2013. augusztus 9-én és 10-én találkoztunk a cseh Jako Doma cseh női szervezet három tagjával, A Város Mindenkié HaNEM munkacsoport szervezésében. Kedves, mosolygós lányok érkeztek, egy szál napraforgó virággal, derűsen, jókedvet hozva a találkozóra. Mi, az AVM tagjai szendvicsekkel, kávéval vártuk vendégeinket – na, és rengeteg kérdéssel. Másnap a vendégeink ellátogattak két kunyhólakó tagunk otthonába is.

Programunkat bemutatkozással kezdtük, tagjaink meséltek helyzetükről és az AVM-ről. A cseh lányok is bemutatkoztak, elmondták, hogy korábban egy női szervezetben dolgoztak, de nem igazán azt végezhették, amit szerettek volna, ezért döntöttek úgy, hogy teljesen civilként alakítanak egy olyan csoportot, amely a cseh hajléktalan nők gondjait, problémáit vállalja fel. Csoportjuk a Jako Doma néven ismert, és mivel hallottak A Város Mindenkiéről, és ezen belül a HANEM női munkacsoportról, szerettek volna megismerkedni velünk, hogy meséljünk a munkánkról és a magyarországi hajléktalan nők helyzetéről. Elmondták, hogy hármójuk közül csak egy fő volt hajléktalan, aki baráti köre segítségével tudott kilépni ebből az élethelyzetből, de elkötelezettje a hajléktalan nők helyzetének javítása irányába.

Csuhai Ági bemutatta A Város Mindenkiét, minden munkacsoport munkáját, célját, Jutka pedig a HANEM megalakulását, munkáját, céljait.

Mi először az itthoni általános hajléktalan helyzetről beszéltünk, ismertetve az okokat, amik a hajléktalanság elősegítői (családon belüli erőszak, válóper, állami gondozás, munkahely megszűnése, albérlet fizetési hiány, kilakoltatás, menekültek, börtönből szabadultak), majd elmeséltük az itthoni ellátórendszer működését, a szállók rendszerét, lehetőségeit, hátrányait és bemutattuk a hajléktalan emberek különböző életformáit.

Meséltünk A Város Mindenkié akcióiról, próbálkozásainkról a városvezetéssel és a kormánnyal, arról, hogy a rendszeres elutasítás miatt vagyunk kénytelenek szervezni demonstrációkat, tüntetéseket. Elmondtuk, hogy többek között, októberben, az európai lakhatási napon mi itt az Üres Lakások menetét tervezzük, ami immár az AVM szervezésében a harmadik alkalom lesz. Ez egyfajta figyelemfelkeltés a lepusztulásra ítélt üres lakásokra, melyeket rendbe hozhatnánk és hajléktalan emberek lakhatnának benne – ez nemcsak gazdaságosabb lenne, de családokat, egyéneket mentene meg a hajléktalanságtól.

Kérdésként azt tették fel a cseh lányok, hogy a hajléktalan nők között ismert-e részünkről prostitúció, illetve, hogy nálunk milyen segélyezési formák vannak. Minden segélyezési formát ismertettünk, én pedig elmondtam, hogy jelenleg nincs tudomásunk hajléktalan női prostitúcióról, ami azért nem bizonyítja, hogy nincs, de inkább azt gyanítjuk, hogy pont a hajléktalanság elkerülése végett vállalják fel lakhatásért, ellátásért ezt az életformát. Mélyebben igazán még nem volt időnk kutatni ebben a témában.

Kérdezték, hogy nekünk, hajléktalan embereknek, milyen észrevételünk van, ami nem nyeri el a tetszésünket? Zoli (Andi párja) szólalt fel és nehezményezte, hogy az itthoni hajléktalan emberek rendészeti eszközökkel vannak fenyegetve, ugyanakkor sokan vannak olyanok is, akik koldulnak, árusítanak és hajléktalanszállón laknak csupán azért, hogy a fizetésükből ne kelljen albérletet váltani. Nehezményezi a kormány új családjogi megállapítását is, amely kizárja az együtt élő (de össze nem házasodott), gyermeket nevelő szülőket a család fogalmából. De elmondta, hogy azt sem érti, hogy az AVM miért vesz részt a meleg és más megkülönböztetett csoportok rendezvényein.

Mindezek után mutatkoztak be a cseh lányok. Radka elmondta, hogy élt hajléktalanként, baráti köre segítette ki ebből az élethelyzetből és leszbikus, ami lehet, hogy nem tetszik Zolinak. Elmondta, hogy a Jako Doma a hajléktalan emberekkel együtt akar dolgozni, nemcsak képmutató munkát végezni, ezért csatlakozott a csoporthoz.

Kristina elmondta, hogy ő szövetséges, és már kialakítottak 6 hajléktalan nővel egy olyan konyhát, ahol hajléktalan és szegény embereknek főznek, így ráadásul keresetük is van, dolgozhatnak. 10 évig dolgozott olyan helyen, ahol a női egyenjogúságért dolgoztak, de teljesen képmutató munkát folytattak, ezért vált ki és döntött a hajléktalan emberek, és kiemelve a hajléktalan nők egyenjogúságáért végzett munka mellett. Eddig inkább keresztény vonalon ment a hajléktalan-ellátás, és úgy érezte, kell valami más is, nem csak a vallásos segítség. A hajléktalanellátó szervezet keretében a szoc. munkás elfoglalt, szolgáltatói ellátást nyújt, nem mindenkivel együttműködő.

