Első kézből a hajléktalanságról – 2013 első félév

Ez a cikk több mint 10 éves.

suli2_kicsi.jpgA négy éve indult iskolai programot egy hajléktalan ember kezdeményezte és koordinálja kezdettől. A program támogatói A Város Mindenkié hajléktalan érdekvédelmi csoport és a Menhely Alapítvány, mely az infrastruktúrát adja. A négy év alatt 22 szociális szakember vagy lakhatással rendelkező aktivista és 37 hajléktalan ember lett bevonva. Lassan eljutunk a 100. intézménybe, és az 5000. emberhez. A program rendkívüliségét, zamatát az adja, hogy ebben az érintettek nem bábok vagy segítettek, hanem ténylegesen egyenlő partnerek. Nem csak többségben szerepelnek egy-egy előadáson, de ők vannak végig előtérben és a koordináló feladatokat is ők vállalják.

2013 első félévében összesen 32 előadást tartottunk 20 oktatási intézményben, amiből 15 új volt. Ebben a félévben is ötféle előadást tartottunk.

I. Szimpla iskolai órán beszélgettünk interaktívan a diákokkal, miközben két érintetett felvázolta az életét.

II. Ezt dupla órában is elkövettük szünet nélkül, melynek a második felében egy szituációs játékkal ízesítjük, amiben a diákok lesznek a hajléktalan emberek.

III. Ezt a programot a Civil Kurázsi elnevezésű emberi jogi együttműködés keretében kétszer adtuk elő.

IV. A Budapesti Európai Ifjúsági Központ támogatásával négy Élőkönyvtáros programban vettünk részt, ahol 3×20 percre voltunk kikölcsönözhetőek egy osztály diákjainak.

V. A Város Mindenkié érintett aktivistái idén három ELTE karon beszéltek az Utca és jog részvételi akciókutatásról a hajléktalan embereket érő diszkrimináció ügyében.

A félév során 4 szakember és 14 érintett vett részt, melyből 6 volt új. Ezen felül két hajléktalan társunk is hoszteszként figyelte meg az előadást. A különböző előadásaink során kb. 700-an hallhatták a hajléktalan embereket az életükről, a hajléktalanságról beszélni.

Az új iskolák közül a legérdekesebb a Fazekas Gimnázium, mely neves iskola és ráadásul egy diák kért fel bennünket. Ebben a félévben a megszokott iskolai és konferencia meghívásokon kívül elég sok más megkeresést is ki kellett elégítenünk. Ilyen pl. a Bálint Ház, Anthropolis Egyesület és a Szimpózium Klub meghívása. A legkülönösebb azonban az Evangélikus Egyház Tolerancia Konferenciájára történt meghívás számított. Itt két rövidített előadást tartottunk evangélikus iskolák igazgatóinak és lelkészeinek. Sajnos ez alapján még nem született meghívás. Talán az idén értük el a legtöbb felnőttet.

2013. július 18.                                                                                                 Balog Gyula  

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.