A Város Mindenkié 56-os megemlékezésén, 2012. október 23-án elhangzott beszéd szerkesztett változata.

„A legázolt bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben” – írta Albert Camus a forradalom első évfordulóján. „Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell próbálnunk” – és ennek első lépése talán az, hogy nem felejtjük el, hogy miért harcoltak az 56-os forradalom hősei. Egy szabad és igazságos társadalomért: a szovjet csapatok kivonásáért és a sztálinista vezetők eltávolításáért, a nemzeti függetlenségért és a Kossuth-címert visszaállításáért, szabadságjogokért és szabad választásokért – de nem csupán ezekért. Az igazságos társadalom számukra többet jelentett mindennél.

Mire gondolok? Arra, amit Angyal István, a fegyveres ellenállás egyik vezetője válaszolt arra a felvetésre 1956. október 24-én hajnalban, hogy „vége a kommunisták uralmának Magyarországon”: „Kijelentettem, hogy ő rosszul látja a dolgot, mert itt éppen a kommunisták, a szocializmus eszméivel fűtött és azon nevelkedett fiatalok mozdultak meg a szocializmus eltorzításával, eltorzítóival szemben, tehát most lesz csak igazán szocializmus Magyarországon.” Nagyon sokan gondolták így.

A forradalom során százával születtek azok a dokumentumok, amelyekben munkások és diákok fogalmazták meg a követeléseiket – követeléseket, amelyek jelentős része soha sem merül fel 56 hivatalos emlékezetében. Például:

A Központi Vezetőség vizsgálja meg az ötnapos munkahét lehetőségét, és hozza a közvélemény elé a vizsgálat eredményét. A textilüzemekben szüntessék meg az éjjeli műszakot. A Statisztikai Hivatal dolgozza ki tudományosan a létminimumot, és ennek alapján állapítsák meg a legalacsonyabb béreket. Szükség esetén a maximális bérek rovására oldják ezt meg.

Emeljék fel a családi pótlékot […].

–  XI. kerületi pártbizottság, október 22.

4. Emberibb megélhetési jogot, magasabb életszínvonalat, magasabb béreket és alacsonyabb árakat.

– Hódmezővásárhely dolgozóinak és ifjúságának követelései, október 26.

10. Csökkentsék a mamutfizetéseket, és emeljék a minimális fizetéseket.

– A hajdúnánási gimnázium diákjainak és tanárainak követelései, október 26.

12. A nyugdíjtörvény átdolgozása olyan formában, hogy az biztosítsa a létminimumot és a nyugdíjösszegek megállapításánál a szolgálati idő is figyelembe vétessék.

13. A beteg dolgozóknak teljes fizetést és orvosi ellátást nyújtani.

14. A 12 napi alapszabadság után évenként 1-1 napi pótszabadság megadását követeljük.

– A Vas megyei Állami Építőipari Vállalat munkástanácsa, október 29.

15. A katasztrófális lakáshiány enyhítése érdekében követeljük a fölösleges tömegszervezetek és hivatalok épületeinek kislakások céljára való átadását.

– Ideiglenes Nemzeti Bizottság, 1956. október 29.

4. A gyárak, a bányák legyenek valóban a munkásoké. Gyárat, földet tőkéseknek, földbirtokosoknak vissza nem adunk. Üzemeink igazgatását a szabadon választott munkástanácsokra kell ruházni.

5. Szüntesse meg a kormány kiszipolyozó normákat. Gazdasági lehetőségeinkhez mérten emelje fel az alacsony béreket és nyugdíjakat.

– Az Egyetemi Nyomda ideiglenes munkástanácsa, október 30.

Nem akarunk sem sztálinizmust, sem kapitalizmust!

– Egyetemi  Forradalmi Diákbizottság, október 31.

6. Megvalósítjuk az igazságos bérezési rendszert. Elítéljük és megszüntetjük a helytelen normarendszert. Követeljük az alacsony nyugdíjak felemelését, figyelembe véve a munkában eltöltött évek számát. Követeljük a négyszázalékos gyermektelenségi adó eltörlését, ugyanakkor sürgősen javaslatot teszünk a kormánynak a családi pótlék igazságos rendezésére. Szükségesnek tartjuk az állami munkanélküli-segély bevezetését.

7. Fokozatosan meg kell valósítani a munkaidő rövidítését.

8. A szabad szakszervezetek széles lakásépítési tömegmozgalmat kezdeményeznek.

– A Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének Ideiglenes Intéző Bizottsága, november 3.

Ezek a követelések – létminimumot biztosító bérek és nyugdíjak, a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek csökkentése, a családi pótlék emelése, tisztességes munkanélküli segély és a lakhatásért vállalt közösségi felelősségvállalás, a munkaidő csökkentése, valamint a termelés demokratikus kontrollja – ma is aktuálisak, még ha nem is állomásoznak szovjet csapatok az országban.

Nem teszünk igazságot 1956 hőseinek és mártírjainak az emlékével, ha elhallgatjuk követeléseik egy részét, ráadásul éppen azokat, amelyekért nekünk, ha megpróbálunk méltónak lenni áldozatukra, a legtöbbet kell tennünk a mai Magyarországon.

Az Orbán-rezsim demokratikus ellenzékének nem csak a Médiahatóságot kell felszámolnia, hanem a szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségeket, a szegénységet és a hajléktalanságot, valamint a dolgozók és munkanélküliek szélsőséges kiszolgáltatottságát is.

Képek A Város Mindenkié megemlékezéséről

A követelések forrása:

Diák- és ifjúsági mozgalmak 1956-1958. Forradalom – ellenállás – megtorlás. Felelős szerkesztő: Vida István. Gondolat Kiadó – Nagy Imre Alapítvány, Budapest, 2007.

Magyar munkástanácsok 1956-ban. Dokumentumok. Sajtó alá rendezte: Kemény István és Bill Lomax. A Magyar Füzetek kiadása, Párizs, 1986.

Az Országos Széchenyi Könyvtár Kisnyomtatványtárának 1956-os különgyűjteménye (ld. itt).

Angyal István visszaemlékezéséhez ld. Eörsi László: Angyal István (1928-1958). Angyal István önvallomásai. Noran Kiadó, 2008.