Bayer Ottó vagyok. 10 éve kerültem fel Pestre, el kellett jönnöm a vidéki kistelepülésről. Ma is azt hiszem, ez akkor jó döntés volt. De a fővárosban sem volt hova mennem, nem volt szállásom, munkám sem. Fogalmam sem volt, hogy hogyan éljek meg. Jártam az utcákat, láttam, hogy emberek pohárral a kezükben ülnek az utcán, én is kiültem. Kéregettem. Így már a napi megélhetésem megvolt. Kezdtek az emberek megismerni, beszélgetések indultak közöttünk. Megismerkedtem olyan hajléktalan vagy szegény emberekkel, akik a Fedél Nélkül újságot terjesztették. Megtudtam, hogy az újság darabját 30 forintért lehet megvásárolni, majd adományért cserébe átadni a járókelőknek. Van, aki 10 forintot ad, mások 200-at is. Elmentem a Kürt utcai hajléktalanellátó intézménybe. Kiváltottam az engedélyt az újságterjesztéshez. Másnap kint álltam a Ferenc körúton húsz Fedél Nélküli újsággal a kezemben.

Azóta minden nap kint állok. 10 éve. Ha esik, ha tűz a nap. Reggel 6-ra megyek, délután 2-ig kilométereket teszek meg, amikor az újságot kínálom a járdaszigetről. Azt hiszem, az emberek, akik nap mint nap arra autóznak ma már tisztelnek, mert ismernek.

Nyáron odajött hozzám egy rendőr és azt állította, hogy koldulok: „Aláírod ezt a csekket vagy beviszlek 72 órára a kapitányságra.” Fenyegető volt, nem tudtam mit csináljak. A feleségem otthon volt, a sátorban, betegen. Nem hagyhattam egyedül, értesíteni nem tudtam. Aláírtam a csekket. 50 ezer forint helyszíni bírságra büntetett. Azért büntetett meg, mert 10 éve igyekszem saját munkámból eltartani magam és a feleségem. Minden nap keményen dolgozom. A törvénnyel soha nem volt bajom. Most sem szegtem meg. Csak a rendőr packázott velem. És az életemmel.

Nem tudtam, milyen következményei lehetnek annak, ha aláírom a csekket, a rendőr sem mondta el. Most már tudom, hogy börtönbe kerülök, ha továbbra sem tudom befizetni a bírságot. Azóta is folyik az eljárás. Félek, ha bekerülök hónapokra, a feleségem egyedül marad, nem tudja eltartani magát. Az újságterjesztés az egyetlen lehetőségünk a megélhetésre. Az, hogy hajléktalanok vagyunk, nem azt jelenti, hogy nem vagyunk emberek.

Szeretném, ha engednék, hogy boldoguljak. Tisztességesen.

Bayer Ottó Ignác

2013. április 10.

Előzmények:

Ottóék sátorban éltek, ahonnan elüldözték őket:

Később egy munkásszállóra kerültek a feleségével, ahol „méltányos díjért” lakhattak. A méltányos díjat pár hónappal később 20.000 forintra emelték, amit Ottó nem tud finanszírozni az újságterjesztésből. Azóta megint egy sátorban laknak. Amikor szállóra kellett költözniük, akkor minden nagyobb ingóságukat (sátor, ágy, takaró) a szemétbe kellett dobniuk. Így most „egy szál ingben” voltak kénytelenek ismét kiköltözni a sátorba.

Ottó azóta csatlakozott A Város Mindenkié csoporthoz, kiáll a hajléktalan emberek jogaiért.