám. Biztonságban tudhatom a holmijaim. A fűtést úgy oldom meg, ahogy én akarom. Főzök magamra. Van egy macskám, és van egy kutyám, aki védi a portát, jó életük van. Valahol majdnem olyan, mintha lakásban laknék.

A nemsokára megszavazásra kerülő törvény szerint mindezért elzárással is büntethetnek minket. Nonszensz, hogy így akarják felszámolni a hajléktalanságot!

A törvény az utcán élőkről is rendelkezik: rájuk közérdekű munka szabható ki. Ha ezt nem vállalják, pénzbírsággal sújthatják őket. Ha pedig nem fizetnek, akkor elzárással.

Kérdem én: ha a hajléktalan ember elvégzi a közmunkát, utána nem marad hajléktalan? Valami csoda folytán hirtelen lesz lakása?

Nekem sem tetszik, hogy kunyhólakó vagyok. Eddig is sok nehézségem származott már belőle. Bár van fedél a fejem fölött, nincs bejelentett lakcímem. Ez hatalmas hátrány a munkavállalásnál. Mihelyst kiderül például, hogy kunyhólakó vagyok, a munkaadó kiröhög.

Mi, hajléktalan emberek kilépnénk a helyzetünkből, ha tehetnénk. De az állam nem adja meg a lehetőséget, inkább támad. Még ezt is le akarják bontani, amink van, még a bódénkat is el akarják venni tőlünk.

Meg kellene adni a hajléktalan embereknek a lehetőséget, hogy kilépjenek a helyzetükből. Nem azt mondani, hogy fogom, és még egyet belerúgok a szerencsétlenbe.

Egy állatot sem lehet bántani. Ha én egy kutyába belerúgnék, és maradandó egészségkárosodást okoznék neki, akár kettő év börtönt is kaphatnék állatkínzásért. A Belügyminiszter úr ugyanazt akarja megcsinálni, belénk akar rúgni, csak ezt ő törvényesen akarja megtenni.

Milyen hatással lesz rám a törvény? Börtönbe fogok kerülni. Le fogják bontani a kunyhómat, én meg nem fogok elmenni közmunkára, és nem fogom befizetni a bírságot. Megtehetném, de nem teszem meg.

Nem teszem meg, mert a megoldást nem ebben látom. Hanem az önkormányzati bérlakásrendszer kiterjesztésében, az üres lakások hasznosításában, a rossz állapotban lévők felújításában és lakhatóvá tételében.

Tömegesen fognak majd közmunkára minket? Feltöltik a börtönöket a hajléktalan emberekkel? Felkérem a Belügyminiszter urat, hogy most küldje ki a rendőröket, és vihetnek is. Nem fogom elfogadni a közmunkát. Miért? Mert attól nekem nem lesz lakásom. Nem jószántunkból élünk kunyhóban, hanem azért, mert gyakorlatilag nincs lehetőségünk a kilépésre. Belügyminiszter úr, a hajléktalanság nem rendészeti, hanem szociális kérdés. Nem vagyok bűnöző, és a több ezer kunyhóban élő társam sem az.

2013. szeptember 30.

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.