Képzés a közösségszervezésről Zólyomban

Ez a cikk több mint 10 éves.

zolyom2.jpg2013. május 10-11-én Zólyomban (Szlovákia) jártunk, ahol A Város Mindenkié két tagja részt vett egy közösségszervezési képzésen. A tréninget a szlovák Center for Community Organizing szervezte.

Összesen tízen mentünk Magyarországról a képzésre, több szervezettől. Pénteken kb. 11 fele értünk oda. Persze már vártak minket, nagyon jól fogadtak. Alig értünk oda egy kis késéssel, már el is kezdte a bevezetést házigazdánk, Chuck Hirt, egy Ohio államból származó közösségszervező, aki az utóbbi 16 évben Szlovákiában is közösségszervezéssel foglalkozott. Itt a közösségszervezés folyamatáról tanultunk: először megismerjük, mit látnak az egyes emberek problémának, utána elvégezzük a kutatást, hogy megismerjük ezeknek a problémáknak gyökereit, majd közösen lépünk a megoldás érdekében, elkezdjük az érdekvédelmet, miközben a velünk dolgozó emberekkel közösen építjük a közösségi szervezetet. Ez kb. 13 óráig tartott, amikor ebédszünet volt, és persze nekünk magyaroknak regisztrálás. Minden jó volt, kissé segített az én szlovák nyelvtudásom is.

Délután folytattuk a beszélgetést a szervezet felépítésével kapcsolatban, amit Chuck adott elő, és egy Sanja Nikolov nevű hölgy a helybeli közösségszervezők közül. 16 óra körül kávészünet után az adománygyűjtési technikákkal folytattuk egész estig. 19 órakor vacsora, ami után a helybeliek elvittek minket városnézésre. Kellemesen elfáradtunk és vissza mentünk a szállóra.

Reggel, miután megreggeliztünk, kezdtük újból a tréninget. A téma: közösségszervezés, hatékony együttműködés európai testvérvárosokkal. Elmondták, hogy milyen eredményeik voltak és milyen tevékenységekkel foglalkoztak, és meséltek egy közösségi központ létrehozásának nehézségeiről és sikereiről is.

Az kiderült, hogy persze ott is vannak gondok a kormányzattal és sok más gond is!

Szeretnénk, ha a jövőben is lenne ilyen képzési lehetőség, és ha minél több tagunk is el tudna menni. Szerintem nagyon jó lenne sok mindenki számára!

Nagyon szépen köszönöm Sebály Bettinek a fordítást és a szervezést.

További információ a közösségszervezésről:

http://kozossegszervezes.wordpress.com

http://www.civilkollegium.hu

http://szervezzesszervezodj.blogspot.com

2013. május 15.                                                                                 Pap János

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.