Elsőként lakhatás – egy Magyarországon is alkalmazható lakhatási program

Ez a cikk több mint 8 éves.

elotteutana2_kicsi.jpgMennyi esélye van egy hajléktalan embernek Magyarországon arra, hogy megfelelő lakhatáshoz jusson?

Ha ma valaki Magyarországon elveszíti a lakhatását, akkor a családjánál vagy ismerősöknél húzza meg magát. Ha erre nincs lehetősége, akkor egy idő után bekerül az ún. hajléktalanellátó-rendszerbe (éjjeli menedékhelyre vagy átmeneti szállóra), vagy esetleg egy családok átmeneti otthonába. Ha egyáltalán befér! Ugyanis ma Magyarországon min. 30 ezer ember él hajléktalanként, miközben az ellátórendszer kb. 10 ezer embernek tud szállást nyújtani. Azok, akik számára nincs hely a rendszerben, az utcán kénytelenek élni, kunyhót vagy sátrat építenek vagy valamilyen nem lakáscélú helyen húzzák meg magukat (pl. pince, barlang, elhagyott épület). Gondolhatnánk tehát, hogy azok a szerencsések, akik bekerülnek egy szállóra. Ez azonban sajnos nem feltétlen van így: az ellátórendszerből nagyon sok ember számára nincsen kivezető út. Megfelelő jövedelem híján nem tudnak fenntartani egy piaci albérletet és annyira kevés a szociális bérlakás, hogy szinte semmi esélyük sincs arra, hogy kapjanak egyet. A rendelkezésre álló lakhatási támogatások nagyon alacsonyak, ezekből lehetetlen egy lakást fenntartani. Vagyis a mai magyar hajléktalanellátó-rendszer elsősorban életet ment – a hajléktalanságból való kijutásra sajnos nem tud megoldást nyújtani.

Mit jelent az ellátórendszer lépcsőzetes logikája:

A mai magyar szociális ellátásban uralkodó szemlélet szerint a hajléktalan emberek lépcsőzetesen kell, hogy lakásba jussanak: az utcáról először éjjeli menedékhelyre kerülnek, majd bekerülnek egy átmeneti (fizetős szállóra), és utána lakásba. Azonban ezzel a megközelítéssel két probléma is van: az egyik, hogy a lépcső utol foka hiányzik – nincsenek megfizethető albérletek és szociális bérlakások. Tehát nagyon sok embernek hiába jár le az átmeneti szállón eltölthető ideje, nem tud tovább lépni, így fennáll a veszély, hogy újra hajléktalanná válik. A másik probléma, hogy a megfelelő lakások hiánya miatt a lépcsőzetes út nagyon hosszú ideig is eltarthat, és ez rossz az ellátórendszerre és az érintettekre nézve is. Az ellátórendszernek azért rossz, mert egy-egy embert indokolatlan sok ideig kell ellátniuk anélkül, hogy bármit is javulna a helyzete, az érintettnek pedig azért, mert hajléktalanként élni megalázó és nagy egzisztenciális bizonytalansággal jár.

Miért számít úttörőnek a Terebesi erdőben élő két család bérlakásba költözése?

A fenti megközelítéshez képest a Terebesi erdőben élő két család sok-sok évi hajléktalanság után az erdőben épített kunyhójából azonnal egy szociális bérlakásba költözik. Ez pedig nem valamifajta csoda eredménye, hanem egy egészen másfajta szakmai megközelítésé: az ellátórendszerben élő emberekhez hasonlóan ez a két család rengeteg szakmai és anyagi segítséget kapott az elmúlt közel egy évben. Azonban ami a nagy különbség, hogy a sok segítséget és pénzt nem egy átmeneti megoldás, vagyis egy szállóra való bekerülés és az ott tartózkodás emésztette fel, hanem a helyzetük tartós megoldása: az eddig erődben élő két pár egy megfelelő, biztonságos és számukra is megfizethető lakásba jutottak. Erre ma Magyarországon alig akad példa.

