Lakatlan – beszélgetés az üres lakások hasznosításáról

Ez a cikk több mint 8 éves.

lakatlan.jpeg2012. szeptember elején felkérést kapott A Város Mindenkié, hogy tartsunk  workshopot és előadást a Moholy Nagy Művészeti Egyetem és a Kortárs Építészeti Központ szervezésében megvalósuló előadássorozat keretében, mely a „Lakatlan: köztes terek és térhasználatok Közép-Európában” címet viseli.  A téma az üres ingatlanok hozzáférhetővé tételével kapcsolatos munkánk, a workshop pedig egy kötetlen beszélgetés a hallgatókkal, koncepcióink átbeszélése. A kurzus célja egy kapcsolódó kiadvány, egy közösségi (lakatlanságot feltérképező ún. crowdmap), egy ingatlanpolitikai javaslat-csomag és infografikák, vizualizációk elkészítése.

A reggeli workshopot idő hiányában sajnos nem állt módunkban megtartani. Az esti előadást hárman vállaltuk a csoportból. A kezdés előtt kiosztottam egy totót a jelenlévők között, ami a józsefvárosi hajléktalansággal kapcsolatosan tesz fel kérdéseket, azzal a szándékkal, hogy az előadás végén közösen kiértékeljük. Ezt követően  Misetics Bálint az AVM megalakulásáról, valamint a lakhatási kontextusról számolt be, Mércse Pál az AVM tevékenységéről, saját hajléktalansággal kapcsolatos tapasztalatairól mesélt, jómagam pedig a Lakhatási Munkacsoport tevékenységéről, az üres ingatlanok hasznosítására tett javaslatainkról adtam számot. Levetítettünk néhány videót is az eddigi munkánkról, illetve a csoporttagok által saját kezűleg készített toborzó filmet is.

A résztvevők nagy érdeklődést mutattak a téma iránt, nagyon sok kérdést tettek fel nekünk. Például, hogy gondoltunk-e már üresen álló hotelek hasznosítására, vagy mi a véleményünk az önkormányzatok hozzáállásáról ezen a téren, stb.

A beszélgetés, a tapasztalatcsere és a totó átbeszélése hasznosnak bizonyult mindenki számára és szó volt a jövőbeni közös együttműködés lehetőségéről is.

 2012. október 14.                                                                                                                               Körmendy Tünde

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.