Balogh Ferenc: 12 éve laktam a szóban forgó területen egy 5×5 méteres faházban, amit én építettem. A kunyhóban egy szoba és konyha volt. Makula Péterrel laktam itt együtt. Volt egy kutyám, amit elvitt a sintér a bontáskor. Ez engem nagyon megrázott  érzelmileg. A bontás napján dolgozni indultam, amikor jöttek a rendőrök, valamint a munkagépek, és ledózerolták a kunyhóinkat. Aznap munkába sem tudtam menni. Nem tudtam a bontásról, hirtelen történtek az események. Semmit nem sikerült kihozni a kunyhóból, mindenem, köztük valamennyi iratom odaveszett. Felajánlottak elhelyezést számomra a Myrai Szent Miklós Egyház éjjeli menedékhelyén, de a bontás után 3 éjszaka kint aludtam az utcán. Eddig egy nappali melegedőből átalakított éjjeli menedékhelyen voltam, de az a hideg idők elmúltával bezárt, így jelenleg nincs hol  laknom.

Gönczi Sándorné Gyulai Anna (Ancsa): Nyolc éve éltem egy Trabant kombiban az élettársammal, Csonka Károllyal. A szociális munkásoktól kaptunk takarót, meleg teát. Fűtés nem volt a Trabantban, csak rengeteg takaró. Később telente egy a területen felhúzott fémbódéban húztuk meg magunkat. A bódé nem a miénk volt, csak megengedték, hogy meghúzzuk benne magunkat Korábban takarítottam magáncégeknél, de amióta elütött egy autó (2011-ben), nem tudok dolgozni. Az élettársam szintén takarított egy idős néninél. Egészségi állapotom nem jó, a térdem sérült, másfél hónapig voltam kórházban. Az élettársam rengeteg gyógyszert szedett, a tüdeje vizes volt és a veséjével is gond volt. A bontásról nem tudtunk. Évekkel ezelőtt szóltak nekünk ugyan, hogy egyszer lesz bontás, de azt nem tudtuk, hogy mikor. A kutyát a bontás miatt oda kellett adni egy jó ismerősünknek. A bontás után a szociális munkások ajánlották az éjjeli menedékhelyet, ahol hét nő van egy szobában. A férfiak külön vannak, összesen hatvanan. Az élettársamat nagyon megviselte a bontás és a kutya elvesztése: az éjjeli menedékhelyen rosszul lett, majd kórházba vitték és néhány napra rá meghalt. A telet éjjeli menedékhelyen húztam ki. Akkor a legnagyobb gondom az volt, hogy a nappali melegedő nincsen nyitva hétvégenként és egész nap a városban kell mászkálnom addig, amíg ki nem nyit az éjjeli menedékhely. Most az utcán alszom megint.

Motel Lajos: Korábban lakásban laktam, de elváltam, és édesanyám házát is lebontották, így nem volt hova mennem. 6 éven keresztül laktam a kunyhóban, ami 4 négyzetméteres volt. A kunyhót én építettem, és én rendeztem be. Nem volt benne fűtés, villany, víz (ezt a benzinkútról hordtam). A TV akkumulátorral működött. Két szekrény, tányérok, takarók, paplanok, ágy és könyvek voltak benne, amiből csak a ruhákat sikerült elvinnem a bontáskor. Voltak benne tárgyak, amiket a kukázásból szereztem, ezeket el tudtam volna adni a piacon. A bontásról nem értesítettek, csak szóbeszéd volt róla. A bontás napján 10 percem volt, hogy összeszedjem a holmijaimat. Ezután a Myrai éjjeli menedékhelyére „kényszerítettek be”, ahol nem sokáig maradtam. Az éjjeli menedékhely reggel 8-kor bezár, de a nappali melegedő csak 9-kor nyit, az emberek közben az utcán állnak sorba. A nappali melegedő 15 óráig van nyitva, az éjszakai menedékhely pedig 16 órakor nyit, közben ugyanúgy van sorban állás az utcán is. Véleményem szerint az éjjeli menedékhelyen aludni kényszer, mert az utcán alvást 150 ezer forinttal büntetik. Nyugdíjból és kukázásból élek, de nem keresek annyit, hogy fizetős szállóra menjek. Most az utcán töltöm az éjszakáimat.