Mi az az Elsőként lakhatás megközelítés?

Az Elsőként lakhatás (angol nevén Housing First) a hajléktalanellátó-rendszer kudarcával néz szembe, komolyan véve a rászoruló embereknek azt az elsődleges igényét, hogy „Egy otthonra van szükségem, ahol élhetek”. Vagyis ez a megközelítés a hajléktalanság megoldását elsősorban a lakhatás biztosításban látja, ami a társadalmi életben való teljes értékű részvétel alapja. Itt tehát a tartós és önálló lakhatás nem egy cél, amit az ellátórendszeren keresztül való hosszas „felkészülés” során kell valakinek elérni, hanem a segítő munka és a továbblépés kiindulópontja. Noha ez a megközelítés alapvetően mindenkit képesnek tart arra, hogy lakásban éljen és fenntartsa azt, azzal is tisztában van, hogy van, akinek ehhez támogatásra, segítségre van szüksége. Ezért az Elsőként lakhatás programban is dolgoznak szociális munkások, akik segítenek a lakhatás megtartásában és az ügyfél egyéb szociális és egészségügyi problémáinak megoldásában, amennyiben szükséges. A különbség az, hogy a szociális munkás nem egy hajléktalanszállón, hanem az ügyfél saját otthonában segít.

Kipróbálták már ezt a módszert valahol?

A módszert elsőként az 1990-es évek elején az USA-ban próbálták ki, úttörője Dr. Sam Tsemberis pszichiáter. Azóta az USA-ban ez egy államilag támogatott programmá vált és több európai országban is alkalmazzák már, pl. Hollandiában. Magyarországon többek között Bakos Péter, Fehér Boróka és Vojtonovszki Bálint írtak a szemléletről. Gyakorlati megvalósítása hazánkban még gyerekcipőben jár, de ide sorolhatjuk a TÁMOP keretében jelenleg is futó kísérleti albérleti programokat, amelyek során civil szervezetek utcán élő hajléktalan embereknek segítenek albérletbe jutni és azt hosszú távon megtartani.

Mik az elért eredmények?

Egy amerikai kutatásban összehasonlították az Elsőként lakhatás modellt a ma Magyarországon is uralkodó lépcsőzetes hajléktalan-ellátással. A kutatásban 225 súlyosan mentálisan sérült hajléktalan ember vett részt, akinek egy csoportja önálló lakhatást kapott, míg a másik csoport pedig bekerült az ellátórendszerbe. A hároméves kutatás azt igazolta, hogy az Elsőként lakhatás módszerrel még ennél a különösen sérülékeny csoportnál is nagyobb eséllyel lehet tartós sikereket elérni a lakhatás megtartásában: míg az első csoport 3%-a lett csak újra fedélnélküli, a második csoportban ez az arány 25% volt. Vagyis ez a megközelítés nemcsak jelentősen csökkenti a hajléktalan emberek számát, de nagy valószínűséggel meg is előzi az újból hajléktalanná válást.

Mennyibe kerül az Elsőként lakhatás?

Az Elsőként lakhatás program lényege, hogy annak a pénznek egy részét, amit jelenleg a hajléktalanellátó-rendszer fenntartására és bővítésére költünk, a hajléktalan emberek tartós lakhatásának megteremtésére fordítsuk. Vagyis ez a megközelítés semmivel sem kerül többe, viszont tartósabb megoldást biztosít, mint a jelenlegi nagy és egyre növekvő ellátórendszer. A Város Mindenkié csoport álláspontja szerint az új hajléktalanszállók megnyitása és a férőhelyek folyamatos bővítése helyett az ezekre szánt pénzt inkább arra kellene használni, hogy a fedél nélkül élő emberek lakhatási támogatás segítségével tartós lakhatásba kerüljenek, és ott kaphassák meg a szükséges szociális munkás és egyéb támogatást.

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.