Erdőből lakásba – ünnepélyes lakásavató Kőbányán

Ez a cikk több mint 11 éves.

sajto.JPG2013. március 17-én indult A Város Mindenkié és a Szociális Építőtábor Egyesület együttműködésében két kőbányai önkormányzati bérlakás felújítása önkéntesek bevonásával. A lakások lakhatóvá tételével két, jelenleg a Terebesi erdőben saját építésű kunyhóban élő hajléktalan pár kapott lehetőséget, hogy szociális bérlakásba költözzön. Az építkezés a napokban ér véget, a lakások átadása egy nyilvános sajtótájékoztatóval összekötött ünnepélyen lakásátadó ünnepség keretében fog megtörténni, ahova szeretettel várjuk a sajtó és a szociális szakma képviselőit, valamint minden érdeklődőt.

 

Mikor? 2013. március 28. (csütörtök) 10.30h

Hol? Budapest, X. kerület Kisgergely utca 6.

Az ünnepélyes lakásátadáson felszólalnak:

–          Petrecz István (A Város Mindenkié)

–          Molnár Péterné Valéria és Lőrincz Ferenc, két beköltöző

–          Weeber Tibor, Kőbánya alpolgármestere

–          Kovács Vera és Németh Dániel (Szociális Építőtábor Egyesület)

–          Mihály Bulcsú (Magyar Vöröskereszt)

–          Büki Péter (Kőbányai Bárka Szociális és Gyermekjóléti Központ)

–          a Van Esély Alapítvány képviselője

–          Stanczel Adél (Alapítvány a Társadalmi Felelősségvállalásért)

A sajtótájékoztató során a kőbányai felújítás, valamint a résztvevő szervezetek és egyének bemutatásán túl, áttekintést nyújtunk a szociális építőtábor modelljéről és az „elsőként lakhatás” szakpolitikai megközelítésről is mint a tömeges hajléktalanság megszüntetésnek lehetséges megoldásairól. A sajtótájékoztató végén sor kerül a lakások ünnepélyes átadására.

Fotók az erdőről

Előzmények

Fotók a felújításról

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.