LAKHATÁST, NE ZAKLATÁST! Tüntetés a hajléktalan emberek üldözése ellen

Ez a cikk több mint 10 éves.

otthonunk.JPGA Város Mindenkié tiltakozó akciót szervez a XVII. kerületi önkormányzat épülete elé, hogy felhívjuk a figyelmet a kormány és az önkormányzatok egyre fokozódó hajléktalanellenes intézkedéseire.

 

Mikor? 2013. szeptember 4. (szerda) 11h

Hol? Rákosmente Önkormányzata Polgármesteri Hivatal előtt (Budapest, 17. ker. Pesti út 165.)

Miért éppen a XVII. kerület? Rákosmente önkormányzata az első, amely élve az Alaptörvény 4. módosítása adta lehetőséggel, a közterületi hajléktalanságot büntető rendeletet fogadott el. Július 15-e óta ebben a kerületben szabálysértést követ el az, aki életvitelszerűen tartózkodik közterületen, illetve ingóságait ott tárolja. A rendelet bünteti azt is, aki a lomtalanításra kitett lom között válogat, és aki a szelektív hulladékgyűjtőben válogat, vagy onnan kivesz valamit.

Ez csak a kezdet. Szeptemberben szavaz a Parlament arról a törvénymódosítási javaslatról, mely akár elzárással is büntetné a közterületen vagy maguk építette kunyhókban élő embereket. A főpolgármester pedig nemrég jelentette be, hogy a főváros kitiltja Budapest bizonyos területeiről a hajléktalan embereket.

Mit akarunk? A kormánypárti politikusok három éve rengeteg pénzt és energiát fordítanak a hajléktalan emberek üldözésére, ahelyett hogy a probléma érdemi megoldásán dolgoznának. Az AVM azt követeli, hogy a kormány és az önkormányzatok az üldözés helyett a hajléktalanság megelőzésén és érdemi lakáspolitikai intézkedéseken dolgozzanak. Rákosmente Önkormányzata pedig semmisítse meg az alapvető emberi jogokat sértő rendeletét!

A tüntetésen beszédet mond Lakatosné Jutka, az AVM hajléktalan aktivistája.

Előzmények:

A magyar politikusok modern rókavadászata: folytatódik a hajléktalan emberek üldözése

A Város Mindenkié jelentése a Velencei Bizottságnak

Életvitelszerű lakhatás közterületen

További információ: [email protected]

Az esemény szórólapja innen letölthető.

Facebook-esemény

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.