2013. június 29-én Lisa Volmer volt a vendégünk, aki Berlinben egyetemista, és a kutatása során a berlini lakhatási mozgalommal ismerkedett meg. Most egy előadás-sorozatot szervez Berlinben a lakhatási válságról, és ennek kapcsán jutott el hozzánk Tesszán keresztül, akivel New Yorkban ismerkedett meg. Ezen a napon a berlini szociális bérlakások lakóinak küzdelmeiről számolt be nekünk egy nagyon érdekes előadás és beszélgetés keretében.
Lisa először elmondta, hogy a berlini lakáspiac 80 százaléka bérelt lakás, így az emberek többsége nem saját tulajdonú lakásban él. Míg a külvárosokban jellemzően a német munkásosztály bérel lakásokat, az 1989 előtt a berlini fal mellé épült belső kerületekben élő bérlők nagy része török bevándorló, akik az 1960-as, 1970-es években érkeztek vendégmunkásként Németországba. A gazdasági visszaesés miatt a belső kerületekben nőnek a bérleti díjak,és a szegények egyre inkább a külvárosba szorulnak ki.
A berlini fal leomlása után a konzervatív-szociáldemokrata, majd a szociáldemokrata-baloldali koalíció különböző ürügyekkel igyekezett megszabadulni a bérlakásoktól. Egyre kevésbé szabályozták a lakáspiacot, ún. modernizálási körzeteket alakítottak ki a belvárosban, amelyekben luxuslakások építését támogatták, a szegények pedig fokozatosan kiszorulnak a város szélére. Mivel Berlinben a németországi és általában a nyugat-európai városokhoz képest alacsonyak az ingatlanárak, különösen a gazdasági válság óta jellemző, hogy sok külföldi ingatlanbefektető vásárol itt ingatlanokat, ezzel felsrófolva az árakat, amelyeket a berlini lakosok jelentős része a magas munkanélküliség és az alacsony bérek miatt nem tud megfizetni.
Megtudtuk azt is, hogy Berlinben a szociális bérlakások többsége nem önkormányzati, hanem magántulajdonban van. Ez úgy működik, hogy egy magánbefektető épít vagy felvásárol egy lakást és fix bérleti díjjal kiadja. Ezt a konstrukciót a berlini városvezetés a kevésbé népszerű belvárosi kerületekben – például ahol a már említett török bevándorlók élnek – támogatott hitelekkel ösztönözte. Ez a hiteltámogatás arra motiválta a befektetőket, hogy minél drágábban építkezzenek, hiszen a támogatás mértékét is ez alapján állapították meg. Az épületek ezért aránytalanul sokba kerültek az államnak, amelynek ráadásul, mivel a lakások magánkézben vannak, nincs beleszólása a bérleti díjakba, szerződésekbe. Az állam eközben folyamatosan kivonul a bérlakások támogatásából, így a bérleti díjak növekednek, a szociális bérlők terhei egyre nagyobbak.
Mivel a magánbefektetők érdeke az, hogy magasabb áron tudják kiadni az ingatlanokat, és mivel a korábban elsősorban szegényebb bevándorlók által lakott belvárosi kerületek egyre népszerűbbek lesznek a felső-középosztály körében is, a magánbefektetők különböző „módszerekkel” próbálják kiszorítani a kevésbé tehetős albérlőket. Mivel a szociális bérlakásoknál, még ha magánkézben vannak is, a bérleti szerződésben rögzítik, milyen mértékben lehet bérleti díjat emelni, a tulajdonosok jellemzően a szerződés felmondását választják, mert új bérleti szerződésnél már olyan árat állapítanak meg, amilyet jónak látnak. Így ugyanazt a lakást felújítva vagy akár felújítás nélkül is a korábbi ár duplájáért is ki tudják adni, hiszen nagy a kereslet a belvárosi lakásokra. A korábbi, jellemzően nem túl tehetős lakó, pedig kiszorul a külvárosi lakótelepekre, mert a belvárosi bérleti díjakat már nem tudná kifizetni. Az is elterjedt gyakorlat, hogy egy befektető felvásárol egy nagyobb ingatlant, felmondja az albérlők szerződését, akik kiköltöznek, az épületet viszont mindaddig üresen hagyja, amíg a környék már eléggé „dzsentrifikálódott” ahhoz, hogy magas bérleti díjjal adhassák ki a lakásokat.