Makula Péter (Samu): 2007 óta éltem egy kunyhóban, amiben ketten laktunk (Balogh Ferenccel). A kunyhóban világítás nem volt, de fűtés igen (kályhával). Nem értesítettek, hogy le fogják bontani a kunyhókat. Aztán a Myrai Szent Miklós Keresztény Egyház éjjeli menedékhelyének vezetője mondta nekünk egy pénteki nap, hogy hétfőn el kell menni, de ez nem volt egy hivatalos tájékoztatás. A bontás miatt a helyszínre érkező gépek az egyik pillanatról a másikra jöttek, és letúrták a kunyhókat. Mindenem ott maradt a kunyhóban, semmit nem sikerült kimenekítenem. Utána három napig az utcán aludtam. A kunyhóbontás után megszűnt a munkahelyem is (egy „maszeknál” dolgoztam, naponta 6 ezer forintért). Három nap után bementem a XIV. ker. Ilka utcai nappali melegedőben kialakított menedékhelyre, mert jött a hideg idő. Az éjjeli menedékhelyről többször kitiltottak a viselkedésem miatt és az utcán kellett éjszakáznom. Nem bírom ugyanis azt a légkört, ami egy ilyen szállón van, nem nekem való, nem tudok együttműködni ezzel a rendszerrel. Most újra az utcán vagyok.

Balogh Attiláné Makula Mária: Nekem korábban volt egy önkormányzati lakásom a XIV. kerületben, amit másfél éve elveszítettem tartozás miatt. Ezután, kb. másfél éve kerültem a kunyhóba, mert ott lakott a területen bátyám, Makula Péter is. Építettek nekem egy kb. 25 nm-es kunyhót pozdorjából, ami elég sok pénzbe került. Olyan volt, mint egy kis ház: egy szoba és egy kis konyha, be volt rendezve, volt benne kályha, akkumulátor és TV-t is lehetett nézni. Lehetett mosni, fürödni (a vizet egy ismerős adta). Nem kaptam értesítést a bontásról. A bontás napján a Tescóban voltam vásárolni, és amikor visszaértem, már le volt dózerolva a kunyhó. Mindenem bent maradt a kunyhóban, többek között fényképek a családról (a meghalt nővérem fényképe, ami nagyon értékes volt számomra, már nem lehet pótolni). Az önkormányzat nem ajánlott fel szállást, de egyébként sem bírom a szállót, a tömeget, és félek a lopástól is. Jelenleg egy romos házban lakom. Korábban alkalmi munkát végeztem egy konyhában, de most nem tudok dolgozni sem. Nagyon megviseltek a történtek.  

Lakatos Bertalan: Balogh Attiláné Makula Mária élettársa vagyok, együtt éltünk az itt felhúzott kunyhóban kb. másfél évet.  A kunyhó pozdorjából volt, viaszosvászonnal lefedve, hogy ne ázzon be. A kunyhóban egy nagyszoba és egy előszoba volt. Nagyon megviselt a bontás, mert úgy éreztem, hogy nagyon megaláztak. Hivatalos értesítést nem kaptam a bontásról. A bontás napján nem voltam a helyszínen, az egyik sorstársam mondta el, hogy mi történt. Mivel nem voltam jelen, nem is tudtam semmilyen ingóságomat, értéktárgyamat kimenteni. Ami a legjobban fáj, hogy az édesanyám és édesapám fotói is bent voltak, akik 6 éves koromban haltak meg. A bontás után az önkormányzat nem ajánlott szállást, a szociális munkások szóltak, hogy a Cserei utcába lehet bemenni szállóra. Én azonban nem akartam szállóra menni, mert nem bírom a tömeget, így jelenleg egy bontásra váró épületben lakom. A bontás előtt segédmunkásként dolgoztam, de azóta nem, mert az utcáról nem lehet eljárni munkába. Egyébként is nagyon megviseltek a történtek, azóta nem találom a helyem.