Közvécé-helyzet Párizsban: Van mit tanulnunk!

Ez a cikk több mint 8 éves.

sanisette 2009_kicsi.jpgPárizs utcáin 400 ingyenesen használható közvécé található. Noha történetük a 19. századra nyúlik vissza, szociális szerepüket –vagyis a szegényebb, idősebb és átutazó városlakók szükségleteinek kielégítésében való jelentőségüket – csak néhány éve kezdték előtérbe helyezni. Annak ellenére, hogy rendkívül üdvözlendő a párizsi önkormányzat döntése arról, hogy a nyilvános vécéket teljesen ingyenessé tegyék, fontos látni, hogy az illemhelyek korlátozott száma és nyitvatartása miatt még ez a szolgáltatás sem kielégítő egy ilyen nagy város lakossága számára.

A párizsi közvécék története 1834-ben kezdődött, amikor a párizsi régió prefektusa elrendelte 478 „vespasienne” elhelyezését Párizs utcáin (ezeket az első nyilvános vécéket a prefektus után Rambuteau-oszlopoknak is nevezték). A vespasiennek gyakoratilag paravánnal elkerített piszoárok voltak, melyeket csak férfiak tudták használni. A létesítményeknek hamar rossz híre lett egyrészt higiéniai állapotuk miatt, másrészt azért, mert gyakran homoszexuális párok találkozóhelyévé váltak, ami akkoriban kevésbé volt elfogadott. A második világháború után az otthoni vécé általános elterjedésével úgy tűnt, hogy okafogyottá vált a nyilvános illemhelyek működtetése és fokozatosan bezárták őket.

vespasienne_kicsi.jpgAz 1980-as évek elején azonban a párizsi önkormányzat úgy döntött, mégis szükség van nyilvános vécékre. A város a JC Decaux nevű, köztéri bútorokkal és hirdetésekkel foglalkozó céggel kötött szerződést a vécék köztéren történő elhelyezésére és üzemeltetésére. Az ilyen koncessziók lényege, hogy amennyiben egy önkormányzat úgy dönt, hogy valamilyen szolgáltatást vagy beruházást egy külső cég hatékonyabban és/vagy olcsóbban meg tud oldani, mint maga az önkormányzat, hosszútávú szerződést köt a szolgáltatás biztosítására. Cserébe az önkormányzat pénzbeli vagy egyéb ellenszolgáltatást biztosít (a JC Decaux például a köztéri hirdetési felületek bérbeadási jogát kapta meg). Az így megjelenő, „sanisette”-nek nevezett illemhelyek immár nők által is használható zárható kabinok voltak, melyek használati díja 1 frank volt.

Jelenleg egyre több francia nagyváros vezetése dönt nyilvános illemhelyek elhelyezése mellett, válaszként a nagyvárosi társadalom igényeire. Ebben három társadalmi jelenség felerősödése játszik fontos szerepet: egyrészt a 80-as évektől máig tartó elszegényedés és a tömeges hajléktalanság megjelenése, másrészt a mobilitás növekedése (egyre többen vannak átutazóban a városokban), harmadrészt pedig az idős emberek számának növekedése. Mindhárom csoportnak rendkívül fontos, hogy legyenek hozzáférhető nyilvános illemhelyek. Érdekes, hogy annak ellenére, hogy Párizs az egyik legtöbb turistát fogadó város, a közvécék melletti érvelésben sosem a külföldi turisták igényei szerepelnek első helyen, hanem a hajléktalan és szegény embereké. A legtöbb nyilvános vécét sem a turisták által látogatott negyedekben találjuk, hanem a szegényebb városrészekben. (Hasonló érvelés mentén tették néhány éve ingyenessé a párizsi közfürdőket is.)

sanisette 1980_kicsi.jpgFelismerve a közvécék jelentőségét a hajléktalan emberek számára, a párizsi önkormányzat a JC Decaux-val kötött szerződés 2001-es megújításkor (a szerződést tízévente felülvizsgálják és fel is bonthatják) a tárgyalás egyik elemévé tette, hogy a hajléktalan-ellátó intézményekhez és ételosztó helyszínekhez közel eső vécéket ingyenessé kell tenni. Az ingyenesség fokozatos kiterjesztésével 2006 februárja óta minden párizsi közvécé ingyenesen használható. Az ingyenessé tételben nagy szerepet játszott egy „La raison du plus faible” (vagyis „A gyengébb fél igaza”) nevű szervezet kampánya, amelyet Bernard Kouchner, az akkori egészségügyi miniszter egyik korábbi tanácsadója alapított.

2009-ben az összes nyilvános vécét lecserélték és olyan új típusú építményeket emeltek, amelyek immár hozzáférhetőek mozgáskorlátozott emberek számára, ökológiai szempontból fenntarthatóak (kevesebb vizet használnak, melynek egy része az esővíz összegyűjtéséből származik), valamint a vécé minden használat után automatikusan tisztul. Az új illemhelyek külső megjelenésükben az ún. bérbicikli rendszerhez illeszkednek.

A fontos előrelépések ellenére a közvécék rendszere Párizsban korántsem tökéletes: a város méretéhez képest még mindig kevés illemhely van, és ezek este 10-től reggel 6-ig zárva vannak. Ennek következtében sokan gyakran arra kényszerülnek, hogy az utcán vizeljenek. Ezen kívül az automatizált ajtózárás és tisztítás bizonyos emberek számára félelemkeltő lehet, így van, akit ezek elriasztanak a nyilvános illemhelyek használatától.

Noha a párizsi helyzeten is van mit javítani, tény, hogy a francia főváros vezetése nagyon fontos politikai döntést hozott azzal, hogy nyilvános vécéket telepített, és ezeket ingyenessé tette. Meglehetősen nagy a kontraszt a Budapesti helyzettel összehasonlításban: míg Párizsban minden 5000 emberre jut egy nyilvános illemhely, addig Budapesten minden 20 ezer emberre jut egy közvécé. Ezen kívül, Budapesten a nyilvános vécék nagy része nem ingyenes, és a Csatornázási Művek, amely a fővárosi tulajdonú vécéket üzemelteti, kifejezetten a turisták által látogatott helyekre telepíti ezeket. Az FCSM érvelésében – a párizsi önkormányzattól eltérően – szinte soha nem jelennek meg a helyi lakosok igénye – főleg nem a hajléktalan, szegény és idős embereké, akiknek pedig nagy szüksége lenne elérhető, ingyenes és higiénikus vécékre a közterületeken.

A Város Mindenkié „Egyenlő szükségletek – egyenlő esélyek” kampányáról és a hajléktalan emberek közvécékkel kapcsolatos tapasztalatairól itt lehet többet olvasni.

2013. május 2.                                                                                                          Pósfai Zsuzsi

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.