Lisa ezután megmutatott nekünk egy videófelvételt egy kilakoltatás elleni tüntetésről, amelyen egy idős, török bevándorló asszony mondta el, hogy 40 éve lakik ott, ahonnan most el kell jönnie, mert nem tudja tovább fizetni a lakbért, ami egyre jobban emelkedik, ezért kilakoltatták. A Kotti & Co. csoport tiltakozott a kilakoltatás ellen, a tüntetésen sok török bevándorló és munkanélküli vett részt. Molinójukon „Szeretjük Kottit, utáljuk a bérleti díjakat, a városban maradunk!” felirat olvasható.
Lisa elmondta, hogy két hétig egyhuzamban folytak a tüntetések – sátrakat, kunyhókat is felállítottak, kitelepültek az utcára – és még a szomszéd városokból is átmentek, valamint a média is felfigyelt az akcióra. Nagyon sokféle, különböző hátterű ember csatlakozott a tüntetéshez, hisz egyre több embert fenyeget a kilakoltatás veszélye. Sokaknak teljes munkaidős állásuk van, mégsem tudnak fizetni. Az egyik legfontosabb követelésük, hogy maximálják a lakbért 4 Euro/négyzetméterben, és azt is követelik, hogy az állam ne vonuljon ki a lakástámogatásból. Azt akarják elérni, hogy az a pénz, amivel az állam beszáll, ne a befektetőé legyen. Nemcsak rövidtávú terveik vannak, hanem az is a céljuk, hogy az állam vegye meg ezeket a magántulajdonú házakat és építsen több szociális, megfizethető árú bérlakást.
A csoport kerekasztal beszélgetést sürget a várostervezés kérdésében és írtak levelet a Szenátus városgazdálkodási felelősének is. Először semmitmondó, hárító választ kaptak, most azonban már kezdenek velük együttműködni.
Van egy másik, szintén lakhatási problémákkal foglalkozó csoport is, akik rámenősebbek, hangosabbak, de céljaik nagyon hasonlóak. A videón látható molinók felirata: „Nem hagyjuk magunkat luxus-modernizálni!” „Felújítást igen, kilakoltatást nem!” Ők kifejezetten azért tiltakoznak, mert a magántulajdonosok kirúgják a régi bérlőt, az új bérlőnek pedig magasabb áron adják ki a lakást.
Ez a csoport karolta fel egy konkrét család gondját is, akik 20 éve laknak egy lakásban. A családfőnek megszűnt a munkahelye, az új főbérlő pedig 2 napos határidőt adott a lakbér kifizetésére. Amikor nem tudtak fizetni, bírósághoz fordult és elrendelték a kilakoltatást. Berlinben tudott dolog, hogy a végrehajtó mindig reggel 8-kor jelenik meg az adott címen. Azért, hogy a tiltakozókat távol tudják tartani az adott címtől, a rendőrség már reggel 7-kor kivonult 600-700 fővel, még helikopter is körözött a levegőben. Meglepetésükre a tüntetők már reggel 6-kor ott voltak, így nem tudták megakadályozni őket.
A tömeg a kilakoltatás megakadályozása miatt jelent meg a címen, a rendőrség viszont bejutást biztosított a végrehajtónak. Hátulról bontották le a kerítést, és rendőregyenruhába átöltöztetve juttatták be az épületbe. A tüntetők kb. 800 embert mozgattak meg, mégsem sikerült megakadályozni a kilakoltatást. Ennek a tüntetésnek kapcsán mesélte el Lisa, hogy nem is olyan régen volt egy szomorú esetük is, amikor szintén kilakoltattak egy hölgyet, akit utána a tüntetők felkaroltak –hol az egyiknél aludt, hol a másiknál. Sajnos a hölgy két hét múlva meghalt. Ilyen és ehhez hasonló eset sorozatban legalább 10 alkalommal fordult elő.
A tiltakozók a belvárosban akarnak maradni, ott élni, és nem a külvárosban, kirekesztve. A tüntetők mellé nagyon sok ismert ember állt, és mára már társadalmilag is elismertek lettek. Ennek egyik oka, hogy már a középosztályt is fenyegetik a lakásgondok. Felismerték, hogy muszáj közösen tiltakozni!
Mi a beszélgetést nagyon eredményesnek éreztük. Lisa is nagyon örült a találkozásnak, és bízik a további kapcsolattartásban, mely alapján még akár meghívást is kaphatunk Berlinbe!
Köszönjük, Lisa!
2013. július 2. Lakatosné Jutka – Ámon Kata
