Ne csak nézz, láss is! – beszámoló a szemüvegosztásról

Ez a cikk több mint 11 éves.

könyves.jpgA Város Mindenki szemüvegkampánya keretében eddig két alkalommal juttattunk hajléktalan embereket a számukra megfelelő szemüveghez. 2013. január 12-én újabb szemvizsgálattal egybekötött osztásra került sor, melyet a Könyves Kálmán körúti BMSzKI nappali melegedőben szerveztünk. Ez alkalommal újra sikerült ötven darab szemüveget kiosztani. A szemüvegosztást a helyszínen teljes mértékben az AVM hajléktalan aktivistái bonyolították le.

Miért is fontos ez? Azért, mert ha hajléktalan embereknek még ingyen meg is vizsgálják a szemét, a legtöbbször nincs pénzük kiváltani a szemüveget. Sokaknak annyira rossz a szeme, hogy még a menetrendet sem tudják elolvasni, vagy azt sem látják, hogy hányas busz érkezik a megállóba. Ezúttal a legtöbb embernek +3,5-ös szemüvegre, de volt olyan is, akinek +6-os szemüvegre volt szüksége, amit sikerült is kiadni. A szemész főorvos két és fél órán keresztül negyven embert vizsgált meg, és mindenkinek jutott szemüveg.

Számomra nagyon jó érzés volt, hogy a helyszínen ismerősként fogadták A Város Mindenkié aktivistáit. Vannak, akik a szórólapokon keresztül figyelik, hogy milyen aktuális dolgokkal foglalkozunk, és volt olyan hajléktalan ember is, akivel már találkoztunk például a december 21-i „Lakhatást, demokráciát, jogállamot!” demonstráción. Ez még jobban megerősítette bennem azt, hogy vannak, akik számítanak ránk. A szemüvegkampány nemcsak egyszerűen a szemüvegek kiosztásáról szól, hanem megmutatja azt is, hogy a hajléktalan embereknek milyen sok dologgal kell megküzdeniük, és egyben bizonyítéka annak, hogy egy apró segítség másoknak milyen sokat jelent.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a felajánlott szemüvegek a Lila Optikának, amely rengeteg szemüveget gyűjtött össze és minden magánszemélynek, aki adományozott nekünk szemüveget. A szemüvegeket Szita László, az Argus Optik Kft. vezetője vizsgálta be, az érintettek szemét Dr. Nagy Zsuzsanna szemész főorvos vizsgálta meg és az ő és nagyon kedves férje segítségével választottuk ki mindenkinek a megfelelő szemüvegeket. Mindhárman teljesen önkéntesen segítenek nekünk minden egyes szemüvegosztásnál, nagyon szépen köszönjük!

2012. január 17.                                                                                                                           Mércse Pál

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.