Egyelőre sikerült megvédeni a Gyógyszergyári úti kunyhókat

Ez a cikk több mint 11 éves.

kobanya.jpg2013. február 8-án pénteken járt le annak a megbízásnak a határideje, amit a Fővárosi Önkormányzat adott egy vállalkozónak a főváros tulajdonában lévő kőbányai erdők takarítására, és az ott felépített kunyhók lerombolására. Az ügy előzménye, hogy a X. Kerületi Önkormányzat 2012 novemberében felszólította a Fővárost, hogy a kerületben található, de a főváros tulajdonában lévő területekről bontsa el az ott élő hajléktalan emberek kunyhóit. Az érintettek közül van, aki hat éve él ott, az önkormányzat tudtával, most mégis hivatalos, írásbeli értesítés és a megfelelő közigazgatási eljárás lefolytatása nélkül, néhány napos határidővel – tehát jogszerűtlenül – akarják lebontani szerény otthonukat. A munkával megbízott vállalkozó hétfő reggel közölte velük, hogy pár napon belül, de legkésőbb pénteken kilakoltatják őket.

Pénteken kora reggel ott volt az bontással fenyegetett kunyhók lakóival A Város Mindenkié (AVM) csoport hívására érkezett mintegy 20 aktivista, valamint a kerületben dolgozó utcai szociális munkások is. Amennyiben arra került volna sor, akkor az aktivisták akár a polgári engedetlenség eszközeivel is igyekeztek volna megvédeni a három ember otthonát.

Szintén aznap reggel a kunyhók lakói kérelmet nyújtottak be a fővárosi önkormányzat Vagyongazdálkodási Főosztályához, amelyben kérték a bontási munkák azonnali felfüggesztését és azt, hogy tisztességesen tájékoztassák őket az ügyről.

Délután az AVM azt a tájékoztatást kapta telefonon, hogy a főváros hétfőn küldi el azt a hivatalos kérelmet a kőbányai jegyzőnek, amelyben 60 nap haladékot kérnek a feladat teljesítésére. A Város Mindenkié csoport üdvözli, hogy a főváros megértette: senki otthonát nem lehet jogellenesen, hivatalos értesítés és a megfelelő lakhatás lehetőségének biztosítása nélkül lerombolni.

Mindeközben az Alapvető Jogok Országgyűlési Biztosa azonnali hatállyal vizsgálatot indított az ügyben, A Város Mindenkié munkáját segítő jogászok pedig továbbra is dolgoznak azon, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága is intézkedjen az ügyben.

Bízunk benne, hogy a kőbányai jegyző helyt ad a Főváros kérelmének, továbbá arra kérjük a Fővárosi és a X. Kerületi Önkormányzatot, hogy használják ki az így nyert haladékot: járjanak el jogszerűen és emberségesen és vonják be az egyeztetésekbe a kunyhóban élő embereket és az illetékes szociális szakembereket is. A tapasztalatok azt mutatják, hogy erőszakos bontás helyett csak így lehet mindenki számára elfogadható és megnyugtató megoldást találni.

A Város Mindenkié csoport továbbra is figyelemmel kíséri az ügyet és segítséget nyújt a kunyhóban élő érintetteknek jogaik és érdekeik érvényesítésében.

Háttér:

Fotók a helyszínről

A bontás előzményei

Az Alapvető Jogok Országgyűlési Biztosának korábbi jelentését a kőbányai kunyhóbontások ügyében

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.