Kristina elmondása szerint fontos, hogy a hajléktalan emberek részt vegyenek, mint érintettek, ezért tetszik neki nagyin az AVM munkája, célja, demokratikus munkája az érintettekkel. Szívesen kezdeményezi ezt a lehetőséget társnőivel együtt ő is úgy, hogy később esetleg ki is vonuljanak, teljesen rábízva a hajléktalan emberekre a további működést.

Ula elmondja, hogy ő is női csoportos munkán vett részt, de ott kimondottan jó anyagi körülmények között élő nőkről volt szó és ő igazán nem azt akarta, hanem az elszegényedettekkel, elnyomottakkal szeretett volna dolgozni, így jött át ebbe a csapatba. Jelenleg helyet keresnek, ahol rendszeresen találkozhatnak a hajléktalan nőkkel, ismerkedhetnek, beszélgethetnek, programokat állíthatnak össze, közösen.

Sejtesedés még nem jöhet szóba, annak ellenére, hogy tetszik az ötlet, hogy más városokban is létrehozzanak valami ilyen csoportot, de előbb saját magukat kell megerősíteni ebben a programban.

Másnap, a cseh lányokkal délután 3-ra volt találkozónk a Blaha Lujza téren. Meg is jöttek rendesen, és kicsit izgultam amiatt, hogy egy erdőbe viszem őket és egy kunyhót fognak látni, de aztán arra gondoltam, hogy végülis ők szocmunkások, hajléktalan emberekkel foglalkoznak és biztosan láttak már hasonló körülményeket.

A kutyáinkkal percek alatt megbarátkoztak, Linda kutyánkat pl. csak némi testi fenyítéskilátásba helyezésével lehetett meggyőzni arról, hogy a vendégeket nem szabad képen nyalni. Egy kávé mellett kezdtük a beszélgetést, és ami számomra pozitívum volt, hogy nem jegyzeteltek, nem fényképeztek, szóval a látogatásuknak nem volt semmi hivatalos jellege.

Az AVM-ről sokat nem tudtam mondani, hiszen azt Jutka előző nap már bemutatta és akkor jegyzeteltek is. Az viszont új volt számukra, hogy az AVM nem magyar „találmány”. Beszéltem nekik a PTH-ról, hogy ez a mozgalom honnan, hogyan, milyen körülmények között indult, más-más szervezeti felépítéssel, de ugyanazon célért: a hajléktalanság felszámolásáért, a lakhatáshoz való jogért, küzdve a kirekesztés, a diszkrimináció, és a másodosztályú állampolgárrá való degradálás ellen. Nagyon tetszett nekik, hogy az AVM teljesen demokratikus módon, alá és fölérendeltségi viszony nélkül működik. Én tökéletesen ateista vagyok, hidegen hagy a hit, a vallás, de volt, hogy belelapoztam a Bibliába és a Prédikátorok Könyvében volt egy mondat, amely úgy hangzik: „Ha valamit hatalmadban van cselekedni, erőd szerint azt cselekedd.”

Szóba került a gazdasági helyzet és Radkáék elmondták, hogy Csehországban is ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint nálunk. Hajléktalanság, szegénység, elvándorlás, egyre táguló szakadék az osztályok között. Majd jött a politika. Én még a Kádár-rendszerben nőttem fel, és ez az összehasonlítás nem feltétlenül a mai rendszer javára dőlt el. Akkor még volt egy kiszámítható jövőképünk, létbiztonság, munka, tudtuk, mi lesz egy hét vagy egy hónap múlva, ma viszont azt sem tudjuk, hogy mi lesz holnap reggel.

Szokás szerint valószínűleg megint beleéltem magam (kedvenc témám), mert Radka megkérdezte, kommunista vagyok-e. Nem, nem vagyok az. Soha nem voltam semmilyen pártnak a tagja, nem voltam munkásőr, nem voltam KISZ-tag, sőt még úttörő sem voltam, ugyanis az avatás napján éppen moziban mentünk néhány rosszcsont haverommal. Igaz, az utólagos apai számonkérés következményeként néhány napig nehezemre esett az ülés.

Nekem nincs pártom, van viszont értékrendem, amibe – a mai magyar viszonyokat tekintve – sok minden nem fér bele. Radka kedvesen megjegyezte, hogy szívesen megtanulna magyarul, hogy így jobban tudjunk beszélgetni. Nem nagy tudomány – válaszoltam – én már kétévesen beszéltem a nyelvet. Sőt, anyám szerint csodagyerek voltam, mert kétévesen is annyi eszem volt, mint most.

Ezen nevettünk egyet, majd Radka elmondta, hogy először vannak Magyarországon. Tervezik viszont, hogy újra jönnek és megkérdezte, van-e annak valami akadálya annak, ha hoznának magukkal egy cseh hajléktalan embert, aki tanulmányozná az AVM munkáját, működését, és az így szerzett tapasztalatokat felhasználva náluk is létrejönne egy csoport, akár az AVM mintájára. Azt hiszem, az AVM nevében is beszélhettem, amikor azt mondtam, hogy szívesen és örömmel várjuk őket bármikor.

Sajnos hamar eltelt az a három óra, amit nálunk töltöttek, de mivel másnap utaztak haza, menniük kellett. Kedvesek voltak, aranyosak, és nagyon empatikusak. Andi felajánlotta, ha vonttal mennek, szívesen kikíséri őket a pályaudvarra, de mondták, hogy lakóbusszal jöttek. Kellemes délután volt, kellemes beszélgetés és én őszintén remélem, hogy még találkozunk!

2013. augusztus 16.                                                               Lakatosné Jutka és Vajda Zoltán