Tanmese sátrakról és emberekről – 2. rész

Ez a cikk több mint 8 éves.

sátor.jpgOttót, aki tavaly november közepén egy pénteki napon telefonon felhívta csoportunk egyik jogászát, régóta ismeri az AVM. Ottó hajléktalan ember, jövedelme abból származik, hogy a Fedél Nélkül című lapot terjeszti közterületen.

A tények, amik az utcajogásszal történt telefonbeszélgetés során derültek ki: Ottó többedmagával a XI. kerületben a Dombóvári út környékén sátrakban lakott. Egy péntek délelőtt a XI. kerületi közterület-felügyelet képviselői jelentek meg a sátraknál és közölték az ott tartózkodókkal, hogy legkésőbb hétfőig le kell bontaniuk a sátraikat és el kell erről a helyről költözniük. Így állt a helyzet, amikor az AVM bekapcsolódott az ügybe. Még péntek délután felhívtuk a kerületi közterület-felügyelet vezetőjét. Ő megerősítette a hírt: hétfőig a sátorlakóknak el kell hagynia a területet, ugyanakkor ígéretet tett, hogy mutat egy másik területet, ahová ez a kb. 10-12 ember sátrastól átköltözhet, és ahol nem fogják őket zaklatni. A következő hét hétfőjén meg is történt az átköltözködés a közteresek segítségével. Ez a terület közvetlen a vasúti sínek mellett volt, szintén a XI. kerületben. A terület a MÁV tulajdona. A történet ezen részéről bővebben egy korábbi bejegyzésünkben írtunk.

Ezt követően viszonylagos nyugalomban telt el kb. 2 hét, majd ismét zaklatni kezdték Ottóékat. Pedig rendben éltek, tisztán tartották a területet, tényleg csak hazajártak oda. Főzni, aludni, együtt lenni. Egy nap azonban a MÁV őrei érkeztek a helyszínre és kilátásba helyezték, hogy innen is kilakoltatják a sátorlakókat. Közben a Máltai Szeretetszolgálat munkatársait is bevonták a hajléktalan emberek elhelyezésébe. A Város Mindenkié többször a helyszínre ment, élőláncot tervezett az esetleges kilakoltatás esetére, információkkal és jelenléttel támogatta a sátorlakókat. Kiderült, hogy tárgyalások vannak folyamatban a szociális ellátók és a hatóságok között, de sem az AVM képviselőit, és – ami sokkal fontosabb – sem a sátorban lakó érintetteket nem hívták megezekre a megbeszélésekre. Elgondolkodtató, hogy miért nem vonják be az őket érintő tárgyalásokba azokat az embereket, akiknek a bőrére megy a vásár? Sokat telefonáltunk az ügyben, írásban is megkerestünk a szociális ellátókat és kértük, hogy hívják meg az érintetteket és csoportunkat is a megbeszélésekre, de sajnos minden eredmény nélkül. Pedig azokban az ügyekben, ahol korábban sikerült rávenni a hatalom képviselőit, hogy vonják be a hajléktalan embereket a tárgyalásokba, minden alkalommal sikerült valamilyen mindenki számára elfogadható megoldást találni (lásd például a Terebesi erdő vagy a csepeli kunyhólakók ügye).

A végkifejlet: december elején a helyszínen fegyveres őrök jelentek meg a MÁV-tól, és tájékoztatták az ott lakókat, hogy el kell tűnniük. A közterület-felügyelet ekkor már nem segített. Mint annyi más esetben, most sem mutattak fel semmiféle hatósági végzést, bírósági okiratot, ami feljogosította volna őket a kilakoltatásra. Amikor megjelentek a vasútőrök, az emberek kénytelenek voltak minden holmijukat kidobni, amit a kezükbe akadó szatyrokba nem tudtak berakni. Sátrak, matracok, ruhák – az életük. A helyszínt rendőrök biztosították, mindenkit igazoltattak. Olyan gyorsan történt minden, hogy még arra sem volt lehetőség, hogy A Város Mindenkiét értesítsék. A Máltai Szeretetszolgálat később érkezett és öt embernek tudott helyet biztosítani egy általa működtetett munkásszállón. Egyelőre ingyen, később majd használati díjért. Mikortól? Nem tudjuk? Szerződés? Volt valami a stressz és ámulat közepette, de másodpéldányt nem adtak.

Időközben néhány férfi visszakerült a sátrakból a Dombóvári úton egy aluljáróban, ahol sátrak hiányában kénytelenek átvészelni a telet. Embereket az otthonukból hirtelen, tárgyalás, emberség nélkül kidobják a semmibe. Méltóság? Nincs. Legalábbis az eljáró szervezetek szerint.

Mi a teendő? Az AVM aktivistái az aluljáróban alvó embereket megkeresték, kívánnak-e fellépni jogi úton az őket ért törvénytelenségekkel szemben. Ők sajnos mereven elzárkóznak mindenféle panasz vagy pereskedés elől. A hajléktalanság egyik legsúlyosabb következménye az érdek- és jogérvényesítő képesség teljes hiánya. Az AVM feladatai közé tartozik a kapcsolattartás ezekkel az emberekkel; egy idő után hátha fel lehet őket rázni ebből az átkozott félelemből, passzivitásból.

2012. január 10.                                                                                                                        Keresztes Jenő

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.