A hasam üres, kezem koszos, sebes.
Épített illúziók táplálják a tüzet, ami túl mesze van, hogy érezzem, hogy milyen.
Ó festmények, elmúlt évek színes reménye.  A beszáradt ecsetben nincs már  élet.
Süket fülekre talál a szirén ének.
A  fájdalmat jól kimérte, én pedig tűrtem.
Amit rám szabott az élet, mind az  enyém lett.
Így emlékszem az elmúlt hat évre.

Egykor mind a porban ültünk tétlen, éhen.
Félve, hogy mit ér egy ember (maga) huszonhárom király ellen.
Most mégis sokan vagyunk, és egyként kiáltunk igazunkért.
A város mindenkié!
Hasam üres, kezem erős, edzett.
Miről azt hittük szégyen, mára már erény lett.
Már nem szótlan, ki egykor nem mert.

Ha csak annyit mondanék, köszönöm, az kevés lenne.
Kevesebb annál amit tehetek.
Így gondolok az AVM-re.

2012. október 28.