Hajléktalan Nők Egymásért Mozgalom (HANEM)

Ez a cikk több mint 8 éves.

kép.jpgEgy nappali melegedőben (a Dióban) találkoztam A Város Mindenkiével. Beszélgetés közben a nők helyzete került szóba, hogy milyen lehetőségeink vannak. Így találkoztam Katával és elhívott a női csoportba. Ősszel kezdtünk alakulni, bevonva más nőket a csoport munkájába, egyelőre sajnos csak kevés eredménnyel.

Kezdésnek a Dózsán szerveztünk egy bemutató gyűlést, amire két nő jött el. Közben plakátoltunk minden helyen – melegedőkben, éjjeli menedékhelyeken. Voltunk már női szálláshelyeken, a Dózsán fapadon, amire kis érdeklődés volt, mert a lakók sajnos nem értesültek róla. A Dankóban is elmaradt egyszer a beszélgetés, mert későn kaptunk időpontot. De nem adjuk fel!

A NANÉ-val összefogva szeretnénk eredményt elérni, fejlődni és a csoport munkáját fejleszteni. Szeretnénk a nők érdekeit és jogait képviselni és segítséget nyújtani.

A csoport szórólapja innen letölthető.

2012. november 5.                                                                                    Kolompárné Magdi

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.